Meglepetés Magazin – szexrovat

28 éves koromig a szüleimmel éltem, nem tartoztam felelősséggel másokért. 36 évesen ismerkedtem meg Életem Szerelmével. Soha nem volt kapcsolatom gyermekes anyával. Párom mellet elkezdtem az életemet átértékelni, kezdtem végre felnőni. Ő szeretett volna még közös gyereket és hogy vegyünk lakást. Szerintem korai lett volna, javasoltam, hogy kezdjünk közös albérletben. Szerettem volna részese lenni előbb a családnak, beleszólást dolgokba. Ő a gyerekeinek biztos lakást és megélhetést akart. Azzal bizonyítottam volna elköteleződésemet és férfiasságomat, ha ezt meglépem. Megijedve a felelősségtől, szakítottam vele. Ez nem tartott sokáig, tudtam, hogy ő kell nekem és hogy mellette kezdtem olyan irányba változni, mely csak előnyömre válhat. Újra kezdtük, de jöttek a problémák. Az ő részéről a munkahelyi stressz, a háztartás, gyereknevelés, kezdett depressziós lenni. Hiába indultam jó irányba, ő nem egy harmadik gyereket akart dadusgatni. Miközben én megtaláltam a célomat, a páromat, a családot. Két év után szakított velem, miközben érzem, a szíve mélyén szeret. Hogy lehet így feladni, hogy ott lebeg előtted az igazi boldogság lehetősége?

Sokak visszatérő kérdése, hogy meddig érdemes dolgozni egy kapcsolatért. És nyilván mindenkinél, minden helyzetben más és más a válasz. Önmagában a „boldogság lehetősége” még nem biztos, hogy elég garancia, hogy belátható időn belül ez a lehetőség realitássá is változik. Tudatosan vagy tudattalanul mindenki mérlegeli ezt ha – akár a szíve érzései ellenére is – a válás mellett dönt. Ez a kapcsolat az elejétől sok kihívást tartogatott, már az érzelmi „építkezés”, a párkapcsolati „alapozás” idején. Egyből a családdal, megélhetéssel, lakással kapcsolatos, komoly felelősségvállalást jelentő kérdéseket is hozta. És – ha jól értem – több ponton sem voltak szinkronban. Hogyha kevésbé is lenne a „felnövés” ennyire központi kérdés, akkor is jogos lenne, ha korainak érzi az elköteleződést, hiszen egy kész családról is kell döntenie. Miközben ugyanilyen érthető a párja oldala, akinek a gyerekek adottak, felelős értük. Érthető, ha ő kevésbé türelmes, határozottan egy családapára, társra vágyik – ahogy azt jelezte is, nem egy harmadik gyerekre. Miközben nehezen engedi ki a kezéből a kontrollt, hiszen eddig ő felelt mindenért. El tudom képzelni, ha adott ponton a kapcsolatért való küzdelmet a párja fárasztó és kimerítő vállalásnak érezte, különösképp – ha jól olvasom – hogy a háztartás, a gyereknevelés terhei is rá hárultak. Egy kapcsolat nem mindig képes túlélni, míg mi egymásra hatva annyit változunk, alakulunk, amivel már jól tudnánk együtt élni. Vagy azt, hogy a szinkront megtaláljuk. Ez az élet fintora, erre nincs jó válasz. Sokszor egy következő kapcsolatban profitálunk abból, akivé egy szerető társ mellett váltunk.