A szexuális nevelés kimondatlanul is első és legfőbb színtere a család, gyerekeink idejük nagy részét mégis az iskolában töltik. Ott szövődnek a számukra fontos társas kapcsolatok, és elsősorban ott érik őket a kortárscsoport szexualitással kapcsolatos üzenetei is.

 

Az iskolai szexuális nevelés igénye egyre több tizenévesekkel foglalkozó szakemberben megfogalmazódik, de kevesen érzik magukat késznek arra, hogy osztályfőnöki, szaktárgyi, szakköri órákon érdemben foglalkozzanak a témával. Mindeközben a gyerekeinket számtalan impulzus éri; kapcsolatok szövődnek, fel nem ismert és megmagyarázhatatlan ismerkedések, bonyolódások, hangok, pletykák, kortársnyomás, nyüzsi, az iskola nyolc órájában és azon túl.

 

Egy tizennégy éves diáklány azzal keresi meg tanárát, hogy valószínűleg terhes. Szüleinek nem meri elmondani, fél, hogy apja bántani fogja, édesanyjával sincs ennyire bizalmas viszonyban.  Mit tud tenni tanára ebben a helyzetben? 13 éves kissrác osztályfőnökéhez megy segítségért azzal, hogy osztálytársai „buzizzák”. Tanára már régóta sejti, hogy a fiú vonzódik egy fiú osztálytársához. Hogyan reagál? Tanárnő délután benyit a fizika szertárba, ahol három 15 éves fiú pornót néz és együtt maszturbálnak. Mit csinál?

 

Többek között ilyen helyzetekre keresték a lehetséges jó megoldásokat a résztvevők idén februárban Pécsett, az immáron harmadik alkalommal tartott, „Szexuális nevelés az iskolában”, pedagógusoknak szervezett módszertani képzésen. A történeteket az ország minden tájáról érkezett nevelők hozták.

 

Mindenki másképp csinálja

Az Egyesült Államokban múlt hónapban fogadták el a Személyes Felelősség Képzési Programot (PREP), ami fiatalok átfogó szexuális nevelését országos hatókörben hivatott támogatni. Mindemellett évi 75 millió dollárt költenek a „szex csak házasság után” álláspontot képviselő, úgynevezett absztinencia programokra is. A New York Times eközben arra az európai trendre hívja fel a figyelmet, miszerint egyre több nyugat európai országban hangolnák át a szexuális nevelést azzal a céllal, hogy az segítsen a csökkenő születési ráták megfordításában. „Egyre nagyobb fókuszt helyezünk a szexualitás tágabb és örömközpontú megközelítésére, amiben nemcsak a kockázatokról, és veszélyekről, de a szexuális élet pozitív vonatkozásairól is beszélünk.” – mondja Marianne Lomholt, a dán Sex and Society szexuális neveléssel foglalkozó nonprofit szervezet igazgatója. Hollandiában már régóta ez utóbbi megközelítést követik. A holland kormány által a nyolcvanas években bevezetett “Lang leve de liefde” (“Éljen soká a szerelem!”) programjában átfogó, több korcsoporton átívelő, egymásra épülő szexuális oktatást valósítanak meg, amelyben hangsúlyos a szexről való pozitív beszéd, a szerelem, párkapcsolati kultúra, erkölcsi kérdések, valamint a szexualitás örömfókuszú szemlélete. A holland megközelítésben a fiatalokat tiszteletben tartják, jogaik és felelősségeik vannak; sok nemzetközi szakember szerint ez az alapja a jó szexuális egészségnek. A holland modell kiemelt nemzetközi figyelemben részesül, mert világviszonylatban itt a legalacsonyabb a nemkívánt terhességek száma és a szexuális úton terjedő betegségek mutatói.

 

Az iskola eleve frusztrált tér…

Magyarországon a szexuális nevelés még nem része a tantervnek, a pedagógusok nem kapnak ilyen irányú felkészítést. Legtöbb helyen – ha egyáltalán – iskolán kívüli szervezetektől érkeznek „felvilágosító” órát tartani, vagy védőnők beszélnek a nemi betegségekről, a biztonságos szexről egy-egy órarenden kívüli biológia, vagy osztáyfőnöki óra keretében. A mai középiskolás korosztályokban a szexszel kapcsolatos magas érdeklődéshez nem társul megalapozott tudás. A szex leggyakrabban csak az aktust jelenti számukra, a szexuális úton terjedő betegségekről és a családtervezésről igen keveset tudnak, és ebben nem is segíti őket az iskola – nincsenek átfogó, interdiszciplináris szexedukációs programok. Amelyek pedig léteznek, egymástól elszigetelten működnek. Az elmúlt húsz év tapasztalatai a magyarországi szexuális nevelés fejlődését illetően azt mutatják, hogy egy országos hatókörű, egységes oktatási programnak egyelőre nincsenek reális esélyei.

