aktuális projektjeinkaktuális projektjeink
KÉPZÉSI FELHÍVÁS! – Erasmus + támogatásra március 17-ig lehet jelentkezni!!!
“A társasági találkozások során a testünk adja az első benyomást. A test rendelkezik azokkal a vizuális jelekkel, melyek alapján automatikusan kategorizáljuk egymást (kor, nem, etnicitás, fogyatékosság, stb.), sokszor ezek mentén ítéleteket is hozunk. A test emellett a kommunikáció és a tisztelet szabályainak megnyilvánulási felülete is – mindazoknak a szabályoknak, melyek nagy változatosságot mutatnak az egyes kultúrák között…”(Részlet a BODY projekt leírásából, 2011)
Az Ars Erotica Alapítvány (www.arserotica.org) 2011-ben kezdett egy kétéves nemzetközi kutatási-képzési projektet franciákkal, dánokkal, belgákkal és olaszokkal. A projekt címe BODY, és különféle felnőtt-képzési helyzetekben kerestük azokat a szituációkat, amikor a kulturális különbségeink testünk, nemi szerepeink vagy szexualitásunk megélésben jelennek meg. Olyan szervezeteket vagy egyéneket vontunk be a programba, akik felnőttekkel dolgoznak, és a munkájukban napi szinten jelen van valahogyan a test, a szexualitás. A program egy nemzetközi kompetencia-fejlesztő képzéssel és egy kézikönyv kiadásával zárult. A kultúra fogalmát tágan értelmeztük; az etnikai különbözés mellett ide tartozik bármiféle másság, legyen az szociokulturális háttéren, testi fogyatékon vagy szexuális identitáson alapuló. Azt gondoljuk, hogy azok a felnőtt csoportokkal vagy egyénekkel foglalkozó szakemberek, akiknek a munkájában a test, a szexualitás közvetlenül érintett, szükségszerűen szembesülnek azzal, hogy a kulturális hátterünk mennyire befolyásolja a testről, szexualitásról, nemi szerepekről alkotott fogalmainkat és azt, ahogyan ezt a hétköznapokban megéljük.
A programban alapvetően nem-formális módszertannal dolgoztunk, amiben hangsúlyos volt a csoportmunka, a tapasztalati tanulás, vita, eset-megbeszélések. A képzésen résztvevő szakemberek nagyon sok szakterületről, alapvetően segítő szakmákból érkeztek; pszichológusok, családsegítők, ifjúságsegítők, szociális munkások, értelmi fogyatékosokkal dolgozó szakemberek, gyógypedagógusok, mozgáskorlátozottakkal foglalkozó szakemberek, cigány fiatalokkal, drogfüggő nőkkel foglalkozó szociális munkások, pedagógusok, menekültügyi szakemberek, gyász-haláleseteteket támogató pszichológiai szakemberek, trénerek, stb. A résztvevők változatos szakmai háttere gazdag szakmai és interkulturális párbeszédet tett lehetővé.
A tavaly Budapesten megtartott képzést ismét megszervezünk, 2014 szeptemberében, ezúttal Palermóban.
A képzés célja, hogy segítséget nyújtson kompetenciafejlesztés, attitűd formálás, készségfejlesztés területén dolgozó (nem terápiát, gyógykezelést vagy szolgáltatást nyújtó) szakembereknek saját kompetenciáinak fejlesztésében. Abban, hogy a kulturális különbségek okán létrejött konfliktusok vagy nem-értések hogyan kezelhetők.
Az Erasmus+ keretében lehetőség van a részvételre támogatást pályázni, aminek a határideje nagyon közel van, március 17! A Tempus honlapján lehet többet megtudni a magyar nemzeti iroda feltételeiről: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=11242
A program részletes leírása és a támogatási pályázat részletei angolul:
Culture, body, gender, sexuality in adult trainings
www.bodyproject.eu
For whom
Trainers, educators, counselors that are:
– engaged in intercultural approaches, with a multicultural student group
– involved in themes of health, gender, sexuality
– involved in physical / sports education
– teaching language for migrants
– wishing to acquire teaching methods that ar embodied
– involved in the accompaniment of intercultural mobility
Pedagogical objectives
– to gain a better understanding of cultural differences in gender, body, health, disability and sexuality.
– to develop skills to reflect on their students’ and their own non-verbal behaviour.
– to be able to design and lead their own trainings taking into account cultural differences in gender, body and sexuality, in particular will have more facility in handling tensions and incompatibilities.
– to adopt to own practice more embodied training methods.
Methods
the BODY training has the following methodological pillars:
– It is built on extensive research, to make sure it answers critical situations and challenges that adult educators face during their work.
– It is based on a modular structure, which makes it possible to construct trainings later from the building block according to the actual needs of the trainers to receive the training (modules focusing on: body, non-verbal communication, health, gender, sexuality each module implying an overview on aspect of diversity found relevant: cultural, ethnic, religious, handicap, sexual orientation) and it also makes easy to insert it into initial training curricula of the above domains.
– In its pedagogy it relies on the approach on intercultural and non-formal learning, with interactive tasks, the role of trainer approaching facilitation, based on the active participation of all.
Results
– development of intercultural competence in training situations.
– acquisition of key concepts and vocabulary of gender, sexuality, health and disability.
– acquaintance with a theory and practice of intercultural analysis and conflict negotiation.
– acquisition of concrete methods, exercises to adapt in one’s own practice.
Day to day programme
Day 1
Morning
Introduction
Embodied warming up exercises followed by an interactive, non- formal introduction of participants, expectations about the training, agreement, presentation of the course.
