Meglepetés magazin – szexrovat | 2016. november

Nem olyan régen kezdtem a szexet, pedig már elmúltam 20 éves. Bevallom, ebben szerepet játszott az is, hogy nagyon szemérmes vagyok, így neveltek. Nehéz számomra a szexben szinte kötelező kitárulkozás, a meztelenség, az intim szféra teljes megszűnése, a totális odaadás. De mindezeken kezdem túltenni magam, hiszen tudom, hozzátartoznak az aktushoz. De mindazt, ami még „vele jár” az együttéléssel, még nehezebben tudom elfogadni. A párom zavartalanul bejön a fürdőszobába és pisil előttem, illetve bejön akkor is, ha én ülök a vécén. Ezzel hihetetlenül zavarba tud hozni, de csak nevet rajtam. Én vagyok a fura? Réka Budapest

Kedves Réka. Egyáltalán nem fura a reakciója. Zavarban érzi magát és ehhez az érzéshez abszolút minden joga megvan. Az együttélésnek egyébként egyáltalán nem kötelező velejárója, hogy a partnerünk előtt teljesen megszűnjenek az intim szféráink határai. Ezeket a határokat minden kapcsolatban együtt alakítjuk ki, sőt, ezek még kettőnk között sem kell, hogy kőbe vésett szabályok legyenek. Ha úgy érzem, hogy most, – meztelenül, vagy feltöltözve – de egyedül akarok lenni, vagy téged nem akarlak bizonyos helyzetekben, tevékenység közben látni, akkor ahhoz jogom van. Ezt persze meg kell tanulnunk jól kommunikálni; ez nem a te elutasításod, hanem az én komfortomhoz szükséges feltétel. Azt gondolom, hogy bármilyen egészséges emberi kapcsolat alap-„szabálya”, hogy egymás fizikai, érzelmi, biztonsági és mindenféle más határait tiszteletben tartsuk. Ehhez az is legalább olyan fontos, hogy mi ismerjük fel és el (!) a saját határainkat, és tartsuk magunkat annyira tiszteletben, hogy ne akarjuk azt a másik, vagy a kapcsolat oltárán feláldozni. Attól a kapcsolat nem lesz jobb, csak mi „tűnünk el” benne. Ugyanezt gondolom a szexuális együttlétben a totális odaadásról, a kitárulkozásról. Ezt nem lehet erőltetni. Ha jön az átadás vágya, az még akkor is épp elég sebezhetővé tesz bennünket. Akkor is a bizalom, biztonság szükséges ahhoz, hogy úgy érezzem, teljesen ki akarok nyílni, be akarok engedni egy másik embert magamba. Ezt ki kell érdemelni. Ezzel megajándékozom a másikat. Ha erre nem vágyom, akkor nincs (még) ott a helye, ideje, vagy akkor nem ő az én emberem. És még ha a vágy ezt a teljes átadást diktálja is, a kapcsolat fennmaradása érdekében teljesen természetes, ha az autonómiánk, a kontúrjaink megőrzésének igénye előbb utóbb felbukkan. Én azt mondanám, hogy a saját érzéseit kövesse! Beszélgessenek komolyan is a partnerével, ő hogyan látja mindezt! Ez alapján találjanak közös játékszabályokat egymás intim határainak tiszteletben tartására!