 

Ennek történeti távra visszanyúló társadalmi és kulturális okai vannak – ilyen a szexről való tabuktól mentes nyílt beszéd hagyományának hiánya; az, hogy a felnőttek, szülők, tanárok sem egymással, sem a  gyerekeikkel nem tudnak a szexről nyíltan beszélni. Ezt a kommunikációs patthelyzetet teszi még lehetetlenebbé a média, ahonnan nonstop nyílt szexuális üzenetek, vélt, vagy valós elvárások áradnak. Az internet világában egészen fiatal korosztályok számára vált hozzáférhetővé gyakorlatilag mindenféle pornográf tartalom, aminek kezelésére sem a szülő sem a pedagógus nincs felkészülve. A hagyományos nemi-szerep- és párkapcsolati minták pluralizálódnak, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb segítséget kapnak a felnövekvő generációk abban, hogy milyen mintákat és hogyan kövessenek. És ami még fontosabb, senki nem segít nekik abban, hogy hogyan találják meg ebben a környezetben a saját hiteles útjukat. A téma szakmai kezelését ráadásul nehezíti az intézményi környezet: egy nem-formális eszközöket alkalmazó átfogó szexuális- és életmód-nevelés nehezen illeszthető a rugalmatlan tantervbe.

 

 Bárhol, bármikor el lehet kezdeni

„Nem tudom, hogy a pedagógusnak ez túl nagy falat, vagy egyszerűen nincs ideje leülni és kitalálni azt az egy órát vagy másfelet. Vagy nem érzi, hogy tud inspiratívan, önazonosan, szexualitásában biztos nevelőként az osztályteremben jelen lenni.” – mondja Katona Réka, nevelő, tréner, civil aktivista. „Az iskolai szexuális nevelés igénye a diákokban is megfogalmazódik, ezt tudnánk, ha beszélgetnénk velük. Ez persze könnyebb lenne kisebb létszámú osztályokkal, de közben számtalan lehetőségünk adódik szexuális nevelésre. Bontsunk normákat a mindennapokban; kezdjük el a buszon, szabadidős helyszíneken, baráti körben, meg a munkakörünkben!”

 

Az érintett pedagógusok, védőnők sokszor még szemérmesek és tartanak is a témától. Nagynak érzik a felelősséget, nem tudják hol kezdjék, hogyan lehet egy ilyen érzékeny kérdéshez nyúlni. Egy osztályon belül is nagyon eltérő a diákok szocio-kulturális háttere, amire a szexuális nevelésnek érzékenyen és rugalmasan kell reagálnia. A tanárok és a szülők sokszor tájékozatlanok a fiatalokat valóban foglalkoztató kérdésekről, nem találnak velük hangot, és ebben a nagy létszám, a frontális képzés is nehezítő tényező.

 

„Székesfehérváron három éve indultak Szexpedíció címmel kamaszok számára az iskolán kívüli klubbfoglalkozások.” – mondja Séllei Györgyi, mediátor, szexológus tanácsadó. „Azóta szinte magától, sejtszerűen alakul egyre több minden: öt általános iskolában szervezik a szülők a rendszeres szülőklubbokat, hívnak, hogy tartsak ismeretterjesztő előadásokat, megfogalmazódott a LoveInfo internetes alkalmazás kidolgozása, mely a társas kapcsolatok, értékek közvetítését tűzi ki célul. Egyre többen érzik magukénak ezt a feladatot.”

Nem szexre, életre nevelünk

Amikor nyolc éve szex-edukátori diplomával a zsebemben hazajöttem az Egyesült Államokból, a legfőbb kérdésem az volt, hogy az ott szerzett tudást hogyan lehetne adaptálni az itthoni környezetbe. Ekkor találtak meg egy középiskolától, hogy nem tartanék-e a témában órákat. Így kezdtem egy amerikai unitárius nevelési program inspirációi alapján egy szexuális nevelés tananyagot kísérleti jelleggel tanítani. Azóta járunk rendszeresen iskolákba, iskolán kívüli ifjúsági programokra. A szexualitás sokféle aspektusával foglalkozunk. Az órákon elhangzik a punci szó, mi, nevelők is sokat kérdezünk, hogy megismerjük a húsz évvel fiatalabb korosztály tudását, az őket foglalkoztató kérdéseket. A szexórákon nem-formális pedagógiai eszközökkel dolgozunk; átrendezzük a termet, közös biztonsági szabályokat alkotunk, képeket és videókat nézünk, alkotunk, játszunk, improvizálunk, nyíltan beszélgettünk. Ilyenkor derül ki, hogy nem is annyira kényesek ezek a kérdések, mint ahogy sokszor mi felnőttek gondoljuk.