Afternoon
« What is culture » – exploration of the concept of culture and the impact it has on how we think, feel, behave. Different types of culture. Culture and the body – introduction of an analysis frame to explore the diversity of values behind body-related practices.
[Daily evaluation]
Day 2
Morning
Culture, communication and body non-verbal aspects of communication.
Intercultural, embodied negotiation. Afternoon
Health in a cross-cultural perspective
[Daily evaluation]
Day 3
Morning
Gender in a cross-cultural perspective. Making sense of different concepts and notions related to gender.
Gender continuum: introducing colours to the black and white gender identity scale. Afternoon
Sexuality in a cross-cultural perspective.
[Daily evaluation]
Day 4
Morning
Disability in a cross-cultural perspective.
Two interactive methods to work about representations about disability.
Afternoon
Field work: meeting local organisations offering good practices in the BODY themes. Participants make interviews with organisations of their own choice or the ones proposed by the host institution.
[Daily evaluation]
Day 5
Morning – Debriefing the field work. Group work on connecting the course content with own practice: constructing new projects. Afternoon – presentation of group works, evaluation, closing.
Where and when?
Palermo, Italy – 22nd-26th September 2014
Host: CESIE – European Center of Studies and Initiatives
How much?
400 euros for the 5 days (food, accomodation, materials, training fee)
Further information and registration:
info@elaninterculturel.com
For further information on the training and the project behind it:
www.bodyproject.eu
Possibilities for scholarships and financing
For residents outside of Italy (residents from any other EU or Erasmus+ progamme country)
Steps to apply for an Erasmus + mobility grant
For full information please check page 61 of the Programme guide:
http://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/documents/erasmus-plus-programme-guide_en.pdf
1) Check the eligibility of your organisation.
Please note: in the Erasmus+ programme the applications have to be done at institutional level: individual applications are not eligible anymore.
2) Register your organisation on: http://ec.europa.eu/education/participants/portal/
3) Download the application form from your National Agency.
To find your National Agency:
http://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/national-agencies_en.htm
4) In order to complete it, you will have to:
a. Identify a European Development Plan for your organisation
b. Identify the training needs for your team for the whole project period, as there won’t be another application round before next year (Fall 2014-Fall 2015)
c. Identify a method of accompaniment of the mobilities (selection procedure, follow-up etc)
5) Submit the electronic application (eForm) to your national agency before noon 17th March 2014 (Bruxelles time).
Szexuális nevelés az iskolában – Módszertani képzés
a Pestalozzi Program keretein belül (30 kreditpont)
Iskolai szexuális nevelés? A szexuális nevelés legfőbb színtere a család. Gyerekeink idejük nagy részét azonban az iskolában töltik, ott szövődnek a számukra fontos társas kapcsolatok, és elsősorban ott érik őket a kortárscsoport szexualitással kapcsolatos üzenetei is. Az iskolai szexuális nevelés igénye sok tizenévesekkel foglalkozó szakemberben megfogalmazódik, de kevesen érzik magukat késznek arra, hogy osztályfőnöki, szaktárgyi, szakköri órákon érdemben foglalkozzanak a témával. Az Európa Tanács Pestalozzi Programjának tematikus modulja keretében, gyakorlati tapasztalatok alapján kidolgozott 30 órás módszertani képzés hazánkban hiánypótló módon egy átfogó, pozitív, modern iskolai szexuális nevelési program átadására készít fel, melynek célja, hogy támogassa a fiatalokat a szexuálisan egészséges és tudatos felnőtté válásban.
Átfogó, pozitív, modern szemléletű program. Nemzetközi szervezetek áttekintő tanulmányai szerint az a szexuális nevelési program lehet igazán hatékony, amely átfogó, modern és pozitív szemléletű. Átfogó, vagyis több korcsoportra kiterjedően, érdemi terjedelemben foglalkozik a következő témakörök mindegyikével: testi fejlődés, kapcsolatok, személyközi készségek, szexuális viselkedésformák, szexuális egészség, szex és kultúra. Pozitív szemléletű, vagyis a szexualitást életünk természetes részének tekinti, elriasztás helyett felelősségtudatra, normatív attitűd helyett értékalapú hozzáállásra nevel és bátorít. Módszertanilag modern, vagyis az információadásnál is nagyobb hangsúlyt helyez a készségfejlesztésre és a szemléletformálásra; aktív, élményalapú munkamódszereket használ, miközben tiszteletben tartja és védi a személyes határokat.
Iskolai nevelők támogatása
A jelen módszertani képzés gyakorlati támogatást nyújt a résztvevőknek ahhoz, hogy felkészültté váljanak egy ilyen program átadására saját iskolájukban. A képzés elsődleges célja – a szexualitással kapcsolatos információk átadásán túl – segíteni a pedagógusokat, nevelőket, ifjúságsegítőket abban, hogy oldottabban, kreatívan, magabiztosan tudják kezelni az általában kényesnek tartott témákat.
A képzés részletei
Hol? Székesfehérvár, pontos helyszín szervezés alatt
Mikor? 2014. március 28-30. (péntek-vasárnap, minden nap 10.00-18.00)
Kiket várunk? tizenévesekkel foglalkozó nevelőket (pedagógusokat, iskolapszichológusokat), max. 15 fő
Jelentkezés: a sexm.pestalozzi@gmail.com címen 2014. február 10-ig
Részvételi díj: 15.000 Ft (fizetési részleteket a jelentkezés után küldünk)
A képzés pontértéke: 30 kreditpont (pedagógus továbbképzésként elszámolható)
Pestalozzi trénerek / szexuális nevelők
Andics Attila – pszichológus, tanár, agykutató, PhD (MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport)
Mester Dóra – szex-edukátor, társadalomkutató (az Ars Erotica Alapítvány szakmai vezetője)
Séllei Györgyi – mediátor, szexológus
Kapcsolat: www.coe.int/pestalozzi, about.me/pestalozzihalozat, sexm.pestalozzi@gmail.com, (30) 476 5518
Az Ars Erotica Alapítvány nyitott önképzőkört indít.
