Anyakönyv
A Jaffa Kiadó gondozásában 2013 tavaszán jelent meg a Nő, anya, szerető – anyaság és szex című könyvem és lassan úgy érzem, annak van itt az ideje, hogy a könyv elkezdjen magáról beszélni. Ezen az oldalon a könyvvel kapcsolatos szövegeket, beszélgetéseket, olvasóktól kapott leveleket szeretnék megosztani veletek. Amikor anno a könyv alcímén gondolkodtunk, akkor felmerült, hogy a “beszélgetések” szó is legyen benne a címben. Akkor leszavaztak azzal, hogy filozófiai témájú, “száraz” könyveknek szoktak ilyen alcímet adni. A címbe ezért ez nem került be, de a megjelenés óta kapott olvasói levelekből azt látom, hogy a könyv mégis beszélget; szeretnék ennek, ezeknek itt is teret adni. Olvassátok, írjatok!
írás a “Talpig Nő” oldalon:
Ez a könyv nem könnyed olvasmány és ennek ellenére letehetetlen. Ráadásul nem is egy könyv, hanem mindjárt három rejlik benne.
Az első könyv azt taglalja és számos interjúval teszi még életszerűbbé, hogy a gyereklányból, hogyan lesz felnőtt nő. A szerző Mester Dóra Djamila, az anya és apa interjúk mellett, amelyeket belefűzött a szövegbe részletesen és őszintén mesél saját magáról is, nincs az a kényelmetlen érzése az olvasónak, hogy egy nagyítólencsén keresztül vizsgálgatja a kutató szigorú szemszögén keresztül a világot, amelyhez persze neki, mint komoly olvasónak, kutatónak, írónak semmi köze. Ezt a könyvet olvasva mi is ott lépdelünk az író mellett, aki mindig elmeséli a saját történetét, gondolatait, tapasztalatait egy adott témával kapcsolatban, idézi a meginterjúztatott anyák történeteit és természetesen még sok más okos, a témában kutatásokat végző tudósét és ezeket a véleményeket egymás mellé rakja, hol alátámasztja, hol ütközteti a gondolatokat. Ez az élet, itt nincs fehér és fekete, jó vagy rossz, az élet sokkal komplexebb, minthogy egyetlen szempontból meg lehetne magyarázni. Az első könyvben olvashatunk többek között nőknek a gyermekkorából hozott szexuális vonatkozású emlékeiről. A kulturális különbségekből, a neveltetésből, illetve a családon belüli szituációkból eredő szexuális tapasztalatokról. És mindeközben sok társadalomtudományos és kultúrtörténeti tézist és tényt ismerhetünk meg. Nőként olvasva ez egy nagyon zavarba ejtő és, bár ez a kifejezés kezd közhelyessé válni, de más nem jut az eszembe, szóval igen ez felszabadító tudás, hiszen én is voltam egyszer kislány és nekem is voltak tapasztalataim. Olyanok is, amelyekről aztán soha senkinek nem beszéltem és bizony jó olvasni, hogy másnak is vannak ilyenek. Sőt! És hogy ebben nincs semmi rossz, ez teljesen rendben van.
Pár hete hallottalak a rádióban az új könyvedről beszélni, még aznap meg is vettem, azóta készülök írni neked. Gratulálok hozzá, nagyon alapos, átgondolt munka! Nagyon tetszett az első rész témáinak inkább tudományos, elmélyült körüljárása, a többi részben meg a rengeteg kérdésfelvetés. Az egyik kedvenc részem, amikor a nagymamád haláláról írsz, az gyönyörű, nagyon személyes, és a születés-halál szimbolika baromi találó.