 

A szexuális nevelés nemcsak korosztálytól függően, de mindenhol más és más célt szolgál. A tanítási tapasztalat azt igazolja, hogy a fiatalok valós igényeire kell valós és gyakorlati válaszokat adnunk. Ehhez viszont nem feltétlenül kell képzett szex-edukátornak lenni. A nevelés mindenkié. Minden interakció lehet megértő, tanulási, tanítási folyamat. Személyesen kell tudnunk olyan kapcsolatot építeni a diákokkal, hogy a gyerekek bármikor bármilyen kérdéssel tudjanak hozzánk fordulni. Fontos, hogy legyen egy tanterv, de még fontosabb, hogy az rugalmasan alkalmazkodjon az adott iskola profiljához, tantervéhez. Fontos, hogy milyen információt adunk a diákjainknak, de még fontosabb, hogy mennyire hitelesen képviseljük azt; milyen értékeket közvetítünk, hogyan kommunikálunk. Számomra a tanítás azt a tapasztalatot hozta, hogy a szexuális nevelés alapvető célja a diákjainkat abban segíteni, hogy tudjanak felelős döntéseket hozni, kritikusan gondolkodni, hogy ismerjék és tudják felvállalni saját értékrendjüket, vágyaikat, véleményüket és tudják tiszteletben tartani a másokét. Fontos, hogy merjenek a témáról nyíltan eszmét cserélni, ne féljenek kérdezni és felismerni, hogy a szexualitás az életünk természetes és fontos része, folyton változik, hol a kísérletezés, a kaland, a felfedezés van előtérben, hol a családalapítás. És ez az a téma, amiről egy életen át tanulunk.

 

Ne várjunk, vágjunk bele!

Mert a mai fiatalok nem is annyira mások, mint régen mi voltunk. Ugyanúgy érdekli őket a szerelem, a hűség, a bizalom, hogy tetszenek-e a másiknak. Ugyanolyan bizonytalanok a saját testükkel, a vágyaikkal, hogy mikor mondhatnak igen, nemet. És ugyanúgy foglalkoztatja őket is a szex, ahogy bennünket is kamaszkorunkban. A mediális környezet nem ugyanaz; az internet, a mobiltelefon, az applikációk, a beáramló információ özöne, de ebben a környezetben ők sokszor otthonosabban mozognak, mint szüleik, tanáraik. Sokszor a felnőttek érzik helyzeti hátrányukat és nem mernek olyan témákhoz nyúlni, mint például a pornó, vagy a Facebookon küldözgetett félpucér szelfik. Ezért is legalább annyira fontos a diákokkal napi kapcsolatban álló felnőtteket is segíteni: szülőket, nevelőket, pedagógusokat. A tanárképzések tanulsága, hogy lehet kicsiben kis dolgokat is csinálni, érdemes kísérletezni és segíteni a gyerekeinek átevickélni az éppen őket foglalkoztató nehéz helyzeteken. Egyetlen szexuális felvilágosítással úgysem lehet egy egész élet tudását, az erotika, vágyak, vagy épp a családi élet teljes univerzumát átadni. És nem is ez a cél. Nekünk nevelőknek elsősorban készségeket, kommunikációs technikákat lehet elsajátítatunk, a válaszokat egyébként mindig a konkrét helyzetekre kell valahogy majd a gyerekeinkkel, diákjainkkal együtt megadnunk. Sok szülő és tanár szorongására fontos válasz, hogy mindig vissza lehet kérdezni, cikis helyzetben is lehet időt nyerni, nem kell nekünk mindig a legokosabbnak lenni és nem kell minden kényes helyzetet azonnal megoldani. Mert a legfontosabb üzenet mégis az, hogy a felnőtt társadalom merhet ezekről a kérdésekről nyíltan, tabuk nélkül beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Ezt kell elkezdeni!

 

 

 

A cikkben idézett tanárképzés az Európa Tanács Pestalozzi Programja keretében szervezett „Szexuális Nevelés az Iskolában” című módszertani képzés pedagógusok számára.

A cikk rövidített változata a HVG 2o15 augusztusi számában jelent meg.

 

Olvasnivalók:

 

Szexuális nevelés kézikönyvek:

 

Kicsiknek:

Grethe Fagerström-Gunilla Hansson: Peti, Ida és Picuri

Judy Hindley és Colin King: Hogyan működik a test?

Dan Höjer, Gunilla Kvarnström, Kis puncikönyv (Budapest, Presskontakt Bt: 2005)

Dan Höjer, Gunilla Kvarnström, Kis fütyikönyv (Budapest, Presskontakt Bt: 2006)

Doris Rübel: Honnan jön a kisbaba? (Scolar Kft, 2009)

 

Tiniknek:

Melisa Holmes: Csajológia, A tested, a fiúk és szex (Park könyvkiadó, 2009)

Jörg Müller: Felvilágosító könyv tiniknek szexről és szerelemről (Z-Press Kiadó, 2008)

Hoppál Bori : Az én testem (Corvina Kiado, 2014)

 

Szülőknek:

1. Várkonyi Zsuzsa: Milyen nő lesz a lányodból?Milyen férfi lesz a fiadból?

Mester Dóra Djamila, Nő, anya, szerető – anyaság és szex (Budapest, Jaffa Kiadó: 2013)

Kiko and the Hand – Teach your child the Underwear Rule, www.underwearrule.org, Council of Europe