ars erotica alapítvány
Filozófiánk:
„A XIX. század folyamán a nyugat-európai társadalmakban a szexualitás tudományos nyelvén lehetett megfogalmazni az erkölcsi akadályokat, a gazdasági és politikai állásfoglalásokat és a hagyományos félelmeket. Mintha valami mélyen rejtőző ellenállás akadályozta volna meg, hogy a szexualitás – minden vele összefüggő és belőle következő dologgal együtt – egy formálisan racionális diskurzus tárgya lehessen. A nemiség ebben a kultúrában nemcsak az érzékiség és a gyönyör, nem csak a törvény és a tilalom kérdése, hanem annak a kérdése is, hogy mi igaz és mi nem. Ezzel szemben az ars eroticában az igazságot magából a gyakorlatként megélt gyönyörből vezetik le, nem a szabad és a tilos abszolút törvényéhez képest, vagy a hasznosság kritériumára hivatkozva. A szexualitást önmagáért fogadják el. (Michel Foucault)
A szexuális nevelés egy egész életre szóló feladat. Olyan feladat, ami egyszerre szól információk szerzéséről, a szexualitással kapcsolatos szemlélet formálásáról, valamint vélemények és értékek kialakításáról olyan horderejű kérdésekben, mint identitás, intimitás vagy társas kapcsolatok. Mindenkinek joga van olyan átfogó szexuális nevelésben részesülni, amelyben szó esik a szexualitás szocio-kulturális vonatkozásairól valamint a szexualitás biológiai és pszichológiai aspektusairól is. Amelyben nem csak pusztán tények és információk hangzanak el, de a szexualitással kapcsolatos érzelmek, értékek és eltérő szemléletek is felszínre kerülnek. Amelyben fejlődik a kommunikációs készség, kritikai gondolkodás és ami alapján képesek leszünk felelősen döntést hozni életünk szexuális vonatkozású kérdéseiben.
Valljuk, hogy
az emberi szexualitás határait érdemes kitágítani. A szexualitás az életünk olyan meghatározó kérdéseiben van jelen, mint az identitás, társas kapcsolataink, családalapítás, gyermekvállalás, szülés, időskori egészség, az egy életen át tartó pszichés és fiziológiai erőnlét.
a represszív tabukat fel kell váltania a szexualitás kiegyensúlyozottabb és tárgyilagosabb szemléletének. A kulturális tabuk a mai napig korlátozzák és előírják a szexualitás helyes megnyilvánulási formáit. Valljuk azt, hogy a szexualitást be kell emelni a nyílt társadalmi viták színterére és meg kell fosztani a média vulgáris és az intim szféra elfojtó diskurzusainak kettősségétől.
mindenkinek joga, hogy tájékozódhasson az emberi szexualitás különböző polgári és közösségi vonatkozásairól. Megerősítjük és támogatjuk az ENSZ Egészségügyi Világszervezete bizottságának nyilatkozatát az emberi szexualitásról, amely kimondja: „Mindenkinek joga, hogy szexuális felvilágosítást kapjon, s a szexualitást mint örömszerző és gyermeknemző lehetőséget fogadja el”. A szexualitással kapcsolatos teljes tájékozottság igénye a magánéletben nyilvánvaló, ám ritkán terjed ki a szexualitás társas, kulturális vonatkozásaira. A közélet számos problémájához szorosan kapcsolódnak szexuális attitűdök, ezért szorgalmazzuk a nyílt, előítélet-mentes társadalmi párbeszédek kialakulását.
Küldetésünk:
Az Alapítvány küldetése, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei számára váljon lehetővé a szexualitás tudatos megélése, egy nyitottabb és pozitívabb szexuális szemlélet és magatartás megvalósítása. Célunk, hogy mind a magánélet területén mind a szexualitásért felelős intézmények nyilvános diskurzusaiban egyre több teret kapjon a szexuális magatartásformák és szexuális sokféleség előítélet-mentes és elfogadó megközelítése. Valljuk, hogy a szervezett ás átfogó szexuális nevelés hozzájárul olyan társadalmi problémák hosszútávú kezeléséhez, mint az abortuszok magas száma, a tinédzserkori nem várt terhességek magas száma, a prostitúció, a házasság válsága, vagy a homofóbia. Hisszük, hogy a magukat és másokat elfogadó, szexualitásukban is kiegyensúlyozott, tudatos és tájékozott felnőttek képesek harmonikusan és rugalmasan működő, egészséges társas kapcsolatok, társas-hálózatok kialakítására.