Sok gondolatod van, amik jelenleg – nem csoda – nagyon közel állnak hozzám. Például szinte szó szerint bólogatni kezdtem olvasás közben, amikor írod, károsnak találod az apás szülés normatívvá válását, hogy kérdés nélkül ez legyen az alap elvárás. Nálunk nagyon sokáig kérdés volt, hogy ezt akarjuk-e, és végül az otthonszülés melletti döntés adott választ. Velem voltak a bábák, ott volt az anyukám, a páromra pedig rábíztam, hogy annyit van jelen, amennyit szeretne, és majd közben szólok, hogy én mennyire én igénylem (előre egyikőnk sem tudta megmondani, hiszen sosem született gyerekünk azelőtt). Végül otthon volt végig, bár közben részben a kertben, a pincében tevékenykedett (ahogy mondta, ő kint lesz az istállóban, mint régen). Nekem szinte abszolút nem volt rá szükségem (másra se), a vajúdást egyedül éreztem kényelmesnek. Aztán amikor két napos vajúdás után mégis kórházba mentünk, egy pillanatra megállt a 4 ember a szülőszoba ajtaja előtt (2 bába, férjem, anyukám), és én ösztönösen hátraszóltam, hogy ő jöjjön be. Csak napokkal a szülés után jutott eszembe, hogy hát igazából mi nem akartuk, hogy ott legyen a férjem a kórházi szülésnél – és végül mégis milyen sokat jelentett mindkettőnknek, hogy bent volt.
A másik téma, ami megihletett ez a női szerep kérdése. Én már a terhességem alatt is igyekeztem nagyon, hogy egyfajta női(es)séget megőrizzek, és tudatosan készültem erre a babázós időszakra is. És tényleg, amióta megszületett a kisfiam, alig volt rajtam mackónadrág, mindig ugyanúgy megmostam a hajam, rendbe tettem magam reggel, és így vártam haza a férjemet is. Programokat csináltam napközbenre, a babát magamra kötöttem, sminkeltem, ékszert hordtam, azaz minden eszközzel igyekeztem nem átlendülni a topis anyuka kategóriájába. A könyved döbbentett rá arra, hogy mindezek ellenére szinte teljesen eltűnt a nő énem, hogy ez mennyire nem elég, és hogy energiák szintjén ezek nagyon prózai dolgok. Ez persze az első időszakban természetes, de érdekes, hogy most, ahogy a könyvedet olvasom, éppen időszerű egyfajta váltás az életünkben (kilenc hónapos a kis gézengúz, épp te is írod, hogy ekkor mentetek szállodába). Azt írod, ennek az egyik oka a társadalom, a külvilág megítélése. És tényleg, most döbbentem rá, hogy a babával a hátamon nyilván nem fognak utánam fütyülni az utcán – ami egyébként a női energiák egyfajta “pezsgését” adná. Szóval ez a gondolat sokat segített nekem, hiszen abba is belegondoltam, hogy hogyan várhatom el a férjemtől, hogy szexis nőnek lásson, ha amúgy rajta kívül mindenki csak Bende anyukájaként tekint rám az utcán, a baráti körben, a családban, mindenütt. Így részben a könyv hatására kezdtem el néha babakocsiban vinni a gyereket – lehet, hogy viccesen hangzik, de ez a fajta “szeparáció” máris sokat változtat a kettőnk szimbiózisán, ezáltal az általam megélhető szerepeken, a lehetőségeimen is. Csupán néhány nappal azután, hogy megvettem a könyved, a legeslegelső napon, hogy kitoltam a babakocsit az utcára, leszólított egy pasi. Gondoltam, ezt azért megosztom veled.:-)
No, hát tudom, hogy amúgy senki nem kérdezett, de olyan embernek ismertelek meg, akit érdekelnek a hasonló személyes visszajelzések, ezért gondoltam, megírom. A könyved nem csak egy klassz összefoglalása a szakirodalomnak, a lezajló érzéseknek, de egy szuper gondolatébresztő is, ami tökjó alapja lehet baráti vagy éppen a legfontosabb párkapcsolati beszélgetéseknek.
