NLC hetigyors | 2012. május

Fiúgyermek anyjaként várható volt, hogy – szex-edukátori képesítés ide vagy oda – engem sem fog elkerülni a hús-vér, hétköznapi tapasztalás, amikor is a gyermekemmel konkrét szexes dolgok is szóba kerülnek majd.

És erre nem is kellett olyan sokat várni. Bár még „csak” négy éves múlt, most éli cicis-puncis korszakát; kukucskál, kuncog, minden pucérnős képet újságban, plakáton, akárhol hosszan, elmélyülten tanulmányoz. A Királykisasszony jegyei című magyar népmesében meg kell állítani a videót annál a résznél, amikor a kiskondásnak a királylány nyakig kell, hogy felhúzza a zubbonyát. Talált is a hétvégén a nagyapja könyvespolcán egy kis könyvecskét, aminek a címlapján egy igen tetszetős kisasszony pózolt félmeztelen. Bár én épp az Egri csillagokból tartottam felolvasást, kérte apját, hogy nézegessék meg. A könyvben múlt századi erotikus metszetek, rajzok voltak.

Ki is van zavarban?

Apja fia tehát ott ültek és erotikus metszeteket lapozgattak, én eközben – az Egri csillagokkal az ölemben – azon gondolkoztam, hogy egy ilyen szituációban mit tennék. Az első reflexem az volt, hogy ebben a könyvben egy csomó olyan kép van, amik őt még nemhogy nem érdeklik, de akár kifejezetten rossz hatással lehetnek, ha kíváncsisága előtt ilyenekkel találkozik. Mégis – látva, hogy érdeklődésére a párom a legnagyobb természetességgel veszi le a könyvet a polcról – arra gondoltam, hogy ha azt mondaná, hogy ez még nem neked való, az csak kíváncsiságot szülne, és azzal vennénk kezdetét az egész titkolózás szexmizériának. Ehelyett ők valóban elkezdték nézegetni a képeket és megbeszélték, hogy vannak nénik, akik szeretik puszilgatni a bácsik kukiját, és vannak bácsik, akik hasonlóképpen szeretik ezt tenni a nénik puncijával. Vicces volt szemtanúja lenni a jelenetnek és figyelni magamban a reakciókat. Úristen, mi lesz, ha holnap ezt akarja majd kipróbálni az óvodában? Sosem jövök abból ki, hogy na, tessék, a liberális szülők terjesztik a pornográfiát a rendes ovis gyerekek között. Szerintem ez a párom fején is átfuthatott, mert már jött is a magyarázat, hogy ezt a felnőttek akkor kezdik el csinálni, amikor már megnőttek és azt onnan lehet tudni, hogy már szőrös a puncijuk és a kukijuk. Szerencsére a múlt századi képeken ezt még rendesen alá lehetett támasztani a minden kisasszony lába között kedvesen göndörödő fürtöcskékkel.

Felnőttek dolga

Hogy valóban nem akarja-e majd kipróbálni az ovis lányokkal ezt a frissen szerzett tudást, azt nem tudom. Azt viszont láttam, hogy igazából nem nagyon kavarták fel a látottak. Illusztrációk, rajzok voltak – ennek nyilván komoly jelentősége van – nem egy pornóújságra bukkant, és láthatóan nem akadt fent azon, hogy a testükkel mi mindent tesznek az emberek. Bennem megerősítette, hogy a gyerekeknek valóban attól lesz valamilyen a kuki, punci, hogy mi arról hogyan beszélünk, vagy hogyan hallgatunk. Nagyot kacagtak a kukiorrú bácsi karikatúráján, meg a kukirepülőn, de igazából nem érdekelte túlságosan ez az egész. A címlapon levő néni cicije annál inkább. És bár nem tudhatom, hogy mi van a fejében, és hogyan lesz ennek a történetnek folytatása, de az a kép, ahogy apa és fia ezekről a dolgokról ilyen nyíltan és természetesen beszélgetnek, engem mélységes nyugalommal töltött el. Előbb vagy utóbb még fog találkozni ilyen és más (!) erotikus tartalmakkal és örülök neki, hogy az első beszélgetése az apjával és így történt.

Meglepetés Magazin – szexrovat | 2012. május

22 éves vagyok, 3 éve élünk együtt a barátommal, akit nagyon szeretek. Amikor kiderült, hogy túlműködik a pajzsmirigyem, elég rosszul voltam, de hamar visszanyertem az energiámat. A szexuális életünk azonban visszahanyatlott. Rengeteg felfázás és néha fertőzés is kialakult nálam, állandóan nőgyógyászhoz járok. Ezek összeadódtak és elvették a kedvem a szextől. Minden együttlét után volt valami problémám. Kiderült, hogy a fogamzásgátló tabletta is hozzájárulhat a libidócsökkenéshez, azóta azt sem szedem. A barátom szerint nem normális, hogy csak 2-3 hetente szeretkezünk. Egyetértek, de nem tudok rá mit mondani Egyszerűen nincs hozzá kedvem. Az együttléteink jók, csak fájdalmasak (gondolom, mert ritkán van). A kapcsolatom forog kockán, ha nem teszek valamit. Zs.