A havi találkozók kezdeményezésével célunk, hogy fórumot teremtsünk, játszóteret, szakmai kotyvasztókonyhát, töltekezőhelyet, ahol megoszthatjuk gyakorlati tapasztalatainkat egymással, tanulhatunk egymástól szexuális nevelés terén.
Kívánjuk egymást nem-formális módszerarzenállal felvértezni, a nyitottság cégére alatt magunkból mindig jobb szexuális nevelőt fabrikálni, egymáshoz kapcsolódni, a szexualitásról való beszédmódunkra jobban reflektálni, szakirodalmakat, trendeket, jó gyakorlatokat megosztani, a szexpozitív szemléletet a mindennapjainkban tudatosítani.
Az első alkalommal a beszélgetést vezeti: Andics Attila és Katona Réka.
Mikor kezdünk?
2014. február 7-én, pénteken, 17 órakor
Hol?
a Gólyában (a VIII. kerületben, Práter utca és a Bókay sarkán)
Milyen forma?
A műhely nyitott és az is marad. A részvétel ingyenes.
Mit kell tenned, ha jönnél?
A részvételi szándékodat február 5-ig jelezd az arserotica.alapitvany@gmail.com címen. Örülünk, ha néhány sorban megírod, hogy mi motivál, miért akarsz csatlakozni a csoporthoz.
Üdvözlettel,
Andics Attila, Katona Réka, Szabó Orsi és Mester Dóra – mind az Ars Erotica Alapítvány színeiben
www.arserotica.hu
Az Ars Erotica Alapítvány 2013 októberében új együttműködésbe lépett az Európa Tanács Pestalozzi programjának a keretében: a téma az iskolai szexuális nevelés.
Első lépésben összegyűltünk tanulni Starsbourgban, tapasztalatot cserélni, beszélgetni és nem utolsósorban játszani: a téma, hogyan lehet “korszerű”, holisztikus szexuális nevelést Európa különböző országaiban megvalósítani. Vagyunk tanárok, nevelők, képzők, szex-edukátorok, szakemberek Ciprusról, Lengyelországból, Horvátországból és Szlovéniából, Moldáviából, Spanyolországból, Olaszországból és még sok más országból, összesen 30an, és büszke vagyok rá, hogy hárman Magyarországról, akik szexedet csinálunk, Séllei Györgyi, Andics Attila és én. Végre felkerülhet az Európa Tanács logója a puncipárnára…
bővebben a programról…itt!
Szexbeszélgetések cigány fiatalokkal
az Ars Erotica Alapítvány a Pince Ifjúsági Irodával együttműködésben. Téma: szex-szerelem-család. Értékek, nevelés. Hogyan beszéljünk róla?
Helyszín: Budapest, XX. kerület
2014. január
Ismeretterjesztő, edukációs csoportfoglalkozások Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata felkérésére kamaszoknak az AIDS Ellenes Küzdelem Világnapi rendezvényen, Budapesten.
Felnőtt támogató csoportok határon túli magyaroknak: Nagyszebenben (Románia) a Szebeni Magyarok Egyesülete számára, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön;
Az Ars Erotica Alapítvány támogató partnerséget vállalt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) és a Cromo Alapítvánnyal közösen a TIDE – Globális nevelést mindenkinek! című nemzetközi projektben. A program fő célja az, hogy hozzáférhetővé tegye a globális tanulás témáit értelmi fogyatékossággal élő emberek számára, ezáltal javítsa társadalmi integrációjukat és állampolgári részvételüket. A program során tanulói műhelyeken dolgozzuk majd fel – a Millenniumi Fejlesztési Célokkal összhangban – például az AIDS és a szexuális nevelés témakörét is.
.
BODY – KÉPZÉSI, KUTATÁSI PROJEKT
A PROGRAM LEZÁRULT, EZÚTON KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK A KÖZREMŰKÖDÉSÉT, TUDÁSÁT, MUNKÁJÁT!
A PROJEKTBEN LÉTREJÖTT ANYAGOK, CIKKEK, GYAKORLATI KÉZIKÖNYV, JÓ GYAKORLATOK GYŰJTEMÉNYE, KRITIKUS INCIDENSEK MAGYARUL SZABADON HOZZÁFÉRHETŐEK, LETÖLTHETŐK A BODY HONLAPJÁN: www.bodyproject.eu
OLVASSÁTOK, HASZNÁLJÁTOK!
