Médiamegjelenések/Media
Kossuth Rádió interjú | "Vendég a háznál" - gyerekekről felnőtteknek
2011 november 21. | Végre szó esik a szexedukációról a közszolgálati rádióban is! A Cseresznye TÁMOP 5.2.5.-08/1-2008-0181 pályázatának keretén belül megvalósuló szexedukációs programjáról beszélek én és a projektben résztvevő két fiatal. A felvétel a Magyar Rádió 1-es csatornáján a "Vendég a háznál" műsorban hangzott el 2011. november 21-én.
Tovább... | Hozzászólás: 0Mellinterjú Hoppál Borinak
Tovább... | Hozzászólás: 0
Ez a szöveg részlet abból a hosszú és érdekes beszélgetésből, amit Borival Kebelbarátnők című könyvéhez folytattunk, és aminek egyetlen témája volt: a melleim. Azok a “dolgok”, amik – gondoltam én – a legkevésbé sem foglalkoztattak eddig, legalábbis nem tulajdonítottam nekik semmiféle jelentőséget.
Ahogy azonban elkezdtem a szexualitással komolyabban foglalkozni, és pláne beszélgetni nőkkel és férfiakkal, nyilvánvalóvá vált, hogy a női mell mennyire nem megkerülhető, nemcsak mint funkcionális és esztétikai tulajdonságokat hordozó női testrész, mint erogén zóna, de mint kulturális szimbóluma a női testiségnek, a női szexualitásnak. És a tanítás során lépten-nyomon jönnek szembe lányok, asszonyok történetei, a melleikről, a mellüket ért megjegyzésekről, a melleikkel kapcsolatos frusztrációkról. Az ELTÉ-s órámon szoktam használni Babarczy Eszter Mellblogjáról is szövegrészleteket, mert azt látom, hogy a testtel kapcsolatos tudásunkat leghitelesebben az egyéni történetek és/ vagy az irodalom közvetítik. Nagyon fontosnak tartom Bori munkáját, és izgalmas vállalkozásnak, hogy valaki a női mellről, mellekről, cicikről, dudákról akarjon írni egy egész könyvet. És ez pont a beszélgetésünk során vált számomra is világossá, hogy ezek a dolgok mennyire nem tőlem független tárgyi micsodák, és, hogy milyen elképesztő bugyrokba tudott elvezetni a róluk való beszélgetés.
Én kicsit tartottam a fotózástól, mert általában nem szeretem magam meztelenül, vagy akár csak meztelen felsőtesttel mutogatni. Sosem monokiniztem, feszélyezett volna, hogy a melleimet bámulják. Igazából azért tartottam most is a fotóktól, mert tudtam, hogy a többi mellfotóval ellentétben én nem arctalan mellfotót szeretnék kérni Boritól. Vagyis, én nem kérhetek arctalan mellfotót. Tudtam, hogy éppen arról szól ez a történet, hogy szeretem a testem, nincs benne semmi szégyellnivaló, és mint szex-oktatónak, tudnom kell mindezt megmutatni a külvilágnak is. És azért mert ez nem magamutogatás, nem exhibicionizmus, nem feltűnősködés. Ennek a félpucér fotónak más nyilvános képekkel ellentétben nem vágykeltés a célja, hanem egy állásfoglalás: természetes, gyermeket szült és szoptatott testem büszke megmutatása. És nem is feltétlenül mindenkinek, de kifejezetten más nőknek. Azoknak nőknek, akik szintén szültek, szoptattak, vagy majd fognak, és bárkinek, aki úgy érzi, hogy valamiért nem „tökéletes”, nem boldog a saját testével, mert az nem hasonlít a média agyon foto-„stoppolt” ideáljaihoz.
KED kocsma | 2011. október
Tovább... | Hozzászólás: 0Miért féltjük a gyerekeinket a pornótól?
Tovább... | Hozzászólás: 0Szex 30 fölött | Dívány
Szex 30 fölött: jobb, mint valaha | Dívány
Tovább... | Hozzászólás: 0
S.Gy. 2011. szeptember 27.