Olvaslak. Nagyon jó – egy élmény a stílusod! Most épp a szülésnél tartok, és elemi erővel törtek fel az emlékek, az egy évvel ezelőtti események – a főorvos reggeli,durva és fájdalmas vizsgálata, hogy mehet az indítás – “egyáltalán, minek várt a maga orvosa idáig?!” – aztán egy kiadós ebéd, majd az üres órák estig, azt hiszem, mintha megállt volna az idő. Este kórház, szorongás,mennyire fáj majd, ahogy felteszik a ballont – és semmit sem éreztem! aranykezű ügyeletes! – aztán egy magányos, fárasztó éjszaka, majd hajnalban gyereksírásra ébredni, micsoda öröm volt a tudat, hogy pár óra, és a kezemben lesz – aztán reggel vizsgálat, repesztés, és huss! minden megy magától, még a fájdalomnak is örültem. végre! Először anya, majd B, a szülésznő egy angyal, majd a dokim, aki teljes szexuális érésemet végigkísérte, is befut, nagyon nyugodt, egyszerre istápol mindkettőnket…néha végigsimít, mindig máshol, pillanatra enyhül a kín, mintha kisütné a kezével a bőrömön keresztül – a fájdalom már szinte folyamatos, valahol nagyon mélyen már tudom, hogy ez így nem fog menni, valami nem jó, egyre gyakrabban vizsgálnak, masszíroznak ott lent, érzem, jön, amitől rettegtem, elhangzik, hogy lehet hogy császár, az agyam tiltakozik, B elsápad, B nem fér hozzá a nyíláshoz, nyomakodik, nyomom, de nincs hely, őrült konstans fájdalom, bőgni kezdek, de valahol ez már a megkönnyebbülés, hogy vége lesz, hogy nem lesz gond, hirtelen meztelenül leszek, vetkőztet B, meglepődött, sápadt, a szülésznő rámborul, vigasztal, a dokim magyaráz B-nak, félszavakkal instruálja a személyzetet, a nyugalma kezd rámragadni, áttesznek egy kocsira, tele leszek csövekkel, a műtősfiú két kézzel préseli az infúziót hogy gyorsabb legyen, gurulunk a műtőbe, mindenki mosolyog, nem lenézőn, nem jópofán, kedvesen, nálam valami elszakad, pontosabban valahogy én el a testemtől. mint egy film, belekerülök egy összeszokott gépezetbe, előkészületek, a csöveken át folyadékok keringenek, majd egyszer csak elvágják a fájdalmat. Egy perc és felsír, gyönyörű, rögtön odateszik mellém, a hangomra abbahagyja a sírást és rámnéz. Felejthetetlen pillanatok. Megszáll valami végtelen nyugalom. Fel sem fogom az egészet, hallgatom az orvosokat, félig latinul, de megértem a diagnózist. Relatív téraránytalanság. Milyen érdekesen hangzik, olyan építészes. Többnek tűnt, de fél óra múlva már kint vagyok, elfog a pánik, honnan tudják, hogy hol vagyok? de már jönnek, B arcán leírhatatlan mosoly, vele volt a fia, az első félórát ő kapta. Mellre teszik, nem mozoghatok,nem érzem a testem deréktól lefelé, de most nem számít. Eufória, majd három napon át. A legjobb drog a szülés. Második éjszaka tudok csak elaludni, hajnalban ébredek, mellettem ott a gyerekem, ekkor fogom fel a helyzetet, hihetetlen érzelmek, ez a valóság, íme kilenc és fél hosszúra nyúlt hónap, gyerekem van. Soha többé nem leszek egyedül.
Holnap lesz egy éves. A jelenet, az első találkozásunk örökre beleégett a retinámba.
Köszönöm a könyvet,
Kedves Dóra, most olvasom az anyaságról és szexről szóló könyvedet. A szerelmem olvasta és rögtön meg is vette nekem és nagyon örültem a könyvnek is és annak is, hogy ő ezt vette nekem. Félúton tartok, és rengeteg kérdést, érzést, gondolatot kelt bennem. Mint mindenkinek – nekem is sok mindennek utána kell járnom, felfedeznem még a testemben, a lelkemben. Sokat gondolkodom, érzékelkedem, magamban is, a szerelmemmel is, kisfiaimmal is, de itt-ott elkélne a segítség. Jönnél-e esetleg kicsi falu szégyenlős lányaihoz-asszonyaihoz beszélgetni? Lehet-e az általad említett punci-párnát valahol kapni? Jól jönne egy nálunk is Nagyon szép napokat kívánok Neked és családodnak! Sok sok szeretettel látatlanban is. E
már az első mondattól kezdve annyira imádom a könyvedet. És tudod mi a legkülönlegesebb benne? Ahogy él, ahogy a nyomtatott-olvasott szavak mögött annyira élő az egész, ahogy mozog bennem és ahogy megmozgat bennem dolgokat egészen váratlanul, és absztrakt módon. Igen, élő, és beszélgetésre hív, pont úgy, ahogy akartad.