Kedves Zs. Teljesen érthető, hogy „elvette a kedvét” a szextől, hogy mindig fájdalmas a közösülés, állandó a szexszel járó fizikai diszkomfort és folyton nőgyógyászhoz kell járnia. Bennem két dolog merült fel ezzel kapcsolatban. Csak a kedvét vesztette el, vagy szexuális vágyat sem érez már (általában és a partnere iránt)? Szerintem a kettő nagyon nem ugyanaz, és ennek kapcsán jön a másik gondolat, hogy tapasztalatom szerint a szexualitással kapcsolatos testi tünetek – akár fertőzés, akár a fájdalmas behatolás hátterében sokszor állnak lelki folyamatok is. Nyilván azért sem könnyű ezt kibontani, mert egy idő után már önmagában a visszatérő fizikai diszkomfort elég ahhoz, hogy ne akarjon szeretkezni. Ezért is gondolnám, hogy nem csak a testi tünetekkel lenne érdemes foglalkoznia. Én biztosan elkezdeném feltárni a kapcsolat és kettejük érzelmi-pszichés-szexuális történetét és jelenlegi közös életüket. Megpróbálnám megérteni, hogy a testi problémák milyen körülmények között mutatkoztak először, hogy a pszichés, kapcsolati tényezőknek hogyan van szerepük mindebben. Én – már csak a testünk és érzelmeink komplex „összedrótozottsága” okán is – érdemesnek tartanék nemcsak nőgyógyász, hanem önismerettel, pszichés oldallal is foglalkozó szakember bevonását  segítségként. Ha valóban szeretik egymást, és meg tudnak ilyen dolgokat is beszélni a szerelmével, ráadásul minden fronton jól működnek együtt, akkor a kapcsolatnak ki kell bírnia azt a türelmi időt, míg a testi diszkomfort megszűnik és újra jól fog esni, és nem fog kellemetlen következményekkel járni minden szeretkezés.

Elkezdődött a hét: projektbeszámoló, szakmai ajánlások írása, konzultációk, cikkek, gyerek az oviba, bevásárlás, takarítás, adminisztrációs feladatok. Senkinek sem ismeretlen, zajlik az élet nálunk is úgy, ahogy másoknál is általában. Ma mégis valami más volt. Amikor befejeztem a konzultációt, egy levél várt a gépemen. Egy levél a páromtól, a gyerekem apjától. Egy levél a házaséletünkből.

Egyszerre vagyok mérhetetlenül türelmetlen, és élvezem a várakozás édes gyötrelmét. Most akarlak, azonnal, nem tűrök semmiféle kifogást, késlekedést, terelő mondatokat, hogy meg kell még írni ezt a cikket, vagy be kell vásárolni, vagy el kell menni a gyerekért az oviba. Ezek mind nem érdekelnek, mert vágyom utánad, akarlak, sajog a testem, és nem tudom egy pillanatra sem elviselni, hogy itt vagy tőlem karnyújtásnyira, és mégis elérhetetlen, másba merülten, másra figyelve. Más könnyen gondolhatná erőszaknak azt, ahogy megragadom a karod, ahogy rád simulok, ahogy megcsókollak, és talán nem is lennének messzire ez igazságtól, hisz épp az a célom, hogy a mozdulataim ereje kibillentsen a megszokott rutinokból, a kötelességek, kellek, muszájok rendjéből. Mint egy kereszteződéből oldalról észrevétlen, de megállíthatatlanul érkező kamion, egyszer és mindenkorra újraírnám a napodat, életedet, a közös történeteink még meg nem írt sorát.

Persze nem teszem. Nem mintha gyáva lennék (bár lehet, hogy az is vagyok), de inkább azért, mert tudom, hogy azért működünk, mert maximálisan tiszteletben tartjuk egymást. Tiszteletben tartjuk egymás mániáit, egymás vágyait, akaratát, életét, idejét, és nem akarjuk a magunk képére faragni a másikat, csak azért mert az úgy kényelmesebb. Így hát elnézlek, ahogy teszel-veszel, ahogy végzed a dolgodat, ahogy haladsz a napban előre, tételenként kihúzva következő feladatot a tennivalóid végtelen listájáról, néha megölellek, amikor nagyon stresszesnek látlak, megetetlek, ha azt veszem észre, hogy az ebédet elfelejtetted felvenni a listára, ágyba teszlek, ha azt látom, hogy kimerültél. Nem akarlak megváltoztatni. Várok.

Várom, hogy megérkezz. Várom, hogy felébredjen benned a vágy, Várom, hogy egy-egy pillanatban, amikor épp megállsz, észre végy, észrevedd a vágyad, észrevedd a hiányom. Várok, és a testem, lelkem tele van várakozással, szerelemmel, vággyal. Ezernyi ér, forrás, patak táplálja bennem ezt a vágyat, cseppenként hízik, dagad, árad, és én igyekszek az áradásának gátat vetni, megakadályozni, hogy rád zúduljon és eláztasson, igyekszem megőrizni, munkára fogni, öntözőcsatornákba elvezetni, de még így is nehéz, mert feszít és folyamatosan kitörni készül, azzal fenyeget, hogy átszakad, azzal fenyeget, hogy szétfeszít.

Fáj a várakozás, fizikailag fáj, az ágyékomban, a mellkasomban, a fejemben, a gyomromban fáj, sajog, nyom a hiányod, szorít a szerelmünk, gyötör az irántad érzett vágyam. De szeretem ezt a fájdalmat, jól esik megmerítkezni benne. Zen gyakorlat megküzdeni a türelmetlenségemmel, lelkigyakorlat megszabadulni attól, amit én akarok, és megnyílni azelőtt, ami mi lehetünk.

Várok. Várok rád, de valójában ránk várok. Vártam rád harminc évet, ez a pár óra, pár extra nap igazán nem számít. Vártam harminc évet, azt sem tudva, hogy kire/mire is várok, és nem tűnt elviselhetetlennek, így hát könnyen megy várni egy kicsit arra, amit tudok, amit kívül-belül ismerek.

