A terhesség és a szülés a maga végletekig kiélezett, néha ténylegesen is vérre menő helyzeteivel az önmegismerés egyik alapvető forrása lehet. És bár anyák, nők ezzel kapcsolatos élményei nagyon változatosak, mégis ezek azok a történések, amikről egy dolog biztosan elmondható: ezt nem lehet csak úgy „megúszni”, a pálya széléről figyelni. De mi köze van mindennek a szexhez?

 

 A szülés – ahogy jó esetben a szex is – minden finomkodást és illemet kerülően vulgáris, testi élmény. Jelen van minden testszagunk, nedveink, megkerülhetetlen a lecsupaszított fizikai létezés. Vér és izzadtság, magzatvíz és hüvelyváladék, könny és anyatej. Ezek lehetnek visszataszítóak és ijesztőek, de ugyanennyire felszabadítóak is. Ösztönös, zsigeri (sokszor kontrollálhatatlan) énünkre emlékeztetnek, mert feloldódhatnak bennük saját (biztonságot, vagy annak illúzióját adó) „civilizált” határaink, az individuumunk, az egónk.  A szülés brutalitása azonban sokszor olyan mértékű, ami egy életre kihatással lehet testünkre, lelkünkre, női mivoltunkra és ebből kifolyólag a szexualitásunkra, párkapcsolatunkra is. A szülés sok nőnél olyan fizikai és lelki traumát eredményezhet, amikor nehéz eldönteni, hogy annak valóban így kellett-e történnie. A traumák feldolgozása azért sem mindegy, hogy mindezek ellenére – vagy ezekkel együtt – mégis képesek legyünk nőként, anyaként, feleségként is megújulni. Hogy a törés ne legyen életre szóló, ne menjen rá a párkapcsolatunk, a boldogságunk. Mert a szülés a női szexualitás egyik kiemelt állomása. Lányból anyává válunk, de minden terhességgel és szüléssel is újra és újra tanulunk valamit saját nőiségünkről, szexualitásunkról.

Szülés és párkapcsolat

Viszonylag újkeletű társadalmi elvárás, hogy a szülést nőknek és férfiaknak együtt kellene megélnünk, és később tudnunk kell valahogy integrálni szexuális, érzelmi életünkbe. Ez nem könnyű feladat. Részben azért sem, mert nincsenek mintáink, amelyek segítenének bennünket ebben. Nem véletlen, hogy az apás szülések kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés: vajon tudunk-e majd szexelni azután, hogy láttam a feleségemet szülni? Tudom-e majd még kívánni, ha láttam vérben, szenvedve, ha láttam az ő imádott punciját egy egészen nem szexuális kontextusban? Akár részt vesz a párunk a szülésen, akár nem, a szülés a párkapcsolat érzelmi és szexuális intimitásában nem tud nem megjelenni. Testünk és lelkünk olyan intenzív élményeket élt át, amelyek egy része megosztható, másik része csak mélyen bennünk dolgozik. Talán el sem mondható – de megjelenhet az első szeretkezésekben, abban is, ahogyan gyermekünk apja iránt érzünk. Fizikai sérüléseinkbe beleoldódhatnak régről jött, vagy ennek a párkapcsolatnak korábbi vágyai, szenvedélyei, vagy épp sérelmei. Mint ahogy sok párt ez a közös élmény még közelebb hoz egymáshoz. A szülés intenzitása nem csak traumatikus lehet. Sőt. A kölcsönös egymásra támaszkodás, egymás segítése, hogy kettőnkből most valami közös születik, felemelő, sokaknak kifejezetten spirituális élmény. A fájdalmak és az ismeretlen kihívások ellenére sok nő a szülésben aktív, nőiségének olyan erőit tudja mozgósítani, amibe bepillantani egy férfinak különleges élmény lehet. De ha a szülés során esetleg úgy alakul, akkor az a közös tapasztalás, hogy szükségem van a másikra, hogy a szó legszorosabb értelmében rá vagyok utalva a támogatására, a partnerségére, az is elmélyítheti kettőnk összetartozását, egymás iránt érzett bizalmát.

