Nem olyan lány…
Meglepetés Magazin – szexrovat | 2017. május
Öt és fél éve vagyok egyedül egy 6 éves kapcsolat után. Akadtak rövidebb-hosszabb viszonyaim, amelyeket nem neveznék kapcsolatnak. Szerencsére vannak olyan barátnőim, akikkel nyíltan tudok ezekről is beszélni. Mégis érzem, hogy a tágabb környezetemnek, de még jó barátaimnak is néha negatív gondolatai támadnak, mikor kiderül, hogy egy 30 éves, egészséges nő nem kizárólag otthon, önmagával szerez magának örömöt. Mondjuk, sokan ezen is kiakadnak. Nem akarom azt bizonygatni, hogy “nem olyan lány” vagyok. Egy igazi párkapcsolatra vágyó, de határozottan nem társfüggő lány vagyok, aki míg nem találkozik azzal, akivel hosszan akar együtt élni, szeretne a lehető legtöbbet kihozni az életéből, szexuális téren is. Mi ez? Kurvaság? Szexfüggőség? Az egyenjogúság bizonyítása? Nem hinném. Egyszerűen szeretném jól érezni magam a bőrömben, és a szexben is megélni ezt. Szerintem ez 2017-ben is tabu.
Vajon a családja, barátai, kollégái vagy szomszédai hogyan olvasnák ugyanezt a levelet, ha az egy férfi tollából íródott volna? Fennakadna-e akkor bárki is egy pillanatra is a futó kapcsolatokon, azon, hogy testének, lelkének, önértékelésének igenis szüksége van szexre? Sajnos a mai napig sem esik ugyanolyan megítélés alá a nők, mint a férfiak szexualitása. Nem véletlen nem kopott még ki a nyelvből az „olyan lány” kifejezés. Én azt gondolom, igen, teljesen normális, hogy egy egyedülálló, egészséges fiatal nőnek aktív szexuális élete legyen. Akár vágyik párkapcsolatra, akár nem. Minden indoklás nélkül. De mit lehet azzal kezdeni, ha a szűkebb – tágabb társadalom, kimondva, vagy kimondatlanul, de elítéli azt, ahogyan élek? Hogyan tudom a saját életemet zavartalanul – megítélések, nyomasztó kontroll, bántó vélemények nélkül élni, megélni? Valóban rendben van az, hogy egy (egyedülálló) nőnek felvállaltan szexuális viszonyai vannak? Nem vagyok én egy kurva, vagy szexfüggő? Nem csak az egyenjogúságomat akarom ezzel valakinek bizonyítani? A társadalmi normákba mélyen beágyazottan élünk, ezért is nehéz szétszálazni, hogy mennyi az engem ezekből valóban érintő belső kérdés és melyek „csak” a külső környezetem hangjai. És kinek a véleménye számít valójában? Kinek a hangját hallom belül magamban, amikor felmerül az önmagammal kapcsolatos dilemma? Mi van számomra ezek mögött a címkék mögött? Mert, igen, van úgy, hogy nők, férfiak, egyaránt „kurválkodunk” – jelentsen ez bármit; lázadást, intimitást nélkülöző testi kapcsolatot, vagy épp egy idegennel megélt intimitást. Igen, van, hogy függőségként élünk meg valamit, és annak akkor érdemes utánajárni, hogy miért van ez így. És az is előfordul, hogy a szexualitásunkban öltenek testet egyenjogúsági törekvéseink. Én először, lefejtve a külvilág címkéit, a saját hangomat próbálnám megtalálni, megérteni a saját kalandjaimat, saját igényeimet. E alapján jobban ki tudom jelölni a határaimat és eldönteni, hogy kivel milyen mértékben akarom megosztani az életemet. A környezetem véleményét nem tudom megváltoztatni, saját magamért azonban – a saját önbecsülésem jogán – ki tudok állni. Ez viszont érdemes józan mérlegelés tárgyává tenni: mikor van értelme, jelentősége, mikor, kivel valóban fontos a nyílt felvállalás.