Hazudok, egyáltalán nem megy könnyen. Kegyetlenül nehéz a várakozás. Igyekszem addig is elfoglalni magam. Maszturbálok, megírom helyetted ezt a cikket, ebédet főzök, malac emaileket küldözgetek, próbálom megtalálni azt az egy szót, azt a képet, azt a mondatot, amitől mindent félredobva hozzám sietsz. Várok, és közben írom ezt a szerelmes levelet, azt remélve, hogy majd lesz bátorságod azt mondani, hogy ez így küldhető is a szerkesztőnek, hogy nem fog feltűnni, hogy nem te írtad, vagy bevállalsz egy ilyen játékot, és bennhagyod ezeket a mondatokat is, és ahelyett, hogy egy új cikk megírásának ülnél ma délután neki, elém állsz, meztelenül, és csókra kínálod a melled.

Várok, reménykedem, dolgozom. A testemben minden leírt szóval nő a fájdalom.

.

Meglepetés magazin – szexrovat | 2012 május

Kedves Dóra. A véleményét szeretném kérni. Van egy férfi, akivel három hete találkozgatok. Többször voltunk együtt, én mégsem élveztem el egyszer sem. Az első alkalom után mondtam, hogy nekem még nem volt hüvelyi orgazmusom, így a csiklómnál kell engem hosszabban kényeztetni. Nem dicsér, én egyre görcsösebb vagyok, tele fóbiákkal. Már szültem, így a mellem, a hasam, a puncim nem olyan nagyon szépek. A puncimat sem szereti nyalogatni, – mert nem volt olyan jó íze… Hagynom kellene ezt a férfit, igaz? Pedig nagyon tetszik nekem és kívánom őt, de teljesen rágörcsöltem. Dia

Kedves Dia. Azt lenne érdemes megfejteni, hogy mindezek ellenére miért ragaszkodik ennyire hozzá és hogy miért veszi ezt a történetet ennyire halálosan komolyan? Mi izgatja ebben a kapcsolatban? Mit kap tőle? Hiszen azt is mondhatná: ez vagyok én, a szült, szoptatott testemmel, a korommal, életem minden tudásával és érett kisugárzásával; ezt tudom adni, ha nem kell, akkor sajnálom, de nem vagyunk egymás emberei. Tetszel nekem, kívánlak, de ha ez nem kölcsönös, akkor nem tudunk együtt működni. Hiszem, hogy egy szerelmi találkozás akkor tud igazán örömteli lenni, ha képes vagyok szeretni saját magam a partnerem mellett. Szeretem azt, akivé válok, azokat a személyiségjegyeket, amiket erősítünk egymásban. Szeretek a tükörbe nézni, szeretem a testem, a mellem, a hasam, a puncim. És ez éppúgy vonatkozik egy erotikus kalandra, mint egy életre szóló kapcsolatra. Mindeközben pedig értem, hogy – hiába érvek és okoskodás – a testünknek, a vágyunknak nehéz megálljt parancsolni. Azt a kérdést mégis feltenném, hogy a másik fél negatív üzenetei és passzivitása miért talál ilyen jó táptalajra? Honnan erednek ezek a fóbiák? Táplálták már mások, más élmények ezeket a múltban is? Mi kellene ahhoz, hogy vissza tudjon találni egy egészséges önértékeléshez? Én, ha ilyen helyzetben lennék, azt hiszem, meg akarnám tudni, hogy mit is keresünk mi egymásban. Automatikusan tesztelném a partnerem vágyát, irántam érzett kíváncsiságát is. Biztos, hogy érdekelne, hogy ő valóban engem lát-e, engem keres-e, vagy valójában vastag maszkok rejtenek bennünket egymás elől.

Kétgyerekes anyuka vagyok. Semmi gondom nem volt addig, amíg a szomszédomról azt nem álmodtam, hogy szeretkezünk. A szomszédomat régóta ismerem, 14 éve lakunk egy társasházban. Ő 11 éve özvegy. A lényeg, hogy amit álmodtam, az megtörtént. A férjem nem sejt semmit, pedig 11 hónapja rendszeres a viszonyunk. A férjemmel elég jó barátságban vannak, ha a lépcsőházban együtt összefutunk, elég kínos nekem. A szex a férjemmel jó, de vele másmilyen. Meddig tudom ezt a kettős játszmát játszani? A férjemet is szeretem, de a szomszédommal változatos a szex.

Ez a viszony semmihez sem hasonlítható izgalmat jelenthet. A szituáció túlfűtöttsége: a közös légtér, a baráti viszony, a tiltott, mind tökéletes vágyfokozók. Ha jól értem, nem is ezzel van a baj, hanem a történet erkölcsi oldalával. Meddig tartható ez az állapot? Lehet, hogy önben lesz egy idő után elviselhetetlen a feszültség, de lehet, hogy csöndesedik és egy idő után érdektelenné válik ez a kapcsolat. Az is lehet, hogy a férje mégiscsak megérez valamit, de az is megtörténhet, hogy egymásba szeretnek a szomszédjával. Mint ahogy az is elképzelhető, hogy lebuknak és az érzéseiket nyíltan, esetleg konfliktust felvállalva közösen kell tisztázniuk. Számtalan forgatókönyv lehetséges, ezért is gondolnám, hogy a legfontosabb mégis, ami Önben belülről zajlik; ezt lenne érdemes tudatosítani és megérteni. Ez csak tisztán egy testi viszony, az álombéli fantázia folytatása, vagy mégiscsak érint érzelmeket? Hogyan változtatja mindez a férjéhez fűződő érzéseit: mi mindenről szól most a házasságuk, nemcsak, mint család, hanem mint férfi-nő kapcsolat? Akarná ezt az élményét valamikor megosztani vele? El tudja-e képzelni, hogy ez hosszú távon mélyítheti kettejük között az intimitást, előre viszi a házasságukat, vagy olyan távolságot jelent, hogy ha kiderülne, váláshoz vezetne? Én mindenek előtt mégis azt kérdezném, mi a cél? Egy könnyed, jóleső kaland megélése és elkönyvelése, vagy ennek kapcsán egy komolyabb önismereti, esetleg párkapcsolati úton való elindulás? Akár a férjével is lehetne (lehet még) változatos a szex…

Kerekasztal beszélgetés a Születés Hetén szexről, anyaságról, párkapcsolatról és még minden másról.