“A társasági találkozások során a testünk adja az első benyomást. A test rendelkezik azokkal a vizuális jelekkel, melyek alapján automatikusan kategorizáljuk egymást (kor, nem, etnicitás, fogyatékosság, stb.), sokszor ezek mentén ítéleteket is hozunk. A test emellett a kommunikáció és a tisztelet szabályainak megnyilvánulási felülete is – mindazoknak a szabályoknak, melyek nagy változatosságot mutatnak az egyes kultúrák között…”(Részlet a BODY projekt leírásából, 2011)
Az Ars Erotica Alapítvány (www.arserotica.org) 2011-ben kezdett egy kétéves nemzetközi kutatási-képzési projektet franciákkal, dánokkal, belgákkal és olaszokkal. A projekt címe BODY, és különféle felnőtt-képzési helyzetekben kerestük azokat a szituációkat, amikor a kulturális különbségeink testünk, nemi szerepeink vagy szexualitásunk megélésben jelennek meg. Olyan szervezeteket vagy egyéneket vontunk be a programba, akik felnőttekkel dolgoznak, és a munkájukban napi szinten jelen van valahogyan a test, a szexualitás. A program egy nemzetközi kompetencia-fejlesztő képzéssel és egy kézikönyv kiadásával zárult. A kultúra fogalmát tágan értelmeztük; az etnikai különbözés mellett ide tartozik bármiféle másság, legyen az szociokulturális háttéren, testi fogyatékon vagy szexuális identitáson alapuló. Azt gondoljuk, hogy azok a felnőtt csoportokkal vagy egyénekkel foglalkozó szakemberek, akiknek a munkájában a test, a szexualitás közvetlenül érintett, szükségszerűen szembesülnek azzal, hogy a kulturális hátterünk mennyire befolyásolja a testről, szexualitásról, nemi szerepekről alkotott fogalmainkat és azt, ahogyan ezt a hétköznapokban megéljük. Sokszor észre sem vesszük, de ebből konfliktusaink is adódhatnak, egész egyszerűen azért, mert éppen ezek azok a dolgok, amiben el sem tudjuk képzelni, hogy a másik másképpen működhet.
A program célja, hogy segítséget nyújtson kompetenciafejlesztés, attitűd formálás, készségfejlesztés területén dolgozó (nem terápiát, gyógykezelést vagy szolgáltatást nyújtó) szakembereknek saját kompetenciáinak fejlesztésében. Abban, hogy a kulturális különbségek okán létrejött konfliktusok vagy nem-értések hogyan kezelhetők.
A programban alapvetően nem-formális módszertannal dolgoztunk, amiben hangsúlyos volt a csoportmunka, a tapasztalati tanulás, vita, eset-megbeszélések. A képzésen résztvevő szakemberek nagyon sok szakterületről, alapvetően segítő szakmákból érkeztek; pszichológusok, családsegítők, ifjúságsegítők, szociális munkások, értelmi fogyatékosokkal dolgozó szakemberek, gyógypedagógusok, mozgáskorlátozottakkal foglalkozó szakemberek, cigány fiatalokkal, drogfüggő nőkkel foglalkozó szociális munkások, pedagógusok, menekültügyi szakemberek, gyász-haláleseteteket támogató pszichológiai szakemberek, trénerek, stb. A résztvevők változatos szakmai háttere gazdag szakmai és interkulturális párbeszédet tett lehetővé.
A program zárultával, 2013 nyarán Budapesten szerveztünk egy nemzetközi képzést, ami a program kutatási eredményein alapult. Az együttműködésünk keretében olyan szakemberek vettek részt, akik maguk képzők képzésével foglalkoznak.
A BODY Grundtvig programja idén októberben lezárult, de a két év eredményei a magyar szakemberek számára a résztvevő országok nyelvén, így magyarul is hozzáférhetőek a BODY projekt hivatalos weboldalán: www.bodyproject.eu. Akit érdekel a program, maga is képző, vagy felnőttekkel dolgozik a fentebb említett területeken, az oldalon megtalálja a két évben, öt országban, az egészség, test, fogyaték, gender és szexualitás területeivel kapcsolatos kritikus incidenseket, más szervezetek jó gyakorlatait, a témában született cikkeket, elméleti háttérszövegeket, irodalomgyűjteményt valami képzési segédleteket.
Olvassátok, keressétek, használjátok!
Egy cikk a BODY antológiából a szexualitás témakörében:
Az emberi szexualitásra – minthogy az mélyen a testbe és annak biológiájába ágyazott – gyakran tekintenek úgy, mintha univerzális és természetből fakadón mindenkire általánosan érvényes lenne. Ha viszont elkezdjük a szexualitás fogalmait közelebbről szemügyre venni – a biológiai és a társadalmi nemet, az érzelmeinket, társas érintkezéseinket, kapcsolatainkat, szexuális szokásainkat, szexuális orientációnkat és gyakorlatainkat, de akár az erotikus vágyat vagy a test különféle használati módjait és jelentéseit – akkor kiderül, hogy az emberi szexualitás minden aspektusát alapvetően határozza meg a kultúra. Azzal, ha elkezdjük megérteni a szexuális identitások komplexitását, képlékenységét és átjárhatóságát, nagy eséllyel nemcsak a saját szexualitásunkhoz kerülünk közelebb, de annak megértéséhez is, hogy miért viselkednek mások tőlünk „annyira eltérően”. A szerző a szexualitás különböző jelentéseit és társadalmi funkcióit követi nyomon kultúráról kultúrára. A különböző történelmi korszakok szexualitását tekintve kiderül, hogy az etnikai különbözőségeken túl még számtalan kulturális dimenzió bonyolult működési mechanizmusa rajzolja meg azt, amit leegyszerűsítve emberi szexualitásnak hívunk.
https://www.csakatestemenat.hu/media/a-termeszethez-semmi-koze-szex-es-kultura/
A BODY projektről részletesen kronológiai sorrendben:
2012. áprilisában lezajlott két szakember-képzés, tapasztalatcsere a BODY című multilaterális Grundtvig LLP program keretében.
