Meglepetés Magazin – szexrovat

Aggódom a 13 éves kiskamasz lányom miatt. Sokszor érzem úgy, hogy kihasználják a barátai, túl kedves, mindenkinek mindent megcsinál, nem tud nemet mondani. Sokszor küzd azzal, hogy nem akar másokat megbántani vagy nem akarja, hogy rosszfejnek tartsák és ezért inkább belemegy olyan dolgokba is, amiket nem akarna teljes szívéből. Szerencse, hogy tudunk ezekről beszélni, mert így legalább tudok neki tanácsot adni. Elég szép kislány és a fiúk is legyeskednek körülötte. Az egyik srác elég rámenős, ő sokat viszi programokra, most hétvégére házibuliba hívta. Ez lenne az első házibuli! Persze irtóra aggódom, főleg, hogy készítsem fel, hogyan vigyázzon magára. Ez nekem is mindig gondot okozott, én sem tudok nemet mondani, az én szüleim anno totál nem vették figyelembe a határaimat, nem véletlen küzdök ezzel magam is. És most azt látom, hogy nem tudom a gyerekemet sem jól segíteni. Ha őszinte vagyok magamhoz, ez a szexben is sok nehéz helyzetet hozott nekem. Jó lenne, ha a lányomnak nem kellene már ugyanezen végigmennie. Kata

Kedves Kata! Nagyon fontos kérdést hozott fel, szexuális nevelés foglalkozásokon több gyakorlatban is dolgozunk azzal, hogy hogyan ismerjük fel a határainkat, és tartsuk tiszteletben a másik határait. Hogyan mondjunk nemet, ha azt érezzük, hogy nem vagyunk teljes biztonságban, nem vagyunk készen vagy egyszerűen csak nem akarunk valamit. Hogyan ismerjük fel magát a testi érzést, ami belülről már készen van – gyomortáji szorításban, szívdobogásban – kinek hogyan. És, hogy hogyan tanuljunk meg a nem-et fogadni, tiszteletben tartani, a nem-kapásának disszkomfortjával megküzdeni. Nekem az a tapasztalatom, hogy a gyerekek is, egészen kicsi kortól rendelkeznek ezekkel a testi érzésekkel, ebben kell őket támogatni, hogy ezt tudják tudatosítani és annak megfelelően kihangosítani azt a nemet. Fontos elmondani a gyerekeinknek, hogy joguk van a saját érzéseiket megélni, joguk van az elutasításhoz. Ehhez mondjuk elég fontos a támogató környezet, hogy ne érezze cikinek, hogy ne legyen kiközösítve, bántva amiatt, hogy felvállalja az érzéseit. Ha erről tudnak őszintén beszélgetni, akkor lehet, hogy érdemes bevonni a barátnőit, barátait is, akiket valószínűleg éppúgy érintenek ezek a kérdések. A közösség nagyon fontos. Én még az iskolának is felvetném, hogy fogalkozzanak ezzel a témával. És a minta valóban meghatározó, sajnos azokon a pontokon a legnagyobb kihívás a gyerekeink támogatása, ahol magunk is érzékenyek vagyunk. Viszont azt is tapasztalatom, hogy a gyerekeink számára meghatározó minta az is, hogyha látják, hogy mi, felnőttek is dolgozunk a magunk családi örökségével, ha együtt tanulunk dolgokat. Ebben az esetben a határokat, a nem mondását és fogadását. Gyakoroljanak együtt nemeket és igeneket mondani! Ki-ki a maga háza táján és aztán beszéljék meg, hogy ment! Mitől volt nehéz, mi működött. A tanácsok, és „intelmek” helyett én oly sokszor érezném fontosabbnak a gyerekünk bizalmának, a hitelességünk megtartását, hogy a kapcsolatot ne veszítsük el egymással. El lehet mondani a saját hibáinkat, hogy anno miért lett volna jó, ha valaki támogat abban, hogy hogyan tudjak kiállni magamért.