Bennem ma megszületett az elhatározás, hogy az olvasással párhuzamosan naplót vezetek. Szeretek írni, kicsit öncélúan, egyfajta meditációként, mert megfésül és kisimít, és lecsendesíti a lármát bent ez egy titkos belső szoba, ahol mindent lehet kimondani – de ezúttal úgy döntöttem, hogy nem fogom magamba zárni. Amikor elkezdtem írni, vagyis inkább írásban beszélgetni meg találkozni magammal, akkor azt határoztam el, hogy a lehető legőszintébb leszek magammal. És tudod milyen nehéz őszintének lenni, még akkor is ha tudod, hogy senki más nem olvassa el. igen, és most annyira egyértelművé vált ezzel a gyakorlattal, hogy minden ami kint van, az TÉNYLEG alapvetően bent van, mert minden őszintétlenség magamban, minden ítélet és el-nem-fogadás amit magamban nem tudatosan hordozok, először és alapvetően bennem van – erre akkor jöttem rá, amikor már évek óta írtam és még mindig magamnak sem mondtam ki, sőt odáig ment, hogy jött egy fal, egy vasajtó, aminél ott álltam és azt találtam, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan érzem, fogalmam sincs, hogy igaziból, én mit szeretnék – hogyha tényleg leteszem a másoknak való megfelelésből kiinduló sorsteremtést és azt tévhitet vagy élet előli menedéket, hogy áldozat vagyok, akkor mit szeretnék? És hogyan érzek éppen most? Már a negyedik gyereket vártam, amikor rájöttem, hogy mennyire érzéketlen vagyok elsősorban magammal, mert nem hallom meg egyszerűen, mert vasajtó zár el engem magamtól, mert kiteszem a magam napsütést kedvelő lelkét a sarkvidéki szélbe, és csak utólag veszem észre mindezt, amikor már jól megfáztam, és minden erőm arra kell, hogy meggyógyítsam magam. De ki ezért a felelős? ugye? innen indult el valami új.
Kedves Dóra,
a könyv zseniális, humoros, nagyon-nagyon jó a nyelvezete. Közben elgondolkodtat, megváltoztat.
Tetszenek az irodalmi példáid. Olyan érdekes, hogy Tóth Krisztát én is az elmúlt fél évben olvastam, nagyon idevág.
Eszembe jutott egy anekdotám a könyv kapcsán, meg is írom majd szövegben.
Egy női öntudat könyv lett.
Ahogy írtam is, nagyon lassan emésztem.
Minden mondatot meg kell rágnom.
Ne értsd félre, nem nehéz olvasni, csak mindegyik történetnél meg kell állni, újra-újra elolvasni. Egyszerűen hatnak rám, elriasztanak, segítenek megtalálni a helyemet.
Be fog érni, hidd el, a lányok, asszonyok kézről kézre fogják adni.
Én is már közben gondolkozom, melyik barátnőimnek fogok venni.
Most itt tartok.
Kedves Dóra,
azért írok, mert most olvastam el a könyvedet és nagyon-nagyon tetszett! Őrületesen fontos dolgok vannak benne szerintem, és nem nagyon beszél/ír erről senki így. Úgyhogy remélem, sokan elolvassák. Pasik is:)
Nagyon izgi volt azért is, mert a kislányom most éppen állandóan a meztelenséggel foglalkozik, ha meglát egy félmeztelen embert valami plakáton, akkor is azt kérdezi, hogy “ő meztelen? bugyi sincs rajta?”. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért érdekli ennyire a meztelenség, akkor ezt válaszolta: “Azért mert az emberi test gyönyörű szép. Főleg a punci.” Rendesen meghatódtam és azt gondoltam, hogy csodálatos, hogy a gyerekek mennyire ösztönösen, természetesen tudják ezeket a dolgokat és milyen jó lenne, ha ez a tudás nem veszne el menet közben.
Szóval köszönöm szépen, hogy megírtad ezt a könyvet!
Szia,
Szia Dóra, Biztosan tudod, hogy a könyved kézről-kézre jár, és aki elolvasta meg is veszi, hogy a könyvespolcon legyen. Most éppen az én kezemben van. Hiánypótló ( hú de utálom ezt a szót ) várva várt, izgalmas, csodálatos, okos és nagyon nagyon szerethető.