Egyre több nő esküszik arra, hogy az igazi élet 30 fölött kezdődik, és ez a szexre is vonatkozik. Persze a vízválasztó minden nő életében máskor jön el, de a legtöbben 30 körül érnek igazán be, és ez kihat a szexuális életre is. Mester Dóra szexoktatóval a felnőtt szexről beszélgettünk. A harmincas nők már jóval nagyobb önismerettel és öntudattal rendelkeznek, és sokkal jobban tudják azt is, mit akarnak az ágyban. A gátlások feloldódnak, és a nők hangot mernek adni vágyaiknak, és felfedezik az eddig járatlan utakat is. A harmincasok mind a saját, mind a partnerük testét jobban ismerik már, így a párok az örömszerzés magasabb szintjeit tapasztalhatják meg. A felmérések szerint a harmincasok nyitottabbak a szexuális segédeszközök és a szerepjátékok irányába is.
tovább a cikkhezInterjú a kolozsvári Szabadság napilapban
Tovább... | Hozzászólás: 0
Dézsi Ildikó: „A szex nem borzasztó, nagyon emberi, hétköznapi dolog” | Szabadság | 2011. július 30.
– Milyen nehézségekbe ütközöl a munkád során?
– Szerencsére azt tudom mondani, hogy a „misszió” fogadtatása és a környezet, amiben mozgok messze felülmúlta a várakozásaimat. Nyilván a nehézségek – a szexualitással kapcsolatban gyakran jelentkező gátlások, zárkózottság, előítéletek – a munkám kihívásai, ez az a feladat, amit nap mint nap meg kell oldanom. Figyelemmel, nyitottsággal, humorral. A legnagyobb nehézség talán az a fáradtság, amit az ember olyan munkák során tapasztal, ahol bele kell tenned a saját életedet, személyiségedet. Az, hogy nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm. Azt tapasztalom, hogy nagy igény van arra, amit csinálok. Ez megerősít.
– Nemrég Nagyszebenben is jártál. Milyen volt a nagyszebeni közönség? Mennyire érezted őket nyitottnak és befogadónak?
– Nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy meghívtak Szebenbe! Én is kíváncsian és izgatottan vártam, hogy milyenek lesznek a beszélgetések, főleg, hogy egy viszonylag zárt közösségről van szó. Nagyon jólesett, hogy bizalommal és nyitottan fogadtak. Azt hiszem az sokat elárul, hogy a tervezett háromhoz képest végül az egy hét alatt hat estét beszélgettünk át. És volt miről…
tovább az egész cikkhez...XXX - 2011. július 15-i szexműsor Kovács Ilonával
Tovább... | Hozzászólás: 0
"Néhány másodpercig így maradt, ebben az épületes testtartásban, miközben lángoló tekintetét az oltáron jártatta, és tétovázott, hogy milyen természetű áldozatot mutasson is be." - A filozófus Teréz
XXX - A Tilos Rádió szexműsora - 20110715Hol a boldogság mostanában?
Tovább... | Hozzászólás: 0
nyomtatásban megjelent a Párkapcsolat Klinika kötetben a Nyitott Akadémia kiadásában
Eredetileg arra kértek fel a Nyitott Akadémia szervezői, hogy a partnerszexben megjelenő szexuális zavarokról tartsak előadást. Bár a szexualitással foglalkozó szakembernek tartom magam, nagy kínban voltam, mert én sosem gondolok úgy a szexre, mint amiben betegséghez hasonló „tünetek” léphetnek fel, és mint amit meg lehetne közelíteni egy viszonylag leegyszerűsített diagnózis-gyógymód modellel. Mindemellett nem szeretek a szexről csak úgy önmagában beszélni, mert azt tapasztalom, hogy a szexualitás valójában az életünk minden más, szexmentesnek tűnő dimenziójába van mélyen beágyazva, oly sok átláthatatlan, megfejthetetlen átfedéssel, hogy életünkből jól körülhatárolt zárványként kiemelni szinte lehetetlen. A szexualitás jelen van születésben és halálban, testünkben és lelkükben, jelenünkben és múltunkban, szerelmi, rokoni és baráti kapcsolatainkban. A szexualitásunkban pedig benne van minden érzelmünk, vágyunk, örömünk és bánatunk, a gyerekkorunk, a szerelmeink, társas élményeink és borzasztó magányunk; minden gyönyörünk és fájdalmunk. Hogyan is tudnék ebből néhány „tipikus” problémás helyzetet kiragadni, és ha tenném is, mi értelme lenne? Nem szeretném azt sugallni, hogy vannak megbízható receptek, és hogy nem mindenkinek a maga egyedi és megismételhetetlen történetével kell megbarátkoznia, és kezébe venni annak irányítását.Mit okoz a későn kezdett szexuális élet?
