Szexelj úgy, ahogy én szeretem!
Meglepetés Magazin – szexrovat
Hat hónapja vagyunk együtt a barátommal, akibe teljesen bele vagyok habarodva. Mindent tudunk együtt csinálni, nagyokat beszélgetünk, már a közös életünket tervezgetjük és ami a legmeglepőbb: tudunk beszélni a szexről is. Nekem ez viszonylag új, mert az előző kapcsolataimban a szex csak néha volt beszédtéma, ha baj volt vele, de akkor is csak inkább hülye viccelődés, célozgatások formájában. A mostani barátommal nem így van, viszont ezen kívül van egy bökkenő is. Nem ugyanazt szeretjük az ágyban. Ő sokkal direktebb, hamarabb a tárgyra térne én sokkal inkább elvesznék a részletekben. Nem mert romantikusabb vagyok, hanem nekem az okoz érzéki örömöt, az erotikus. Neki addig oké ez, amíg látja, hogy „haladunk” és a végén oda lyukadunk ki, ahova ő szeretne eljutni. Erről is merhetek vele beszélni? Félek, hogy elveszem a kedvét a szextől.
Hát ha valami előnye van annak, hogy tudnak a szexről őszintén beszélgetni egymással, akkor az, hogy ezt a helyzetet tudják majd együtt ügyesen kezelni. Az önmagában nem feltétlenül kell, hogy problémát jelentsen, hogy nem ugyanazt vagy nem ugyanúgy akarják; felteszem vannak más dolgok is, ahol eltér az ízlésük, vágyaik, legyen az asztal körül, vagy más érzéki dolgokban. Ez alapból lehetne egy izgalmas kihívás, épp ez az ismerkedés lényege; felfedezni egymás vágyait, és keresni a közös utakat. Akkor válhat ez a folyamat frusztrálóvá, ha azzal az alapfeltevéssel érkezünk, hogy ugyanazt kellene vágynunk, amiről ha kiderül, hogy mégse, akkor szükségszerűen csalódni fogunk. És az az igazán csapdahelyzet, ha nem tudunk erről nyíltan beszélni. A vágyaikról való beszélgetés maga is lehet szuper izgalmas és érzéki élmény. Akár csak egy jó közös vacsoránál, a szexben is lehet egymás kedvét keresni, kölcsönösen megadni a másiknak, amire vágyik. Itt arra érdemes figyelni, hogy ne egyikük vagy másikuk vágya domináljon, ne blokkoljon vagy váljon frusztráció forrásává. Kijelölhetnek egy pár hónapos, akár egy éves időszakot, amikor ki is mondják, hogy most csak tanuljuk egymást, most semmi nem ciki. És felváltva az alkalmakat hol egyikük, hol másikuk vágya szerint szervezik az együttléteiket. Sok férfitól hallom azt az alapvető ösztönös szorongást, hogyha nem érnek el az orgazmusig, az valami elemi katasztrófával ér fel. Ez jó alkalom arra, hogy a partnere is gyakoroljon némi önmegtartóztatást – ami egyébként erotikus játéknak sem utolsó. Mint ahogy azt is el tudom képzelni, hogy egy párjának megadott röpke után (ahogy újra összeszedte az erejét) nyugodtabban lesz kedve a lassabb, érzéki játékokhoz. Semmiképpen ne ijedjenek meg a helyzettől és ne felejtsék, hogy a szex mégiscsak az örömök és felnőtt játékok helye! Nemcsak az éhünket enyhíteni keressük egymás társaságát, hanem mert jó együtt. Nem sietnek sehová! Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor sokat tanulnak együtt, egymásról, a határaikról, kommunikálni és kicsit talán tudatosabban viszonyulni a kapcsolatukhoz.