Beszélgetőtársaim Szalay Kriszta és Palya Bea lesznek. Moderátor Morvay Réka ( dúla, IBCLC szaktanácsadó, pszichológus)

A szexualitás és anyaság kapcsolódási pontjai. Szex és párkapcsolat, test-kép, test-tudat, a várandósság és a gyermekágy alatt.

Időpont: Május 12. szombat, 18.00-20.00
HELYSZÍN: Kerekvilág Stúdió, Budapest XI. Fadrusz u 14. VI/3
Amennyiben szívesen jönnél valamelyik előadásunkra vagy programra, kérünk e-mailben jelezd felénk, hogy mindenképpen tudjunk számodra helyet biztosítani! Bejelentkezés: mugano@t-online.hu e-mail címen.

a részvétel ingyenes

szervező: Békés Dúlakör

NLC hetigyors | 2012. április

Nem tudom mi lehet a levegőben, de a héten három fiatal nőtől is hallottam szóról szóra ezt a mondatot. Beszélgettünk arról, hogy honnan is kerül belénk a nőiesség, a kisugárzás, és mindaz az önbizalom, ami ezeket képes táplálni. A téma természetesen a szex kapcsán jött elő; onnan, hogy hogyan lehet igazán jónak lenni az ágyban. A klasszikus topik: hogyan legyünk „jó” szeretők.

Összehasonlítgatósdi

Gondolom más nőknek sem ismeretlen, hogy folyton méricskéljük, hasonlítgatjuk egymáshoz magunkat. Ehhez azért azt is hozzátenném, hogy ezt szükségszerűen csak a rendelkezésre álló információk alapján tudjuk tenni. A másik szebb, vonzóbb, több pasi legyeskedik körülötte és izgibb sztorikkal tud előállni, ha az ágyjelenetek kerülnek szóba. Ez éppen elég is ahhoz, hogy jól befrusztráljuk magunkat, és valamiért a saját életünket sikeresnek gondolt barátnőinkhez képest sokkal kevésbé érdekfeszítőnek, kevésbé értékesnek gondoljuk. De miért is felejtkezünk el ilyenkor arról az egyszerű tényről, hogy mindaz, amit a másikról tudunk, mindig csak részinformáció? A legritkább esetben tudunk arról, hogy a másiknak is izzad randin a tenyere, hogy nem is esett annyira jól az a bizonyos csókolózás, egyáltalán, hogy milyen erőfeszítésbe is kerül a legszebbnek, legmenőbbnek lenni. A saját élményeinkben persze ezek a részletek nagyon is ott vannak, ettől szenvedünk, és szeretnénk azt hinni, hogy vannak nők, akiknek minden jobban sikerül. A kérdés már csak az, hogy az állandó kifelé figyelés, a másokkal való összehasonlítgatás helyett nem érdemesebb-e ugyanezt az energiát saját önbizalmunk dédelgetésére fordítani.

 „Elég” jó

És ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan nagyon egyszerű lenne a befelé figyelés. Ahhoz, hogy képesek legyünk értékelni magunkat, szükségszerűen a külvilághoz képest is el kell valahová helyeznünk a történeteinket. Talán ebben is a jó arányok megtalálása lehetne a cél. Ahogy az élet más dolgaiban, a szexben sincs értelme arról beszélni, hogy „objektíve” ki a legjobb, mi a legjobb. Ezen a téren, – bármennyire is az ellenkezőjét sugallja a média – sosem lehetünk a „legjobbak”, sőt, egyáltalán nincs is értelme ezt a dolgot így közelíteni. Mindig azzal a konkrét pasival, abban a konkrét helyzetben leszünk valamilyenek és a „jóság” számomra sokkal inkább azt jelenti, hogy mi hogyan érezzük magunkat egy-egy randin, vagy szeretkezés közben. Két felnőtt ember találkozása – legyen szó egyéjszakás kalandról vagy életre szóló szerelemről – nem kellene, hogy bármiféle megfelelésről szóljon. Olyan világban élünk, úgy szocializálódunk, hogy kisgyerek korunktól folyamatosan vizsgázunk, megfelelünk valakinek: a szüleinknek, az óvónéninek, a tanárainknak, a főnökeinknek, de – kérdezem én – nem visz ez kicsit félre akkor, ha partnerszexről vagy párkapcsolatról van szó? A sok éven át belénk nevelt megfelelési kényszert nem egyszerű az ajtón kívül hagyni, én mégis abban hiszek, hogy két ember kölcsönös szimpátiáján nyugvó bármilyen találkozásban mégsem lenne helye ennek ez érzésnek. Szeretkezés közben – jó esetben – nincsenek ott a szüleink, a nálunk menőbb barátaink, a tanáraink vagy az óvó nénik. Ott mi, ketten vagyunk, és nem versengés, hanem kölcsönös örömszerzés céljából.