A „negyedik harmad” – a gyermekágy

A leggyakrabban elhangzó kérdés a szülés utáni szexszel kapcsolatban, hogy miért múlik el megmagyarázhatatlanul a legtöbb gyermekágyas nő szexuális vágya és mikorra várhatjuk, hogy visszatérjen. Ha arra gondolunk, mi minden zajlik párhuzamosan, egyáltalán nem tűnik meglepőnek, ha egy gyermeket szült nő számára egy ideig nem a szex van első helyen. Testünkben bonyolult hormonális változások kezdődnek, amelyek most viszont egészen más funkciókat szolgálnak, mint a terhesség kilenc hónapja alatt. Még a legsimábban lezajlott szülés is olyan fizikai traumákat, sérüléseket okoz a genitáliákon, amivel sok nő még a hivatalos hat hét gyógyulási idő után sem érez késztetést fizikai stimulációra. Megindul a szoptatás, ami nemcsak hormonális, mentális és érzelmi folyamat, de fizikai komplikációkkal, fájdalmakkal is járhat. Mindehhez járul még, hogy az életünk fenekestül átalakul: éjjelente nem alszunk, megváltozik a párunkkal az intimitás, nincs időnk és lehetőségünk kettesben lenni, több gyerek esetén megint változik a családunk, az érzelmeink, külső kapcsolataink, a háztartásunk, az egész addigi életünk. Fáradtak vagyunk és kimerültek, és ezek kezdetben legkevésbé sem pozitív irányba fogják mozdítani szexuális vágyunkat.

 

Szült testtel szexelni

A szülés komolyan megterhelő fizikai esemény. Sok nővel beszéltem, akiknél maga a sérülés, és később a gyógyulás is sokkal többet jelentett pusztán testi ügynél. A gátseb hordozza a szülés során elszenvedett lelki traumáinkat; az életadás minden fájdalmát, de sokaknál a kiszolgáltatottságot, megaláztatást is. A hüvely és a szeméremajkak mintegy szimbolikusan hordozzák azt, amit számunkra a nőiség, az önmagunkba vetett hit, a testi integritás jelent. Én óvatosan bánnék azzal, hogy mi számít normális gyógyulásnak, van-e értelme szakkönyvek alapján meghatározni testi és lelki sebeink nagyon is egyéni gyógyulási menetét. Érdekes, hogy mennyire nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy az életünkben, de a szexben is lehetnek türelmi idők! Amikor nem ez a prioritás, amikor a testünknek is szüksége van pihenésre, gyógyulásra. Arra, hogy a kilenc hónap „más-állapot” után újra átálljon megint egy másik üzemmódba. Itt akár több hónap is indokolt lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a testünk szinkronban van a lelkünk változásaival és pontosan jelzi, ha már minden készen áll bennünk arra, hogy teljes figyelemmel, vággyal újra a szex felé tudjunk fordulni.

 

Valami új kezdete

Minden történet más, de egészen biztos, hogy érdemes utánamenni, ha valami elkezd negatívan megváltozni a kapcsolatunkban. Lehet, hogy a szülést megelőzően is voltak már feszültségek, és a kisbaba érkezése egyszerűen csak háttérbe szorította ezeket? Maga a szülés és körülményei jelenthettek olyan tartósabb fizikai és/vagy érzelmi traumát, amit nem dolgoztunk fel? Sokunknak az is hosszú idő, amíg újra képesek leszünk elfogadni, megszeretni magunkat, mire megbarátkozunk új külsőnkkel, új érzelmeinkkel. Ezt nem érdemes siettetni. Az anyává válás összetett, lassú történés; keressük új szerepeinket, új feladatainkat, ha úgy tetszik: új önmagunkat. A szülés után apránként, kis lépésekben ugyanígy kezdjük feltérképezni megváltozott női testünket is. Sokan azt a „jó” szexet várják vissza, ami a terhesség előtt volt. Én azt mondanám, talán érdemesebb lenne valahogy elengedni ezt az elvárást. Ahogy az életünkben semmi, úgy a szex sem lesz pont ugyanolyan, mint régen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor végleg elromlott, hanem, hogy más lesz. Máshogy működik a nő vágya, más a kapcsolat, és hát, más a testünk is. Más érzetek, más érintések esnek jól, lesznek olyan dolgok, amiket ki kell dobni, de helyette bekerülhetnek a repertoárunkba új elemek, amelyek régen talán fel sem merültek volna. Azért tartom ezt fontosnak, mert hiszem, hogy pszichés hozzáállásunk nagyban befolyásolja, hogy mit mennyire érzünk jónak vagy rossznak, és hogy mennyire vagyunk képesek nyitni új dolgok felé. Az belőlünk fakad, hogy merjük-e magunkat átengedni ennek az időszaknak, és nem félni attól, hogy mi lesz.

Az írás nyomtatásban a HVG Extra Pszichológia 2013 tavaszi számában jelent meg