Tovább... | Hozzászólás: 0
NLC szakértői vélemény | 2011. április
Egy 74 éves idős nénit alhasi fájdalmakkal hoztak be a kórházba. Hamar kiderült: a késői szex lehet a betegség oka. Az idős asszonyt úgy nevelték, hogy csak annak a férfinak adja oda az ártatlanságát, akit szívből, igazán szeret. A hölgy pedig ezt a férfit 68 éves korában találta meg. És akkor kezdett nemi életet élni. Viszont a „hosszú várakozás” után a hölgynél petefészek-daganatot állapítottak meg. A BBC Entertainment csatornán futó Holby City orvosi dráma-sorozatban dolgozták fel a minap ezt az érdekes esetet. A műsorból az nem derült ki, hogy a daganatos betegség oka a 70 évig őrzött szüzesség és a hirtelen jött nemi élet volt–e.
Megkérdeztünk két szakembert, hogy mit okozhat a későn kezdett szexuális élet. Bár a példa – legalábbis az életkor tekintetében – extrém, egyáltalán nem egyedülálló. A harmincasok között bizony szép számmal található olyan, aki élete párjára vár és még nem adta oda szüzességét senkinek.
– Felteszem, hogy nem egy gyakori esetről van szó, de több okból valóban fontos erről a témáról beszélni. Az egyik azzal kapcsolatos, ahogy társadalmunk – és ebben elsősorban a média felelős – ma a szexualitást kezeli – mondja Mester Dóra szex oktató, társadalomkutató. – Nem véletlenül gyakori az a kérdés (elsősorban a harmincas generációból), hogy meddig nem „ciki” megőrizni valakinek a szüzességét. Ez azt sugallja, hogy az elvileg szexuálisan aktív kort elért felnőtt populációnak – függetlenül az egyén vágyaitól, beállítódásaitól, életének alakulásától – egy kor után már „illik” szexuális életet élnie. Közben pedig nagyon is úgy tűnik, hogy vannak olyan emberek, akiknél nem az fontos, hogy „szexeljenek”, hanem az, hogy érzelmileg megtalálják azt az embert, akivel ezt tennék, és ezt a választást akár 70 éves korukig is fenntartják. Ha ez természetes lenne számunkra, akkor ez a hír meg sem jelent volna. És lehet mosolyogni vagy szomorkodni a néni történetén, de én semmiképp nem ítélném el őt. Engem sokkal jobban foglalkoztatna azt megtudni, hogy milyen okai voltak annak, hogy ilyen sokáig nem talált rá a szerelemre. Azt a kérdést is felveti ez a hír, hogy egyáltalán meddig lehetünk szexuálisan aktívak. Ma már magasabb kort jó életminőségben meg tudunk élni, miután a gyerekeink felnőttek, az élet minden területén aktívak tudunk maradni. Ahogy ennek az aktivitásnak sok oldaláról szó esik a médiában is, addig az időskori szex teljes tabunak tűnik. Amennyire kötelező a felnőttkori szex, furcsamód annyira kevés szó esik arról is, hogy 30-40-50 év fölött is működik a szexuális vágy, létezik szerelem, és emberek valósan öregedő, ráncosodó, változó testtel is szeretkeznek. A média idealizált világába ezek a – „ne adj' isten” képi – információk nehezen férnek bele.A szex örömét gyerek mellett se adjuk fel! - Nők Lapja
Rist Lilla írása- Nők lapja 11| 2011. március 16.
Tovább... | Hozzászólás: 0
Sokszor tekintünk úgy a szexualitásra, mintha az az életünk különálló egysége lenne, pedig ha itt fennakadásaink vannak, akkor nem a szexet kell rendbe hoznunk, hanem önmagunkat, a párkapcsolatunkat, az egész életünket kell újragondolnunk. Amikor a családba kisbaba érkezik, az édesanya minden figyelme a gyermeke felé fordul. De vajon mi lesz így a szülők kapcsolatával, a gyermek születése megerősíti majd őket, vagy eltávolítja egymástól?Interjú - Life&Style (HVG)
Máger Judit | 2011. március 3.