Köszönöm szépen.
szia
Judit
hát szia Dóra,
(…) a könyvedet is olvastam, nagy hatással volt rám, sok mindenkinek ajánlom azóta is. erről is jó lenne csacsogni, dicsérni, beszélni róla, elmondani néhány gondolatot, ami közben eszembe jutott, és amit hiányoltam belőle.
szeretném visszajelezni, csak a nagy lényegeket. Szóval ami nagyon jó:
– hiánypótló könyv, nem kérdés. Várandósság, szülés, szülőség témában tonnányi szakirodalom és bulvárkönyv jelenik meg, a nők hangját viszont keveset lehet hallani. annyira jó, hogy részben erre építetted a könyvet, ahol a nők a saját szavaikkal mondják el a történeteiket.
– tetszik a szerkezete és az arány is jó benne. Gondolom ez lehetett az egyik legnehezebb rész, azt eldönteni, hogy mennyi szakirodalom, szociológia, női hang, plusz te, saját jogon, mint nő, anya szerető is megszólalsz benne.Nekem egyben volt, nem éreztem, hogy valami több vagy kevesebb, nem volt hiányérzetem. Jó a három szakasz. Sok minden miatt, de nekem elsősorban azért, mert így minden nőhöz szól.
– ez nekem nemcsak női könyv. Először az jutott az eszembe, hogy elsősorban férfiaknak fogom ajánlani. Majd utána az jutott az eszembe, hogy fiatal nőknek, szülés előtt állóknak. És végül anyatársaknak ajánlom a legtöbbet:)) így alakult, de mindegy is.
– a személyes rész külön jó, hogy benne van. ezt is annyira hiányolom a mai “megmondó” emberek megszólalásaiból, pedig annyira egyszerű. Sokkal közelebb jön minden, ha én (te, az író) megosztom a saját történetemet, a nehézséget, a gyötrődést, a boldogságot. Valahogy így lesz közel és emberi is az egész.
– a könyvet lehet egyszerre elolvasni (ahogy én, pár nap alatt) és szakaszokban is. Mint egy vonat. bármikor fel lehet rá szállni, mert mindig utazunk, mindig érintve vagyunk:)
– és még egy csomó minden, de ahhoz tényleg újra kezembe kéne venni, hogy eszembe jussanak.
Hiányérzet:
Tulajdonképpen egy dolog volt csak a fejemben, amit hiányoltam. Több olyan női hang, ami nem (fehér) középosztálybeli, nem fővárosi, nem értelmiségi. Sokat eszembe jut a Tiszántúli Emánuel (http://moly.hu/konyvek/szilagyi-gyula-tiszantuli-emanuelle), biztosan olvastad, alapmű. Ha nem, akkor azonnal!! Szilágyi Gyula az apró falvak lakóit kérdezte szexuális szokásokról, vágyakról. Elképesztően izgalmas könyv.
És talán egy nagyon picivel több férfi interjú. Annyira jó volt azt a keveset is olvasni. Bár egy önálló könyv is elbírná a férfiak hangjának (félelmek, érzések stb). bemutatását.
Huh, hát röviden ennyi. Összességében nagy élmény, és nagy energiafröccs.
Szia Dóri!
Aktuálissá vált, úgyhogy visszakértem a könyvedet a barátnőmtől és nagy élvezettel belevetettem magam. A gyerekkori rész rengeteg elfelejtett emléket hívott elő, pl. sose jutott ezelőtt eszembe, hogy amikor a szomszéd srác meg a tesóm kitalálták, hogy játsszunk kuki-nuni mutogatóst, akkor valójában ők voltak rám kíváncsiak, csak ilyen demokratikusan oldották meg..;) Szóval olvastam-olvastam, mígnem elértem a közelmúlthoz, és akkor letettem, mert úgy éreztem, hogy ha előbb olvasok a Te első ultrahangos zokogós élményedről, akkor biztos nem tud belőlem is ugyanazzal az erővel előtörni a sírás ugyanabban a helyzetben… Rájöttem, hogy nem akarom előre tudni, mi fog történni, mert akkor az nem ugyanaz az élmény lesz. Ugyanakkor ami már megtörtént, azt hihetetlenül jó érzés volt nagyon különböző emberek tapasztalataival összevetni, tényleg átformálja a szexualitásról való gondolkodást, azt, hogy mit tartunk “normális”-nak, mik az elvárásaink magunkkal és másokkal szemben. Persze nem bírtam teljesen letenni, úgyhogy a gyerekkoros részt megint elolvastam azzal, hogy az megint még messze van, a terhesség végét és szülést pedig majd alkalom adtán…
És azt is el kell mondanom, hogy a barátnőim körében is nagyon népszerű a könyved, anélkül, hogy tőlem tudnának róla, egyik barátnőmnek lett nagyon kedves olvasmánya a gyermekágy alatt, ő külön lelkes volt attól, hogy a gyermekágyat a terhességhez számolod.