Az Ars Erotica Alapítvány (www.arserotica.hu) tavaly decemberben kezdett egy kétéves nemzetközi kutatási-képzési projektet franciákkal, dánokkal, belgákkal és olaszokkal. A projekt címe BODY, és különféle felnőtt-képzési helyzetekben keresi azokat a szituációkat, amikor a kulturális különbségeink testünk, nemi szerepeink vagy szexualitásunk megélésben jelennek meg. Olyan szervezeteket vagy egyéneket vonunk be a programba, akik felnőttekkel dolgoznak, és a munkájukban napi szinten jelen van valahogyan a test, a szexualitás. A program egy nemzetközi kompetencia-fejlesztő képzéssel és egy kézikönyv kiadásával zárul. A kultúra fogalmát tágan értelmezzük; az etnikai különbözés mellett ide tartozik bármiféle másság, legyen az szociokulturális háttéren, testi fogyatékon vagy szexuális identitáson alapuló. Azt gondoljuk, hogy azok a felnőtt csoportokkal vagy egyénekkel foglalkozó szakemberek, akiknek a munkájában a test, a szexualitás közvetlenül érintett, szükségszerűen szembesülnek azzal, hogy a kulturális hátterünk mennyire befolyásolja a testről, szexualitásról, nemi szerepekről alkotott fogalmainkat és azt, ahogyan ezt a hétköznapokban megéljük. Sokszor észre sem vesszük, de ebből konfliktusaink is adódhatnak, egész egyszerűen azért, mert éppen ezek azok a dolgok, amiben el sem tudjuk képzelni, hogy a másik másképpen működhet.

Képzés 1. Magyarország – 2012 április
A program keretében 2012. áprilisában lezajlott kétszer egy egynapos képzés, amin a résztvevők elsajátíthatták a kritikus incidens módszerét, amit később saját munkájukban is alkalmazhatnak. A képzés során, mint a projekt kutatási fázisa, a résztvevőktől összegyűjtöttünk olyan eseteket, amikor maguk is átélték a munkájukban a kulturális sokk élményét. Áprilisban két alkalommal került sor képzésre, mindkettő 15 fővel indult. A képzés magyar nyelven zajlott és ingyenes volt. A képzésen alapvetően nem-formális módszertannal dolgoztunk, amiben hangsúlyos volt a csoportmunka, a tapasztalati tanulás, vita, eset-megbeszélések. A képzésen résztvevő szakemberek nagyon sok szakterületről, alapvetően segítő szakmákból érkeztek; pszichológusok, családsegítők, ifjúságsegítők, szociális munkások, értelmi fogyatékosokkal dolgozó szakemberek, gyógypedagógusok, mozgáskorlátozottakkal foglalkozó szakemberek, cigány fiatalokkal, drogfüggő nőkkel foglalkozó szociális munkások, pedagógusok, menekültügyi szakemberek, gyász-haláleseteteket támogató pszichológiai szakemberek, trénerek, stb. A résztvevők változatos szakmai háttere gazdag szakmai és interkulturális párbeszédet tett lehetővé. A képzés résztvevői a projekt során kapcsolatban maradnak, és folytatják az itt megkezdett együttműködést.
Képzés 2. Magyarország, Budapest – 2013. március 21-22-23.
Ahogy a tavalyi kritikus incidens bevezető műhelyen erről volt is szó, idén márciusban tartjuk Budapesten a projekt nyári, nemzetközi képzésének a tesztjét. Ezúttal szeretnék túllépni a „bevezetésen”, és a tavalyi két csoportból idén egy csoporttal három egymást követő napon át dolgozni. A téma továbbra is a test; felnőtt képzési helyzetekben keressük azokat a szituációkat, amikor a kulturális különbségeink testünk, nemi szerepeink vagy szexualitásunk megélésben jelennek meg. Rövid emlékeztető: olyan szervezeteket vagy egyének vesznek részt a programban, akik felnőttekkel dolgoznak, és a munkájukban napi szinten jelen van valahogyan a test, a szexualitás. A program egy nemzetközi kompetencia-fejlesztő képzéssel és egy kézikönyv kiadásával zárul.
A három napos képzésen/műhelyen most márciusban továbblépünk a kritikus incidensek (személyes kulturális sokk-élmények) feltárásán és keressük az eszközöket, amelyekkel a konkrét esetek különböző szakmai protokollok keretein belül feloldhatók és szeretnénk megosztani a projekt ezidáig, a résztvevő öt osrszágban született anyagait, tapasztalait is. A három napban sor kerül Margalit Cohen-Emerique módszertanából a negóciáció elméleti hátterének és gyakorlati alkalmazásának megismerésére. A múltkori műhely után többen is jeleztétek, hogy hiányérzet maradt, mert nem volt időnk az esetek részletesebb megbeszélésére, arra, hogy ti a szakmai munkátokban hogyan tudjátok ezt a módszert alkalmazni, ezúttal erre az igényre is szeretnénk reflektálni. A műhelyt a francia partnerszervezettől, az Élan Interculturel-től Várhegyi Vera és az Ars Erotica Alapítványtól Mester Dóra tartja. A műhely magyar nyelvű és ingyenes. Amit most várunk „cserébe”, az, hogy a három nap közös munkájából olyan visszajelzések érkezzenek tőletek, amelyek segítik a munkánkat abban, hogy olyan felnőttképzési tananyagot tudjunk kidolgozni, amely valóban releváns, és konkrét szakemberek konkrét gyakorlati tapasztalataira és igényeire reflektál.
Nemzetközi képzés
A program zárultával, várhatóan 2013 nyarán szervezünk egy olyan nemzetközi képzést, ami a program kutatási eredményein alapul és ezek a kompetenciák kerülnek fejlesztésre. Az együttműködésünk keretében lehetőség lesz ezen a képzésen is részt venni azoknak a szakembereknek, akik maguk képzők képzésével foglalkoznak.