Az Ars Erotica Közhasznú Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a gyerekek és a fiatalabb korosztályok szexuális tudatosságra és kritikai gondolkodásra nevelését, valamint a szülők és pedagógusok bevonását ebbe a feladatba. Tevékenységünk célja, hogy segítse a szexualitásuk alapján megkülönböztetett vagy kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok – gyermekek, kamaszok, nők, vagy szexualitásuk alapján kirekesztett csoportok – esélyegyenlőségének növelését és kiszolgáltatott helyzetük elleni küzdelmet. Törekszünk arra, hogy különböző módon és változatos eszközökkel szólítsuk meg és vonjuk be tevékenységeinkbe e társadalmi csoportok képviselőit és a velük kapcsolatban álló szervezeteket, intézményeket, személyeket is. Ezen kívül célzott programok segítségével is törekszünk e célok megvalósítására.
Az Alapítvány tevékenységét 2010 óta az alábbi közhasznú célok megvalósítása érdekében fejti ki:
- Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
– A fiatalok szexuális egészségét és szexuális kultúráját segítő iskolai oktatás szervezése
– Átfogó és több korcsoportra kiterjedő oktatóprogramok kidolgozása
– Nyitott, felelősségteljes és tudatos szexualitásra nevelő, a közvélemény pozitív átalakítását segítő képzési és kommunikációs eszközök megteremtése
– A szexuális nevelésben érintett szülők és pedagógusok közötti szakmai és laikus párbeszéd elősegítése, tájékoztató és továbbképző hálózatok létrehozása
- Kulturális tevékenység
– A helyi közösségek szexuális egészségének és kulturális sajátosságainak szociológiai és antropológiai módszerekkel történő felmérése, fejlesztési stratégiák kidolgozása, tanácsadás a helyi önkormányzatoknak és polgári szervezeteknek
- Tudományos tevékenység, kutatás
– Az általános szexuális egészséget fejlesztő és a sokszínű szexuális kultúrák elfogadását elősegítő, magyarországi és nemzetközi kutató, tájékoztató és továbbképző hálózatok kiépítése
Tevékenységek: a fentiekben megfogalmazott célok megvalósítása érdekében az Alapítvány 2010 óta:
- Átfogó és több korcsoportra kiterjedő, iskolai tantervbe illeszthető középiskolai szex-oktatást szervez
- Más szakmai szervezetekkel együttműködésben alsó- és középiskolai szexualitás oktatási tananyagot dolgoz ki
- Interdiszciplináris szakmai műhelyeket és képzési programokat szervez szülőknek, pedagógusoknak és szociális munkásoknak a szexuális nevelés módszereinek elsajátítása valamint a sokszínű szexuális kultúrákkal szembeni tolerancia céljából
- Ifjúsági tájékoztató, ismeretterjesztő, szemlélet-formáló programokat szervez
- Szexuális egészséget, tudatos szexuális magatartást, nemi úton terjedő betegségek- valamint nem kívánt terhességek megelőzését hirdető média kampányokat szervez, lebonyolításukhoz támogatást nyújt
- Internetes tanácsadást, ismereterjesztést biztosít a célcsoportok számára
- A tudatos és felelős szexuális magatartás, a szexuális egészségnevelés valamint a eltérő szexuális kultúrák társadalmi megítélését pozitívan befolyásoló kulturális rendezvényeket (kiállítások, színházi és zenei produkciók) szervez, ilyen programok szervezésében közreműködik, lebonyolításához támogatást nyújt
- Interdiszciplináris hazai és nemzetközi kutatási műhelyekben vesz részt
- Digitálisan is elérhető könyvtárat, információs adatbázist épít ki
- Információs szórólapokat, kiadványokat, plakátokat, szemléletváltást segítő anyagokat dolgoz ki és megszervezi a terjesztésüket
- Nemzetközi szakmai hálózatokban vesz részt más országok szexuális nevelési, képzési és szemléletfejlesztési jó gyakorlatának magyarországi adaptációja céljából
- Az Európai Unió országaiban megjelenő, szexuális egészségre, megelőzésre, ismereterjesztésre vonatkozó kampányokat, tájékoztató anyagok hazai terjesztését szervezi meg
- Együttműködik hazai és külföldi kutatóintézetekkel a lakosság szexuális egészségére és a szexuális kultúrákra – különösképpen az ifjúság és kisebbségek – vonatkozó felmérések lebonyolításában, eredményeik közzétételében
Szakmai vezető, igazgató: Mester Dóra Djamila szex-edukátor ; doradjamila(kukac)gmail(pont)com