Puszi,V
Mèg nem talàlkoztunk szemèlyesen, mègis vettem a bàtorsàgot, hogy ìrjak neked: leforditottàk màr a “Nö, anya, szeretö” c. könyvedet angolra vagy nèmetre? Szeretnèm megosztani a külföldi baràtaimmal, mert szerintem fantasztikus ez a könyv. Mèg hozzà hasonlòval se találkoztam. Van benne “valami extra” ami alkalmassá teszi arra, hogy világszerte értékes visszhangot váltson ki és nők ezreinek (hanem millióinak) segítsen a pozitív női öntudat fejlesztésében. Nagyon köszi! Üdv: Anna Darmstadtból,
Kedves Dóra, ne haragudj, hogy ismeretlenül is megkereslek ezzel a pár sorral, de szerettem volna elmondani, hogy nagyon köszönöm, hogy megírtad a könyvedet. Köszönöm, hogy talán életemben először olyan értékes, őszinte és mély írással találkoztam, amely rengeteg félelmet, szorongást oldott fel bennem. A könyvet nagyjából egy évvel ezelőtt vettem meg, ma is emlékszem a napra, éppen arra készültem, hogy kilépjek egy kedves-kellemes, de számomra, mint nő, terméketlen kapcsolatból, pont a pszichológus-törzsi bölcs-urbán buddha ismerősömhöz tartottam, hogy (tudatalatt is áldását kérjem a döntésemre), hogy legyen aki megerősít abban, hogy én mindent megtettem, nem rajtam múlt a dolog. Úgy voltam vele, hogy ha már lelki nagytakarítást tartok, akkor legyen kutyaharapás szőrivel, egyéb félelmeimmel is szembenézek. Az elmúlt egy évben fejezetről-fejezetre haladva birkóztam meg a könyvvel, egészen pontosan mindazzal kellett megkűzdenem, amit kiváltott belőlem. Hogy ez alatt az egy év alatt onnan, hogy “én nem fogok gyermeket vállalni, mert én magam is selejtes áru vagyok és mert minden gyerek megérdemli a normális anyát, amivé válni én képtelen leszek valaha” eljutottam odáig, hogy az élet ironikus módon egy olyan társ mellé vezérelt (bevonzás?), akivel egészen őszintén tervezzük a családunkat. Sajnos nekem nem áll/állt módomban sosem senkitől kérdezni, és én anya-élményem megélését az ellenségemnek sem kívánnám, éppen ezért ez a könyv, a sok női sors és személyes történet, és az elvárás-bilincsek és a tökéletesség-kép eltörése igazán felszabadító erejű volt nekem. Egyes történtekben a saját rémálmaim köszöntek vissza (kiszolgáltatottság, magány és fájdalom). Mégis az érzés és a felismerés, amivel pár napja letettem a könyvet, az az, hogy nincsen velem semmi baj, normális vagyok, képes, és nemsokára készen is állok arra, hogy édesanyává váljak, és hogy a személyiségemnek, a nőiségemnek ez a része is rengeteg értéket rejt. Köszönöm! Köszönöm a rengeteg munkádat ami a könyvbe fektettél, és leginkább köszönöm az őszinteséget, amivel személyes élményeidet, saját gondolataidat megosztottad, ez tette számomra feldolgozhatóvá a legnehezebb kérdéseket is. Kívánok további sok sikert a munkádban és a lehető legjobbat a személyes életedben is! Szilvia