Akarsz róla beszélni? – Iskolai szexuális nevelés – kétnapos országos szakmai műhely
2012. április 26-27-én lezajlott Budapesten a 7. kerületi Fogasházban az Ars Erotica Alapítvány és a Tegyünk Együtt az Ifjúságért (TE IS) Alapítvány nyertes pályázatán a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által a Gyermek – és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek, rendezvényeinek támogatásával (IFJ-GY-11) a kétnapos országos szakmai műhely.
Ezúton is köszönjük minden résztvevő szakembernek, hogy tudásával, jelenlétével segítette, hogy létrejöhessen egy hosszútávú szakmai együttműködés azok között a szakmák között, akik érintettek fiatalok, gyerekek iskolai szexuális nevelésében. A programon részt vettek többek között pedagógusok; osztályfőnökök, biológia tanárok, ifjúságsegítők, védőnők, egészségfejlesztők, pszichológusok, iskolaorvosok, kollégiumi tanárok, szabadidő-szervezők. Olyan szakemberek, akik vagy direkt módon kell, hogy beszéljenek ezekről a témákról, vagy akikkel más módon kerülnek olyan helyzetbe a fiatalok (csoportépítés, személyiségfejlesztés, problémakezelés, családi ügyek stb.), ahol szó eshet a szexualitásról.
A programra meghívtunk ma Magyarországon szex edukációban érintett szakembereket, valamint az Országos Egészségfejlesztési Intézet képviselőit. A konferencia és műhely egyik kiemelt célja volt, hogy olyan országos fórumot hozzon létre, ahol a szexuális nevelésben érintett civil, szakmai és egyházi szervezetek egyaránt megoszthatták tapasztalataikat, de mindezt nem elszigetelten, hanem a nevelésben konkrétan érintett pedagógusokkal, ifjúsági nevelőkkel együtt.
A kétnapos szakmai műhely programja
Milyen nemzetközi és hazai trendek, jó gyakorlati példák állnak rendelkezésünkre e terület fejlesztése érdekében? – kerekasztal beszélgetés
Szakmai tapasztalatcsere – műhelybeszélgetések
Nem-formális képzés módszertani lehetőségei – gyakorlati műhely
A kétnapos műhelyekben az általában formális képzéshez szokott pedagógusok a nem-formális módszertannal ismerkedhettek, a műhelyek alapvetően ilyen módszertanra épültek. Volt, vita, játék, gyakorlatok, interaktív munka, csoportmunka, INTERVISION- esetmegbeszélő műhely, majd a második nap végére szakmai ajánlásokat fogalmaztunk meg. Ezeket az ajánlásokat legkésőbb június végéig egy önálló weboldalon szeretnénk a szélesebb közönséggel is megismertetni, egyben lehetővé tenni, hogy az érintett szakemberek között kialakulhasson egy webes alapú folyamatos párbeszéd, és kapcsolattartás lehetősége.

-
- az Ars Erotica Alapítvány és a Tegyünk Együtt az Ifjúságért (TE IS) Alapítvány
- Nyertes pályázat a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által a Gyermek – és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek, rendezvényeinek támogatására (IFJ-GY-11) kiírt felhívásra
A kétnapos szakmai találkozóra várjuk azokat a szakembereket, akik érintettek fiatalok középiskolai szexuális nevelésében: pedagógusok; különösen osztályfőnökök, biológia tanárok, ifjúságsegítők, védőnők, egészségfejlesztők, pszichológusok, iskolaorvosok, kollégiumi tanárok, szabadidő-szervezők. Olyan szakemberek, akik vagy direkt módon kell, hogy beszéljenek ezekről a témákról, vagy akikkel más módon kerülnek olyan helyzetbe a fiatalok (csoportépítés, személyiségfejlesztés, problémakezelés, családi ügyek stb.), ahol szó eshet a szexualitásról.
A programra meghívunk ma Magyarországon szex edukációban érintett szakembereket, valamint az Országos Egészségfejlesztési Intézet képviselőit. A konferencia egyik kiemelt célja, hogy olyan országos fórumot hozzon létre, ahol a szexuális nevelésben érintett civil, szakmai és egyházi szervezetek egyaránt megoszthatják tapasztalataikat, de mindezt nem elszigetelten, hanem a nevelésben konkrétan érintett pedagógusokkal, ifjúsági nevelőkkel együtt.
A kétnapos szakmai műhely programja
- Milyen nemzetközi és hazai trendek, jó gyakorlati példák állnak rendelkezésünkre e terület fejlesztése érdekében? – kerekasztal beszélgetés
- Szakmai tapasztalatcsere – műhelybeszélgetések
- Nem-formális képzés módszertani lehetőségei – gyakorlati műhely
A programon részt vesznek az iskolai szex-oktatásban leginkább érdekeltek is, várunk olyan kamaszokat, fiúkat, lányokat, akik szeretnék, hogy ne csak a felnőttek beszélgessenek a fejük fölött arról, hogy nekik mi is lenne a jó.