Gyakorlat (is) teszi a mestert

És ezzel nem akarom leértékelni a „jó” szeretőségben a tapasztalati tudás jelentőségét. Sőt. Nagyon is sokat számít, hogy tudom milyen egy másik ember illata, közelsége, hogy milyen érzés teljesen meztelenül lenni egy másik előtt. Milyen megérinteni egy férfit, ott  lent is! Milyen kézbe fogni egy nyugalmi vagy épp izgalmi állapotban lévő hímtagot, közelről találkozni a nedveivel, illatával. Teljesen megértem, ha valakit bizonytalanná tesz, ha ezt még nem, vagy ritkán tapasztalta. Valahogy megint a főzés jut erről eszembe – elnézését kérve mindenkitől, aki nem otthonos a konyhában. Elméletben sosem lehet úgy tudni, hogy milyen a rántás, ha kész, milyennek kell lennie a tészta állagának, mikor kelt meg az élesztő. Ezeket látni, szagolni, tapintani kell. De akik főznek, azt is tudják, hogy az ezredszerre készített ételt is lehet odaégetni, túlfőzni, vagy bénázni egy addig ismeretlen alapanyaggal, recepttel. A „jó” szerető, – ahogy a gyakorlott háziasszony- szerintem abban különbözik a „kezdőtől”, hogy talán már nem veszi annyira halálosan komolyan az egészet. Én emlékszem milyen trauma volt életem első – és alaposan elrontott – kelt tésztáját a kukába dobni, ma már ugyanezt könnyű szívvel teszem és keresem helyette az új megoldást. A tapasztalt, és kellő önbizalommal rendelkező szeretőnek, ha valami, az az előnye, hogy bátrabban meg meri kérdezni, hogy mi hogyan esne a másiknak jól, mer kérni, el meri mondani, ha valami új számára, és persze bátrabban áll elő saját ötleteivel, vágyaival.

Ne félj!

Volt egy lány, aki bő huszonéves koráig még egyáltalán nem rendelkezett szexuális tapasztalattal. Ez félelemmel és bizonytalansággal töltötte el, sok kezdődő kapcsolata emiatt nem is folytatódott. Egyszer egy fiúval azonban messzebbre is jutottak, de a gátlásaikat nem tudtál átugrálni, félbemaradt a szeretkezés. Következő alkalommal a lány elhatározta, hogy elmondja mi az oka a félénkségének. Őszintén beszélgettek erről, majd a tettek mezejére léptek. Azt mesélte, hogy olyan volt az egész, mintha ólom súlyok estek volna róla le, sokkal szabadabban tudtak figyelni egymásra és mindketten nagyon élvezték onnantól a szexet. Mert önmagában bármennyi gyakorlatunk is van, minden szeretővel újra és újra kell kezdeni tanulni magunkat és a másikat is. Ezt viszont akármennyi tapasztalattal a hátunk mögött meg lehet tenni. Ez a fajta bátorság nem tapasztalat, hanem hozzáállás kérdése. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy ez viszont sokkal több lehetőséget sodor majd az utunkba, mint ha a félelmeinkkel babrálunk és nem merjük az első lépést sem megtenni.

NLC hetigyors

Álompasi, külföld, nyaralás, medence, tenger, kék ég, szerelem. Látszólag minden nagyon a helyén, de mi van, ha mégis bekattan valami? Hogyan lehet, lehet-e ilyenkor a dolgokat „visszacsinálni”?

Két éve vagyok egyik jelenlegi (és remélhetőleg jövőbeli egyetlen) külföldi kedvesemmel. Szerelem első látásra, gyorsan összeköltöztünk, és minden téren nagyon boldogok vagyunk. Rengeteg időt töltünk együtt, esküvőt tervezünk miután befejezem az egyetemet. Szexuális életünk kalandosan indult, tengerparttól a medencén át a lakás minden helyiségéig… Körülbelül egy éve elhatároztuk, hogy mi nem leszünk egy a sok pár közül, akik kegyes hazugságokkal áltatják egymást, és leültünk, hogy megbeszéljük hogyan tudnánk megelőzni, hogy kapcsolatunk hosszú távon ellaposodjon. Kirándulásokat, nyaralásokat, közös hobbikat terveztünk, és be is tartottuk. Egyik nap én pedig felhoztam, hogy azzal is lehetne-e kezdeni valamit, hogy nekem is annyi orgazmusom legyen, mint neki. Lehet, hogy nem kellett volna. Párom teljesen kiborult, és bár nem zárkózott el a beszélgetés előtt, csődnek érezte magát, és azt mondta, azt hitte, hogy ezen a téren minden rendben volt, és hogy én vagyok a legszexisebb nő, akit valaha látott, és ő soha senkivel nem tudott meg így felszabadulni.
Sajnos ezóta nincs önbizalma, és egyre ritkábban kezdeményezi a szeretkezést. Már mindent megpróbáltam, könyveket vettem neki, elmagyaráztam, hogy semmi szégyellnivaló nincs ebben, hiszen a nőknek több “munkába” telik eljutni a csúcsra, és vele minden rendben van, csak több figyelmességre van szükségem. Úgy érzem, hogy porba tiportam az önértékelését és akaratom ellenére megbántottam. Akármikor felhozom a témát, a hangulat feszültté válik, és újabb hetek következnek szerelmeskedés nélkül… Nem tudom mit tegyek, hogyan győzhetném meg róla, hogy imádom őt és élvezem vele a szeretkezést? Desperate Lady

Desperate Lady levelét olvasva lehetne az a tanulság, hogy akkor mégsem érdemes ezt a „beszéljünk róla” dolgot annyira erőltetni. Nemrég egy többgyerekes anya ugyanezt mesélte, ő arra jutott, hogy inkább eljátssza az orgazmust, mert neki az a fontos, hogy a férfi boldog legyen. Egyébként ő inkább magában, „befelé” élvezne, maszturbálva, a fantáziáira hagyatkozva, csendesen. Nála ez egyszer már párkapcsolati problémához is vezetett, ezért úgy döntött, hogy hangot fog adni, gyönyört, mindent, amire a párjának „szüksége” van. Szerinte ez csak részben hazugság, mert hogy ez a folyamat jó hatással van mindkettejükre, a férje rajong érte, megerősíti és végeredményben mindenki jól jár. Az orgazmust meg „elintézi magának”, amikor alkalom adódik rá.

