Szabad egy körre? – Beszélgetések szexről, szabadságról, szerelemről | WMN

Ha végignézem a FB születésnapi emoti arzenálját, a tüzijátéktól a lufikon át, gigantikus rózsacsokorig mindent találni. És persze irdatlan jókívánság, mit is mondana mást az ember: boldogságot, örömöt, még ilyen hosszú életet, fülem érjen bokáig – na ez utóbbiban legalább rejtezik egy kis irónia. Mert hát a születésnap azért néha-néha ambivalens érzéseket is tartogat. Nem is keveset. Nekem például most elég kutya kedvet hozott; mélyet, szomorút. Iskolába menet kérdezi a fiam, hogy felhörpintettem-e a kupica humort, amit az asztalon nekem hagyott. Hát fel. Meg is írtam, még melegében, a biciklin. Itt a Szabad egy körre? című sorozat következő része szexről, szabadságról, szerelemről.

Negyvenhárom éves lettem én.
Meglepetés e költemény, mellyel
ma – iskolából munkába menet –
ezen az átlagosnak mondható reggelen
meglepem magam.
A gyerekem szép, okos,
a férjem szeret.
Munkám is akad és néha még fel-felbukkan
elapadóban lévő menzeszem.
Jól tartom magam – mondják,
„irigylésre méltó negyvenes”.
Ráncom alig, és tudom mindazt, mit nem szeretek látni
hogyan kell gondosan jó ízléssel rejtenem.
Jó kedvem is töretlen, erőm, lelkesedésem,
munkám, figyelmem lankadatlan.
Akarásom, hogy igen, élni
jól, szépen, örömmel telve
tudok.
Mit adhat még az élet?
Panaszra nincs okom.
Mosoly helyett ma reggel mégis,
– a zuhany alatt, hosszan –
a könnyem csorog.
Miért némítom el a FB üdvözlő pittyegéseit?
Miért irritál a sok kedves jókívánság: legyen ma szép, vidám napom…
Mi zakatol a mellkasomban?
Miért pont most? Miért?
Suhanok a biciklin. –
Ma még az őszi változékony idő is szeret.
Sirályok keringnek felettem. Vízben oldódik az ég végtelen kékje.
Kerekem az árnyék és nap-rajzolta keskeny sávon hangtalan gördül tova.
Tartom az egyensúlyt, épp középen.
Egy kézzel is megy.
De pontosan érzem, itt, belül,
középen,
a zsigereimben, a mellkasomban,
hogy milyen kevés elég átlépni a fényből
az árnyékba.
Tartom az egyensúlyt, figyelek.
Fejemben egyetlen kérdés kattog halkan,
finom szinkronban a fogaskerekekkel,
fájón és nem múlón
egyetlen kérdés, egyetlen versrészlet:
ez a sok szépség mind mire való?
(…) „minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő sziszifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?”

A dőlt betűs verssorok Babits Mihály: Esti kérdés című művéből származnak.