Annyira egyszerű és egyben annyira bonyolult is a vágy természete, fajtája, működése.Az erotikus vágyról van itt szó, mondanám az olvasónak. De különbözik-e az erotikus vágy a többi vágytól és hogyan? Természetében, alakjaiban, dinamikájában? Mert a társadalmi kontrollt ismerni vélem…

Kétségtelenül több köze van az erotikus vágynak a szabadsághoz, és ettől minden szinten veszélyesebb. De mégis, a válasz talán ennél bonyolultabb.

Mire vágyom? Valami minőségre? Valamire, amit már ismerek? Kóstoltam egyszer és egy életre számban maradt az íze, az illata…Vagy mindig is csak elképzeltem, mert mesélték, mások. Olyan élethűen, ínycsiklandón… Vagy betölteni az űrt, a hiányt, a lyukakat, a fájást, azt vágyom? Vagy vágyom valamire, mert birtokolni akarok; valami kell nekem, akarom? Mennyi az akarás a vágyban? Vágy-e az, ha csak rátalálok? Ha együtt találunk rá, veled? És hogy van az, amikor vágyom valamire, igazából csak úgy, magamnak és közben azt mondom rád vágyom… valójában nem rád vágyom, tőled csak akarok valamit. És ezt te pontosan érzed… De szavaink nincsenek hozzá. A testünk beszél. Vagy hallgat.

És mi van, ha nem is tudom miről beszélnek, kik a vágyat dicsőítik? Tőlem sokan akartak mindig valamit; gyönyört, figyelmet, jó szót, testmeleget. A testem. Sokáig nem tudtam, hogy mennyi ebből az én és mennyi a testem, a női test, projekciós felület. Lassan tanultam meg nem félni attól, hogy ez nem kettő. Ez mind én vagyok. És ha úgy érzem mégsem, akkor ott majd nemet fogok mondani. Mint, ahogy azt is lassan tanultam, hogy merhetem a saját vágyaimat megismerni, felfedezni, kifejezésre juttatni, megélni. Nyilván voltak mindig is, csak sunyin kúszva, magukat valaminek álcázva kaptak be titokban egy-egy finom falatot. Be kellett őket csomagolni szerelmes érzésekkel, tisztességgel, mást kértem, mint amire valójában vágytam. Mert nem tudtam hogyan kell? Most már mindegy is. Most más érdekel. Hagyni, hogy az élet akarjon bennem vágyni, áradni, irányt találni. Mert ehhez joga van és ereje útra kelni. És nem baj az, ha nem hasonlít semmi másra. Hogy még senki nem mondta, nem írta le, nem filmesítette meg előttem. Hogy esetleg valami hülyeség, illetlenség, neadjisten valami kínos. Mert ez én vagyok és ez az én vágyam.

És mit számít a vágyak ügyében, hogy te férfi és én nő vagyok? Vagy fordítva? Van-e a vágynak neme, neme szerint más formája, iránya? Mert kettős mércével mért jogai, társadalmi kerete, hagyományai, normái és történetei kétségtelenül vannak. És az én vágyam nem tud független lenni a te vágyadtól, mint ahogy mások vágyaitól sem; ahogyan a vágyat mások elgondolják, kitalálják, előre fogyaszthatóvá teszik. Ami minden lélegzetvétellel a pórusaimon át folyamatosan áramlik felém; telít, fullaszt. Esélyem se marad arra, hogy megtudjam: vajon én mire is vágynék; egy szeretkezésre vagy egy jó túrós csuszára?

Egyre kevésbé van kedvem az ősök terheit cipelni, egyre kevésbé akarom mások előre kitalált vágyaihoz rajzolni magam. Szívesebben hámozom ki magam a kultúra, a világ papírmaséiból. Ami azért nagyon nem triviális; a sejtjeimből, a testem reakcióiból kimosni az elmúlt évek, a kapcsolatunk, a múltam, a mások múltjainak reflexeit. Megállítani a kezem, a mozdulatot, és az ismeretlen irányba indulni. Paradox módon épp a félelem, a fájdalom vagy a naiv, az ártatlan, az érintetlen kíváncsiság nyomán indulni.Itt zárójelben jegyzem meg, hogy egy jó adag bátorságra is szükségem lesz.

Felvállalni, hogy mennyi mindent még mindig nem tudok, vagy újra kell tanulnom. Szembenézni a saját félelmemmel: nemcsak, hogy te kit fogsz látni, ha megmutatom magam, de hogy én képes vagyok-e téged látni, és nem azt, akit látni akarok (merek), akit elképzelek magamnak? Na persze, itt mehetnék megint tovább: ki vagyok én és ki vagy te ebben a találkozásban? Vagy csak minden tükröződés?

Egy dolgot tudok; véges az időm. Nincs se időm, se kedvem nem kísérletezni és csak a biztonságos(nak elgondolt) irányba haladni. Amikor gyerekem lett, a világnak egészen új dimenziói nyíltak meg hirtelen; itt, az orrom előtt. Ugyanerre vágyom most is, ha valamire. Játszani, felfedezni és kiélvezni a felfedezés meglepetéseit, mint egy gyerek. És tök mindegy, hogy ehhez meztelenek leszünk vagy sem. A lelkünk, az agyunk legyen meztelen. A ruha majd levedlik rólunk. A szemembe tudsz-e úgy belenézni, mintha először látnád? Játszani vágyom! Nem akarni semmit, de hagyni, hogy rám találhasson bármi. Kockáztatni. De van-e hozzá jó játszótárs? Akarsz-e te is kivetkőzni, levetni magadról minden szerepet? Így meztelenül, őszintén, bátran, kíváncsian velem játszani? Úgy, hogy nem tudjuk és nem is akarjuk tudni, hogy mi fog történni a következő pillanatban…