Hazudni vagy nem hazudni?

Amire a válasz nyilvánvalóan attól függően alakul, hogy mi a cél. Én nem ítélnék el senkit azért, mert ezt vagy azt az utat választja. Ahogy a fenti példákból is látszik, mindkettőnek megvannak a maga előnyei és buktatói is. Mondjuk azért kíváncsi lettem volna, hogy az egy év letelte után hogyan is hangzott az a beszélgetés Desperate Lady és életed szerelme között. Nem áll szándékomban gonoszkodni, de az, hogy „elhatároztátok, hogy mindent őszintén megbeszéltek” engem kísértetiesen emlékeztet arra, amikor a szülők arról döntenek, hogy most már eljött az idő, felvilágosítjuk végre a gyereket, hogy hogyan is készül a kisbaba. Lehet, hogy én működök másképp, de nekem nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet „elkezdeni” őszintének lenni egy év után anélkül, hogy ne lennének a fenti történethez hasonló sérülések. Én ezt csak úgy tudnám, hogy az elejétől arról beszélünk, ami van, amit érzünk, vagy nem érzünk, ami jó, vagy ami nem jó. Ha úgy ismer meg a másik, hogy élek halok a mákos gubáért, akkor egy év eltelte után nyilván nem fogja érteni, hogy akkor most meg miért jön rám a rosszullét a gubának még a látványától is. A vágyam és gyönyöröm – ha tényleg van – úgyis egyértelműen látszik vagy nem látszik, ha azt magyarázni kell, akkor az valóban könnyen tűnhet magyarázkodásnak. Ahogy a gyerekek felvilágosítását is mi mindig apródonként tesszük, éppen így, a szexben mi jó mi nem jó dolgot is alkalmanként, konkrét helyzetekhez kötve érdemes megbeszélni. Mindig kicsit más a testi érzékelés, ahogy egyszer jólesik a vacsora, ízlik, vagy nem ízlik egy étel, ott konkrétan lehet róla beszélni, később, általonosítva egészen másról fog szólni a történet.

Fogd a kezem, mutatom!

Mint ahogy engem az is mindig elgondolkodtat, hogy miért ennyire kiemelten fontos egy komplex, sokféle örömből, gyönyörből álló szerelmi életben éppen az orgazmus. Mi mindent szimbolizál? Miért van, ha van, és miért nincs, ha nincs? Miért a férfi tudásának a fokmérője a nő orgazmusa és miért nem kettőnk közös „dolga”, hogy jó legyen? Ha valaki hiúsági kérdést csinál abból, hogy nem érti a másik működését „kapásból”, akkor az nekem kicsit olyan, mintha eleve elzárkózna attól, hogy meg akarja ismerni az ő szerelme egyetlen és semmihez sem hasonlítható működésének titkait. És ebben a játékban ketten vagyunk. Mi nők, is kell, hogy tudjuk és merjük vezetni a kedvesünket; a kezét, az eszét, a figyelmét ahhoz, hogy kiderüljön, mi esik jól és mi kevésbé. Ha már az esküvőt tervezitek, akkor biztos, hogy jó próbája a kapcsolatnak, hogy át tudtok-e lendülni ezen a kommunikációs gubancon és el tud-e kezdeni a párod is tényleg arra figyelni, amit mondasz, és nem a saját férfiasságán esett (?) sebet nyalogatni. Szerintem a szex nem úgy működik, hogy dugunk egy jót a medencében, még egyet a tengerparton, meg még tizenkettőt az étkezőasztalon, a kanapén és a lakás különféle pontjain és ezután ásókapanagyharang már takkra meg is tanultuk egymás testét, lelkét, vágyát, szexuális működését. Szerencsére a szex és mi, emberek, mint érző, gondolkodó, mint erotikus lények ennél sokkal bonyolultabban működünk. Ugyanazt az embert, a maga változásaival ezért sem lehet megunni akár egy hosszú kapcsolatban sem. Mert nincs abban semmi ciki, hogy egy életen át tanuljuk magunkat és a másikat.

A szex az jó!

És persze nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, mégis, hol marad a humor ebből a történetből? Könyörgöm, az élet egyik legcsodásabb, örömtelibb, gyönyörteli, testet-lelket melengető, izgató, bizsergető dolgáról beszélünk. Akárcsak a gasztronómia – a szex szakácskönyvének is habkönnyű, ízletes, gusztusos receptekkel kellene tele lennie. Miért hagyjuk, hogy így legyen, kérdezhetném, ha van szerelem, sok közös együtt töltött idő? Tervezitek az esküvőt, nem akartok hazudni, akkor nem lehet, hogy a görcsölés helyett vesztek egy szex-szakácskönyvet (én Paul Joannides A nemi örömszerzés enciklopédiája, angolul Guide to Getting it On könyvét szoktam erre ajánlani) és kezditek újra azokat a szenvedélyes köröket a medencében és a lakás különböző pontjain? Kezditek ezt most azzal a céllal, hogy újra felfedezzétek egymás testének, lelkének és szexuális fantáziáinak eddig bejáratlan területeit.

forrás: http://fluffylychees.tumblr.com

NLC – kérdezz-felelek | 2012- április

A terhesség, a szülés, az anyává válás minden fronton fenekestül felforgatja az életünket, ráadásul a testünkön is alaposan otthagyja a nyomait. Egyre többet lehet olvasni, hallani már arról, hogy az érzelmi, párkapcsolati és a gyerek körüli logisztikai nehézségek hogyan teszik szinte lehetetlenné a szexuális életünket, de még ott van a szex testi, fizikai oldala is, ami sok párnál talán még komolyabb kihívás, mint a nagyi beszervezése gyerekvigyázásra.