Helyszín: Budapest, Fogasház
Időpont: 2012.április 26-27. csütörtök-péntek
BODY – KÉPZÉSI, KUTATÁSI PROJEKT
Az Ars Erotica Alapítvánnyal (www.arserotica.hu) tavaly decemberben kezdtem egy kétéves nemzetközi kutatási-képzési projektet franciákkal, dánokkal, belgákkal és olaszokkal. A projekt címe BODY, és különféle felnőtt-képzési helyzetekben keresi azokat a szituációkat, amikor a kulturális különbségeink testünk, nemi szerepeink vagy szexualitásunk megélésben jelennek meg. Olyan szervezeteket vagy egyéneket szeretnénk bevonni a programba, akik felnőttekkel dolgoznak, és a munkájukban napi szinten jelen van valahogyan a test, a szexualitás. A program egy nemzetközi kompetencia-fejlesztő képzéssel és egy kézikönyv kiadásával zárul. A kultúra fogalmát tágan értelmezzük; az etnikai különbözés mellett ide tartozik bármiféle másság, legyen az szociokulturális háttéren, testi fogyatékon vagy szexuális identitáson alapuló. Azt gondoljuk, hogy azok a felnőtt csoportokkal vagy egyénekkel foglalkozó szakemberek, akiknek a munkájában a test, a szexualitás közvetlenül érintett, szükségszerűen szembesülnek azzal, hogy a kulturális hátterünk mennyire befolyásolja a testről, szexualitásról, nemi szerepekről alkotott fogalmainkat és azt, ahogyan ezt a hétköznapokban megéljük. Sokszor észre sem vesszük, de ebből konfliktusaink is adódhatnak, egész egyszerűen azért, mert éppen ezek azok a dolgok, amiben el sem tudjuk képzelni, hogy a másik másképpen működhet.
Ennek a programnak az a célja, hogy segítséget nyújtson kompetenciafejlesztés, attitűd formálás, készségfejlesztés területén dolgozó (nem terápiát, gyógykezelést vagy szolgáltatást nyújtó) szakembereknek saját kompetenciáik fejlesztésében. Abban, hogy a kulturális különbségek okán létrejött konfliktusok vagy nem-értések hogyan kezelhetők.
A kultúra működéséről szóló ismereteink mindaddig csupán intellektuális hozzáállásunkon javítanak amíg nem rendelkezünk azokkal a készségekkel, melyekkel alkalmazni tudjuk őket az interkulturális találkozásaink során a másikkal való kommunikációra, a vele való együttműködésre. Kevés képzés képes arra, hogy az ismeretátadás szintjét meghaladva ilyen mélyebb területeket megérintsen. Az ilyen átfogóbb megközelítések közül az egyik legsikeresebb a Cohen-Emerique, nemzetközileg elismert francia szociálpszichológus által kidolgozott kritikus incidens módszer, mely a kulturális sokk személyes élményére épül. A személyes élmény azt jelenti, hogy nem az általános kultúrák közötti ütközetről van szó, hanem arról a szubjektív, érzelmekkel és stresszel terhelt élményről, amikor egy másik kultúrához tartozó viselkedése ellentmond egy számunkra fontos személyes vagy szakmai értéknek, alapszabálynak vagy hiedelemnek.
Miről szólna az együttműködés?
- Képzés
A program keretében idén áprilisban szervezek egy egynapos képzést, amin a résztvevők elsajátíthatják a kritikus incidens módszerét, amit később saját munkájukban is alkalmazhatnak. Cserébe a képzés során összegyűjtök a résztvevőktől olyan eseteket (fejenként egyet), amikor maguk is átélték a munkájukban a kulturális sokk élményét. Áprilisban két alkalommal kerül sor ilyen képzésre, ami körülbelül 15 fővel indul. A képzés magyar nyelven zajlik és ingyenes. A képzés 10.00-től 16.00 óráig tart.
- Szakmai tapasztalatcsere
A programban egyúttal gyűjtjük azokat a szakmai tapasztalatokat, ahol a test, szex, gender kapcsán felmerülő kulturális különbségek kezelésére már kialakult módszertant használnak vagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Erről a képzésen is beszélgetünk, interjú, vagy e-mail formájában szeretném ezeket a tapasztalatokat rögzíteni.
- Nemzetközi képzés

Kik jelentkezhetnek?
Most első körben az áprilisi képzésre keresek résztvevőket, akik lehetnek olyan felnőttekkel, vagy csoportokkal dolgozó szakemberek, aki nem gyógykezelést, terápiát vagy szolgáltatást nyújtanak, hanem kompetenciafejlesztés, attitűd-formálás, készségfejlesztés területén mozognak. Jelentkezni folyamatosan lehet, de a terem szervezése miatt nekem nagy segítség, ha minél előbb összeállnak a csoportjaim.
Kérlek jelezzétek, hogy nektek melyik csoport lenne megfelelő:
2012. április 13. péntek 10.00-16.00
2012. április 21. szombat 11.00-17.00
ha egyik időpont sem jó, de érdekelne a dolog, kérem, hogy azt is jelezzétek!
Írjatok a doradjamila(kukac)gmail(pont)com e-mail címre!
BODY IN CULTURE – CULTURE IN BODY
INTERNATIONAL CONFERENCE ON
CULTURE, BODY, GENDER, HEALTH, SEXUALITY IN ADULT TRAININGS
Closing conference of the BODY project
12th-13th September 2013
Bruges, Belgium
Application deadline for support for participants: 20th April 2013
A conference on culture, body, gender, health, sexuality in adult trainings…
BODY is a two-year Grundtvig project, which is funded by the European Commission under the Lifelong Learning Programme, Grundtvig. The BODY project has the overall aim to explore how our perception of the body and body-related themes such as health, disease, gender, age, sexuality and disability is influenced by cultural differences and on the same affects our intercultural communication. Furthermore, the goal is to provide exemplary knowledge and experience on how professionals can handle cultural differences linked to the body in an appreciative and respectful way, when being in contact with citizens and users. It may apply to adult teachers and trainers as well as counsellors, integration workers, health workers, social workers, job consultants, sexual supervisors, disability consultants and other frontline staff all over Europe.