Tovább... | Hozzászólás: 0
„Nem beszélni kell róla, hanem csinálni” – hangzik az egyik jól ismert közhely a szexszel kapcsolatban. Ezzel egyet is értenénk, ha nem lenne sokszor valóban szükség a szavakra, hogy a vágyainkat, félelmeinket, szorongásainkat elmondhassuk. De miért is nehéz ez annyira?Interjú a babamappán
BABAMAPPA
Tovább... | Hozzászólás: 0
Oldaladon, a csakatesemenat.hu-n „missziós” tevékenységről írsz. Mit értesz ez alatt pontosan? Magyarországon kettősséget látok a szexualitásról való beszédben: egyrészt a médiát elárasztja a felszínes és nagyon sok beszéd a szexről, másrészt hiányos az információkészletünk a témában, ráadásul az egész rengeteg tabuval terhelt. Az egyik célom mindenképpen az, hogy lehessen ugyanúgy beszélni a szexről, mint mondjuk a kultúráról, vagy éppen a gasztronómiáról. A munkámmal szeretném a szexről való gondolkodást kicsit tágítani, szeretnék segíteni a jelenleg is működő tabuk feltárásában és abban, hogy az emberek elfogadják saját testüket, lelküket, szexualitásukat. A „missziós munka” a gyakorlatban úgy néz ki, hogy rengeteg mindent csinálok: írok, rovatot vezetek (MOHA, Meglepetés Magazin, NLC), szexbeszélgetéseket szervezek felnőttek részére olyan témákban mint pl. szex és anyaság, szexjátékok, szex a párkapcsolatban, stb., civil rádióműsort vezetek, személyes konzultációkat tartok, van egy kurzusom az ELTE média szakán, szex-oktatóként több középiskolában is tanítok és 2011-től vezetem a szexuális nevelésért és a szexuális kultúrák elfogadásáért dolgozó Ars Erotica Alapítványt. Minden lehetséges fórumon kísérletezek egy nyitott, előítélet-mentes és alapvetően pozitív szexbeszéd megteremtésével. A szex-oktató titulus önmagában egyelőre meghökkenést vált ki, mert itthon még tudtommal nem sokan csinálják vagy akár rendelkeznek szex oktatói képesítéssel.TOVÁBB...Interjú | NLCafe
Tovább... | Hozzászólás: 0
A szexoktató
* Nők Lapja Cafe * Nagy Sebestyén * 2010. 11. 25.
Mester Dóra az ország egyetlen szexoktatója – legalábbis nem ismerünk mást, akinek ez szerepelne a névjegyén. De mivel is foglalkozik pontosan? Azon kívül, hogy a Nők Lapja Café Nagy Szextesztjének összeállításában segít... Az van a névjegykártyádon, hogy „szexoktató”. Ez mit jelent (azon túl, hogy valószínűleg minden tinédzser srác álma, hogy ez legyen majd a névjegyén)? Ez a hivatás nem létezik Magyarországon. Én San Franciscóban végeztem el egy szexedukátori képzést – arrafelé a szexualitás része az oktatásnak, az ezzel foglalkozó pedagógust hívják így. Nekem tehát erről van papírom, és nem vagyok terapeuta vagy pszichiáter. Magyarországon kettősséget látok a szexualitásról való beszédben: egyrészt a médiát elárasztja a felszínes és nagyon sok beszéd a szexről, másrészt hiányos az információkészletünk a témában, ráadásul az egész rengeteg tabuval terhelt. Az egyik célom mindenképpen az, hogy lehessen ugyanúgy beszélni a szexről, mint mondjuk a kultúráról, vagy éppen a gasztronómiáról. tovább...Szexuális felvilágosítás - MTV Prizma
Tovább... | Hozzászólás: 0
Gyors körkép arról, hogy mi van ma Magyarországon szexuális nevelés címen. Szerintem tanulságos.Nyilvánosan vetkőzött a polgármester
Tovább... | Hozzászólás: 3
NLCafe | Különvélemény extra
A hír: Egy sztriptízshow résztvevőjeként színpadon vetkőztetett, nyalogatott egy táncosnőt a Komárom-Esztergom megyei Réde polgármestere. Pölöskei József a településen tartott motoros találkozó egyik rendezvényén mutatta be erotikus képességeit, amit egy néző mobiltelefonjával rögzített, majd fel is tette a Youtube-ra. A szabados polgármester 22 éve vezeti a települést, presbiter és Réde díszpolgára is egyben, 2006-ban szerepelt az MSZP megyei listáján, de végül nem került be a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésbe.