Kedves Dóra. Én nem tudom, hogy más nőknél ez hogy van, de én most úgy érzem, hogy a szexuális életünk totál ráment erre a terhességre és a szülésre. A kislányom most öt hónapos, de mondhatom, hogy semmi nem állt vissza a régi kerékvágásba. Nekem a szex mindig fontos volt és a párommal nagyon jó is volt egészen odáig, amíg teherbe nem estem. Nekem sajnos a terhesség egyáltalán nem jó irányba mozdította ezt a dolgot. Mindenem túlérzékennyé vált, nem esett jól se a melleimen, se a nemi szervemen semmilyen érintés. A szülés óta, bár normális szülésem volt és gátmetszésem se volt, még mindig fájdalmas a közösülés. Eléggé kétségbe vagyunk esve, mert szeretnénk visszakapni, amit elvesztettünk. Azt gondolom, hogy igenis a szex tart össze egy kapcsolatot és nekünk ez túl fontos ahhoz, hogy így egycsapásra elveszítsük. Nagyon szeretjük egymást, szerintem eddig csak ezért nem mentünk rá erre. De félek, hogy nem sokáig fogjuk így bírni. Brigi

Nemcsak azért érzek együtt Brigivel, mert sok nőtől hallom szinte szóról szóra ezt a történetet, hanem mert visszaemlékszem, hogy nekem is még hat hónap után is – hiába hivatalosan hat hét a gyermekágy – fájdalmas volt, ha a párom be akart jönni. Nekem se volt gátmetszés, semmi komplikáció, úgy tűnik, hogy ez volt nálam a normális gyógyulási idő. Többször visszamentem a nőorvosomhoz, aki minden alkalommal megnyugtatott, hogy minden gyönyörű, sehol egy gyulladás, mehet a szex. Hát nem mehetett, mert baromira fájt. Megnyugtatásul mondom, hogy a hatodik hónap után viszont nyomtalanul elmúlt ez a fájdalom. Brigi írja, hogy jó lenne visszaszerezni azt a jó szexet, ami a terhesség előtt volt. Én azt mondanám, talán érdemesebb lenne valahogy elengedni azt az elvárást, hogy minden olyan legyen, mint előtte volt. Ahogy az életünkben semmi, úgy a szex sem lesz pont ugyanolyan, mint régen. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor végleg elromlott, hanem, hogy más lesz. Máshogy működik a nő vágya, más a kapcsolat, és, hát,  - ahogy kiderült – más a testünk is. Más érzetek, más érintések esnek jól, lesznek olyan dolgok, amiket ki kell dobni, de helyette bekerülhet a repertoárunkba egy csomó új elem, ami régen talán fel sem merült volna, hogy kipróbáljuk. Azért tartom ezt fontosnak, mert a pszichés hozzáállásunk nagyban befolyásolja, hogy mit mennyire érzünk jónak vagy rossznak, és hogy mennyire vagyunk képesek nyitni új dolgok felé.

Idő, idő, idő

Azon gondolkodom, hogy mennyire is nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy az életünkben, de a szexben is lehetnek türelmi idők. Amikor nem ez a prioritás, főleg amikor a testünknek is szüksége van pihenésre, gyógyulásra, arra, hogy a kilenc hónap „más-állapot” után újra átálljon megint egy másik üzemmódba. Ha belegondolunk, itt akár több hónap is indokolt lehetne, hiszen akárhogy is, de a szülés maga mindenképp egy komoly fizikai trauma a hüvely, a szeméremajkak és a gát számára. Arról nem is beszélve, hogy a testünk szinkronban van a lelkünk változásaival és pontosan jelzi, ha már minden készen áll bennünk arra, hogy teljes figyelemmel, vággyal újra a szex felé tudjunk fordulni. Ezért is kérdés, hogy a kapcsolat mennyi lábon áll még, milyen erőforrásai vannak, milyen más dimenziók „vehetik át” ideiglenesen a szex szerepét. Az érzelmi intimitás, a szeretet, a bensőségesség, a közelség számtalan módon fenntartható, de ehhez fontos, hogy ne fészkelődjön ott kettőnk között az a szorongás, hogy mégis mi van, ha a szex mégsem jön vissza. Szerintem ez valahol belőlünk fakad, hogy merjük magunkat átengedni ennek az időszaknak, és nem félni attól, hogy mi lesz. Ehelyett arra is figyelhetünk, hogy milyen módokon tudnánk a párunkkal a lehető legjobb és legteljesebb életet élni a kisbaba mellett is. A vágyat is fenn lehet tartani sokféleképpen: vannak párok, akik ilyenkor szívesen maszturbálnak szerelmesen összebújva, pucérkodnak, egymás közelségébe szuszognak, vagy – ha már kezd visszatérni legalább a szexuális vágy – elkezdenek kipróbálni olyan játékokat, ami nem zavarja meg a hüvely, a szeméremajkak gyógyulását.