Szia Dóra! Ezt írja itt nekem a fészbukk: Az üzeneted Mester Egyéb mappájába fog kerülni, mert nem vagy vele kapcsolatban a Facebookon. Nade hátha megkapod az üzenetem. És nem veszed tolakodásnak, bár nem hinném. Azért írok, mert meg kell köszönnöm neked a könyvedet, az imént fejeztem be. Már valamikor a közepe táján gondoltam rá, hogy ha tehetem, megköszönöm 🙂 Neked is és a sok nőnek és néhány férfinak, aki a történetét általad megosztotta az olvasókkal. Végig az volt az érzésem olvasás közben, hogy egy nagyon jó ember vagy. És hogy segítesz. Nekem ez most nagyon fontos volt, az üzenet, amit ez a könyv átadott, vagy inkább sok kis üzenet-mag, amikből reményeim szerint ki fog csírázni egy-kettő a betonkemény táptalajomon. Nehéz időszakban vagyok, néha padlón, úgy próbálom összekaparni magam, hogy rengeteget olvasok, de a te könyved volt az, amelyiknél szinte végig éreztem, hogy segít, hogy hasznos számomra. És megnéztem itt a fotóidat, olyan volt, mintha egy távolabbi ismerős életéből látnék pici szeleteket, a könyvben elmesélt én-élményeid még frissek a fejemben, és szeretettel gondoltam rátok közben, nagyon aranyos a fiad. Hát, mégegyszer köszi, és kívánok minden jót, további jó munkát, nagyon fontos dolog, amit csinálsz. Szeretettel Erika
Elolvastam a KONYVET es nagyon jo, gondolatebreszto, bator, igazi belevalo olvasmany. Orulok, hogy megvettem es elolvastam. Becsben elek, osztrak ferjjel az oldalamon, ket gyerekkel, neha ugy erzem, hogy ramszakad a plafon – mert a szokvanyos ferfi-no temakorbe meg egy jo adag kulturalis kulonbozoseget is kevertunk, hogy ne legyen olyan unalmas az elet. A KONYV segitett – es majd ha megint lent leszek, megint elolvasom es erot meritek belole. Ismeretlenul is gratulalni szeretnek es tovabbi jo munkat kivanni es megkoszonni, hogy kapaszkodot kaptam a mindennapi kuzdelmekhez.
Barbara
Azért jelentkezem, hogy egy rövid visszajelzést adjak a könyvedről. Most “fejeztem be” és rájöttem, hogy ez volt az egyetlen könyv, amit a vonaton is nyíltan vállaltam. Sőt! Időnként büszkén címlappal felfelé az ölemben tartottam. 🙂 Mert hogy eddig mindig takartam a könyveimet. Nem akartam, hogy más információhoz jusson általuk rólam, következtessen ki is vagyok. Ahogy én is kíváncsian tettem ezt más emberekkel a könyveik segítségével.
És aláhúzgáltam benne gondolatokat, a vége felé már elég sok mindent. Azt tervezem, hogy majd ezeket újraolvasom. Nem görcsösen akarva, csak, ha jön a gondolat, hogy jó lenne, újra itt-ott “beleolvasva”.
És még valami. Nagyon tetszett az elfogadása, a természetessége, a felépítése, az egyedisége. Az, ahogy megtörik, mégis egybeolvasztják a személyes történetek. Ezek nagyon fontos részei voltak számomra, mert egyszerűen “muszáj voltam” visszaemlékezni, átgondolni, hogyan is volt / van ez velem. Még soha nem olvastam ilyen könyvet. Pedig nem olvastam “ki”, a terhesség és szülés részt egy ponton túl kihagytam.
Szóval gratulálok! Mert szerintem a célodat elérted vele: ez a könyv beszélget. Még ha nem is kapsz visszajelzést minden olvasótól, nem hiszem, hogy valakit ne mozgatná meg akárcsak egy vagy akár ezer gondolatig, miközben magára reflektál (ezt is tőled tanultam, és most már értem is:-)), magával beszélget általa.
Szerintem a sok-sok gondolathoz, – ami mostanában kavarog, tisztul, kavarog, tisztul, hullámzik, árad bennem – ez a könyv is nagyban hozzájárult. Meg persze sok más, ami közben hatott / hat rám.