Based on the specific method of critical Incidents proposed by Margalit Cohen-Emerique, the partners in the BODY project have collected and analysed a large number of concrete examples of how professionals in many different contexts have experienced and handled “culture shock” in reference to cultural perceptions of the body and body-related themes such as disability and sexuality etc. We also identified a wide range of examples that illustrate how people around Europe through professional cultural encounters have developed best practices to accommodate cultural differences in body language and body image. The best practices all operate in the intersection between culture and body where intercultural empathy and respect have overcome the communication challenges and barriers that traditionally are known to be linked to the specific communication of the body.
We invite to participate:
Trainers involved in adult education, in particular working with multicultural groups
Teachers, trainers of body-related activities (dance, sport, yoga etc.)
Social workers, health professionals performing educational activities
Students of adult education
Why participate?
• Propose interactive workshop sessions
• Bring your practices, approaches to share with others
• Come to attend and exchange with others, learn from others
How to participate?
For participants involved in adult education in LLP countries individual mobility grants can be applied for at your national agencies. The deadline for applications is the 30th of April. You will need to attach a letter of acceptance on behalf of the organiser Elan Interculturel. Please contact us by the 28th of April to leave time for the issuing of the acceptance letters.
Venue:
Bruges
The conference includes:
Plenary sessions
Open space for discussions and exhibition
Interactive workshop sessions
Szexbeszélgetések 14-18 éves fiatalokkal középiskolákban, középiskolai kollégiumokban, diákotthonokban
folyamatosan 2010. őszétől
- VII. kerületi középiskolák (Kertész u. , Dob u.), együttműködésben a Cseresznye Ifjúsági Irodával
- József Attila Gyermekotthon, Budapest, 19. kerület
- ELTE – Apáczai Csere János gyakorlógimnázium és Kollégium, Budapest, 5. kerület
- Deák Ferenc Középiskolai Kollégium, Budapest, 11. kerület
- Fóti Szabad Waldorf Iskola, Fót

2011. szeptember
Segítség nőknek – párkapcsolati és szexuális kérdések
A Kék Pont Alapítvány Tűcsere- Csajnap programjának keretében, Budapest, 8. kerület, Kálvária tér
2011. októberétől folyamatosan
-
- Akarsz róla beszélni? – Iskolai szexuális nevelés – országos szakmai konferencia és műhely
- Ars Erotica Alapítvány és a Tegyünk Együtt az Ifjúságért (TE IS) Alapítvány
- Nyertes pályázat a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által komplex gyermek- és ifjúságfejlesztő szakmai tevékenységek, programok megvalósítására (IFJ-KX-10) kiírt felhívásra
- Ars Erotica Alapítvány és Cseresznye Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda
A kétnapos szakmai találkozóra várjuk azokat a szakembereket, akik a érintettek a középiskolai fiatalok szexuális nevelésében: pedagógusok, különösen osztályfőnökök, biológia tanárok, ifjúságsegítők, védőnők, egészségfejlesztők, pszichológusok, iskolaorvosok, kollégiumi tanárok, szabadidő-szervezők, akik vagy direkt módon is kell, hogy beszéljenek ezekről a témákról, vagy akikkel más olyan helyzetben is vannak a fiatalok (csoportépítés, személyiségfejlesztés, problémakezelés, családi ügyek stb.), ahol szó eshet a szexualitásról.
Fontosnak tartjuk, hogy programunkra a meghívjuk a Magyarországon jelenleg igen kevés számú szex edukációban érintett szakembert, valamint az Országos Egészségfejlesztési Intézet képviselőit. A konferencia egyik kiemelt célja, hogy olyan országos fórumot hozzon létre, ahol a szexuális nevelésben érintett civil, szakmai és egyházi szervezetek egyaránt megoszthatják tapasztalataikat, de mindezt nem elszigetelten, hanem a nevelésben konkrétan érintett pedagógusokkal, ifjúsági nevelőkkel együtt.
Helyszín: Budapest
Várható időpont: 2011. ősz
(Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata)
Finanszírozó: TAMOP 5.2.5.-08/1-2008-0181
Meglévő ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatás fejlesztése
Tanrenddel összehangolt, nem-formális képzési elemeken nyugvó, átfogó szexoktatás több 7. kerületi középiskolában | Pilot projekt; A projekt a gyakorlati tapasztalatokat összefoglaló módszertani kiadvány létrehozásával zárul
Helyszín: Budapest, 7. kerületi középiskolák
Időtartam: 2010. június – 2011. december 31.
Átfogó szexuális nevelés középiskolában – kísérleti módszerek és gyakorlati tapasztalatok
előadás és műhelymunka a Mindengyerek Konferencián
A műhelybeszélgetésen egyrészt szeretném megosztani azokat a gyakorlati tapasztalatokat, amiket az elmúlt évek kísérleti oktatása során szereztem arról, hogy hogyan működik a szexuális nevelés 14-18 éves fiatalokkal, ha az nem egy egyalkalmas szexuális felvilágosítás, hanem egy-egy osztállyal több héten át tartó komplex program. Másrészt szeretném, ha a résztvevők tapasztalatot cserélnének arról, hogy mikor hogyan merülnek fel szexualitással kapcsolatos kérdések és ezt hogyan tudják megoldani.
Időpont: 2011. március 21. hétfő 11.00
Helyszín: Molnár Ferenc Általános Iskola
1095 Budapest, Mester utca 19.