Én eléggé rá voltam parázva arra, hogy szülés után elveszítem a férjemet. Sokat olvastam arról, hogy a gyermekágyban a nők nem kívánják a szexet, a pasik meg lelépnek, mert nem bírják a böjtöt. Na én ezt nem akartam. Tudtam, hogy nekem boldoggá kell tenni a férjemet. Az elején nem is nagyon kívántam, de az még inkább probléma volt, hogy a gátmetszésem hege lassan gyógyult, és nagyon fájt, ha a férjem be akart jönni. Beszélgettünk, hogy mi lenne jó, és gondoltuk, kipróbáljuk az anális szexet. Én magam is meglepődtem, hogy ez milyen jó dolog, arról nem is beszélve, hogy megoldotta ezt a hogyan szexeljünk dolgot. Azóta ez teljesen beépült nálunk a szexbe, rájöttünk, hogy még fogamzásgátlásra is használható. Mondjuk az is előny, hogy a férjem mérete ezt lehetővé teszi, volt olyan barátom, akivel nem biztos, hogy ezt rendszeresen akartam volna. Mindenesetre érdemes volt akkor kicsit foglalkoznunk ezzel, mert azóta is rendben van közöttünk a szex. Anita

Én is azt gondolom, hogy a gyermekágyi időszak jó apropó is lehet arra, hogy kicsit nyitottabban gondolkodjunk a szexről, hogy merjük szabadjára engedni a fantáziánkat és bővíteni szexuális játékaink repertoárját. A terhesség-szülés-gyermekágy időszakában annyiféle szorongás, félelem ülhet a lelkünkre és férkőzhet közénk, de hiszem azt hogy azért rajtunk is múlik, hogy mennyire hagyjuk magunkat a negatív érzések hatalmába keríteni. Nemrég a „Legszebb dolog” című francia film kapcsán beszélgettünk ezekről a témákról, és az egyik résztvevő megkérdezte, hogy miért nem kommunikáltak egymással a film hősei – a frissen szülővé vált fiatal pár. És az a kérdés is elhangzott, hogy ez általános-e, mármint, hogy egy párkapcsolatban a felek nem beszélik meg az érzéseiket, félelmeiket, nem osztják meg egymással a vágyaikat. Én nem tudom, hogy mennyire általános, de az biztos, hogy én a magam részéről kommunikációpárti vagyok.

Akarsz beszélni róla?

Már csak azért is, mert a terhesség, a szülés és az utána következő időszak annyi új – és nem mindig felemelő – élményt tartogat, amikor egyáltalán nem igaz az, hogy félszavakból is megértenénk egymást. Minket a párommal biztosan közelebb hozott egymáshoz, hogy sokat beszélgettünk, próbáltunk mindenféle érzésünket egymással megosztani. És ez nem volt máshogy a szexben sem. Mi például már a terhesség alatt úgy éreztük, hogy ez tényleg jó alkalom, hogy új dolgokkal kísérletezzünk, főleg, hogy egy csomó minden, ami azelőtt működött, nekem nem is esett már jól. Már jó nagy hasam volt, amikor elkezdtünk rendszeresen készülni a szülésre. Beszereztünk mindenféle gátmasszázs olajat és a gát masszázsát „gyakoroltunk”. Mondanom se kell, hogy a szülésznő valószínűleg jól szórakozott volna a művelet szakszerűségét illetően, de nekünk minden alkalom egy jó szexre sikeredett. Nyilván alkati kérdés is, hogy ki mennyire képes a szexet – egyáltalán az élet dolgait – nem túl komolyan venni. Én a magam részéről hiszek abban, ha képesek vagyunk magunkat három lépés távolságból, időnként kellő humorérzékkel figyelni, ezt az egész szex dolgot kellő játékossággal felfogni, akkor könnyebben át lehet vészelni ezeket az időket. Sőt, hiszen nem is az átvészelés lenne a cél, mert hát mégis közben egy fantasztikus dolog is születik kettőnkből, belőlünk. Már csak ezért is érdemes „nem rámenni”.

A 34 éves fiam maszturbál. Nagy nehezen elmondta, hogy a következő tényező hatott rá. A férjem egyszer 18 éves korában (most 68 éves) csődöt mondott, ahogy nekem elmesélte. Voltunk egy alkalommal házaspárokkal nyaralni, és zsebkendővel kitöltötte a fürdőruháját, mert szégyellte, hogy kicsi a pénisze. Ettől való félelmében a gyerekünket kicsi korától, kamasz koráig néha-néha tapogatta, attól való félelmében, hogy a gyerek is úgy jár, mint ő. Amikor  meggyőződött arról, hogy a fiunknak nem lesz ilyen problémája, abbahagyta. Ezt mondta el nekem a fiam, hogy emiatt valami visszatartja a párkapcsolattól. Kérem segítségét ez ügyben.  Magyarné

Kedves Magyarné! Azzal még önmagában semmi gond nincs, ha egy harmincnégy éves felnőtt férfi maszturbál. Ez teljesen normális, nem károsítja az egészségét, sőt, nem feltétlenül jelent akadályt a párkapcsolat-létesítésében sem. Ha jól értem a levelét, akkor itt sokkal inkább az a kérdés, hogy az édesapja férfiassággal kapcsolatos szorongását hogyan adta át a fiának. Nyilván többet kellene tudni arról, hogy a „néha-néha tapogatta” pontosan mit is jelent, mert az akár ártatlan vizsgálódás volt, akár gyerekkori abúzus, a fiában láthatóan mély nyomot hagyott. Az is kérdés, hogy valaha is apa fia beszélgettek-e erről nyíltan, vagy ez az egész történet tele van hallgatással, szégyenkezéssel. Ha a férje viselkedése a fia életében kisgyerekkortól ilyen furcsa, kellemetlen élményeket halmozott fel, akkor ezzel mindenképpen érdemes lenne – akár pszichológus segítségével – komolyabban foglalkozniuk. Ha erre alkalmas a családi közeg, akkor meg lehetne próbálniuk az édesapjával – most már felnőtt férfiként – kibeszélni ezt a dolgot. Mondjuk abból, hogy „nagy nehezen mondta” el ezt is a fia, én arra gondolok, hogy könnyebben tudna ezekről a dolgokról beszélni egy semleges külső segítővel.