A polgármester vetkőztetett, nyalogatott, olajozott, mindezt nem a feleségével és ráadásul nyilvánosan! Sikamlós téma, ezen mindenki szeret jókat rágódni, sőt, még az esti híradóban is lehet- persze a közízlést szigorúan nem sértő – részleteket látni egy sztriptíz showból. A polgármester 22 éves megbecsült működése alatt nem tudott ilyen nagy ismertségre szert tenni, mint ezzel a kis félmeztelenkedéssel egy teljesen átlagosnak mondható motoros találkozón. De tényleg indokolt-e az a felháborodás, ami az esetet követte? És vajon van-e valami tanulsága a történetnek, ami túlmutat egy vidéki polgármester politikai karrierjén és további sorsán? Gondolom addig mindannyian egyetértünk, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy a polgármester kivel mit csinál civilben, szabadidejében, különösen, hogyha az nem ütközik törvénybe, és nem megy szakmai tevékenységének rovására. A konfliktus forrása tehát valamilyen íratlan, vélt vagy valós morális szabályrendszerben keresendő, ami a hatalomról, a szexualitásról, a nyilvánosságról és ezek összefüggéseiről szól. A mi kultúránkban – dacára annak, hogy csupasz nők nyilvános képeivel Dunát lehet rekeszteni – a szex gyanús, rossz, bűnös. Ha nem a hálószoba zárt tereiben zajlik, akkor magyarázatra szorul, holott ugyanezt nem várjuk el más élvezetektől. Nem gondoljuk, hogy a felelős közszerepléssel ellentétes, ha valaki vegetáriánus, szeret hollywoodi filmeket nézni vagy mániája a makkos cipő. A szex ezzel szemben hatalmi, politikai kérdés.Más nyelven
HVG - Prizma | 2010. február 13. 6. szám
Tovább... | Hozzászólás: 0
A szexualitással kapcsolatos honi közbeszédbe egy nyitottabb hangot vinni Mester Dóra, az első magyar szexmisszió szervezője, aki az Egyesült Államokban szerzett szexoktató képesítést. A budai Nyitott Műhelyben e cél jegyében tartott beszélgetést a múlt hét végén a szexuális szokásokról.Szexoktatás a női orgazmusért
Lifenetwork | 2010. január 07.
Tovább... | Hozzászólás: 0
Az egész anyagról lásd a bejegyzést a nyitóoldalon.Meglepetés Magazin - Interjú
Meglepetés Magazin | 2010 január
Tovább... | Hozzászólás: 0
Aprócska túrabakancs és egy lábhajtányos kismotor fogad az előszobában. A kétéves Miksáé mindkettő, ám ő éppen nincs otthon. Beszoktatós egy családi napköziben, anyukája ebéd után hozza haza. Hatalmas asztal mellett beszélgetünk, a fali könyvespolc izgalmas könyvekkel teli. Az egyik címlappal felénk fordítva áll, rajta kultikus japán szex rituálé látható.Kismama Magazin - Szex? Volt, van, lesz!
Kismama | 2009. július
Tovább... | Hozzászólás: 0
A szülés utáni első hat hét az újdonságok, az összeszokás ideje. Ilyenkor kóstolgatjuk egymást: milyen a kisbaba, aki belőlünk lett, milyenek lettünk mi magunk? Az, hogy van-e, lesz-e szex, nem kulcskérdés egyelőre. Nem szabad sürgetni semmit. Ha a párok tudják, mire számíthatnak, nem lesznek irreális elvárásaik. Ezekben a napokban, hetekben kaphat a korábbinál nagyobb szerepet a gyengédség, az intenzív együttlét éjjel és nappal, az összebújás, meztelenkedés, és a hármas vagy többes, gyerekkel bővült bensőségesség közös felfedezése. A női test ilyenkor a hormonoknak köszönhetően szinte száz százalékosan a kisbabára összpontosít. A tejtermelődésért felelős prolaktin hormon magas szintje visszafogja a vágyat, de szintje a szülés utáni ötödik-hatodik hét táján fokozatosan csökken, és már csak a szoptatások idején magas. Vagyis a gyermekágy vége felé már majdnem minden feltétel adott az újrakezdéshez.Interjú az Éva Magazinban
Éva Magazin | 2009. június
Tovább... | Hozzászólás: 0
A puncipárna nagyon jó dolog: szemléltetőeszköznek szoktam használni, amikor szexanatómiáról beszélgetünk. A férfianatómia egyszerűbb, mindent el lehet mutogatni egy szexjátéknak is használható, valósághű műpéniszen. De a női anatómiáról csak rajzok állnak rendelkezésünkre. Nem én találtam ki: az ötletet külföldön láttam. Mivel egy szexoktató nem lehet meg saját puncipárna nélkül, lett egy saját készítésű darabom, ami nemcsak szemléltetőeszköz, hanem arra is jó, hogy segítségével el lehessen kezdeni beszélgetni a szexről. Nem az a célja, mint a szexboltban kapható latexpuncinak, a pasik nem tudják önkielégítésre használni. Ez kifejezetten a nőknek szól: közelebb hozza önmagukhoz a saját puncijukat, jobban megismerkednek vele.bookline interjú
bookline.hu | 2009. jún. 15.
Tovább... | Hozzászólás: 0
- Névjegykártyádon a neved alatt ez áll: szex-oktató. Meglehetősen szokatlan foglalom ez hazánkban, a legtöbben nyilván nem is igen tudják elképzelni, hogy mit takarhat. Mit csinál egy szex-oktató? Elméleti vagy gyakorlati képzéseket tart? Mit tanulhat az ember egy szex-oktatáson?