Kedves Dóra!
Lehet, hogy a legrosszabb hangulatban csöppentem ide, de pont ebben a témában kutakodom. Az én problémám az, hogy az utóbbi fél évben annyira leredukálódott a nullára a kapcsolatom a párommal, hogy most már nem találok kiutat. Hat éve vagyunk együtt .1,5 éves ikerlányaim születése óta természetesen gyökeresen megváltozott az életünk. Utólag azt mondom, hogy erre nem lehet előre felkészülni és "ennek megfelelően" nagyon nehezen fogadtam el az anyaságot és az azzal járó kötelezettségeket. Az eleje nagyon nehéz volt, ma már örömmel csinálom, de sokszor elmenekülnék egy időre. A szex annyira eltávolodott a gondolataimtól és az életemtől, hogy néha egészen meglepődöm, hogyha eszembe jut. Mindketten fáradtak vagyunk, a munka hazajön a párommal, kettesben nem tudom mikor voltunk utoljára. Vannak nagyszülők, akik vállaják az unokákat, de akkor is időre vissza kell érni. A mindennapok teljesen semlegesek érzelmi szempontból, én legalábbis úgy érzem már alig van közöm a páromhoz azon kívül, hogy ő a gyermekeink apja. Nem érzem magam, (vonzó?) nőnek, csak egy üres anyagépnek és a két lány az örömöm, de valahogy a sikerélmények, a meghittség (összebújás, simogatás, beszélgetések) kivesztek. És a lényeg a szex, hát az meg kéthavonta egyszer összejön, de nincs örömöm benne. Egyszerűen csak kívülről látom magunkat, nem tudok kikapcsolni, ellazulni, miközben a párom a "mennyekben jár" (állítása szerint), én szeretném utolérni, de nem megy. Mindketten magunkat hibáztatjuk ebben. A gyerekek születése előtt sem volt felhőtlen a szex, pont azért mert én az esetek 95 százalékában "hoppon maradtam", pedig sokszor úgy voltam vele, hogy nem fontos az orgazmus, a lényeg, hogy ameddig eljutok és ahogy oda eljutok az jó legyen nekem is. Most már kedvem sincs a szexhez, mert egyáltalán nem élvezem. Szeretem a páromat, de nem találom az utat vissza hozzá sem tesileg, sem lelkileg .Mit tanácsolsz?
Várom válaszodat.
Fórum
Keresés 