Cicik, didik, dudák – a mell, mint erogén zóna
A minap megjelent, férfiak erogén zónáiról szóló cikkben feltűnt, hogy nincs ott a mell, a mellbimbó. Pedig sok férfi testén ez épp oly kitüntetetten érzékeny terület, mint a női mell. Nyilván hosszú kultúrtörténete van annak, hogy a mell hogyan vált kizárólagosan a női szexualitás attribútumává, de szerintem éppen itt lenne az ideje, hogy kicsit árnyaltabban gondolkodjunk női és férfi cicikről. Hagyd a mellem, nem akarom! Én kifejezetten emlékszem azokra a napokra, hetekre, amikor a kisfiammal teherbe esve hirtelen hatalmas nagy cicijeim lettek. Amolyan igazi Pamela Anderson dudák. Mondanom sem kell, hogy ez otthon hatalmas sikert aratott, illetve arathatott volna, ha nem menekülök sikítva szerelmem rajongó érintései elől. Ezek a mellek akkor ugyanis nem akartak érintést, nem akartak figyelmet. Számomra inkább volt borzalmasan zavaró, én egyáltalán nem éltem meg ezeket a melleket szexuálisnak. Nekem ez az élmény kellett ahhoz, hogy felismerjem és merjem felvállalni: valójában a terhességem előtt és utána sem igazán tekintettem a melleimre szexuális testrészként. Számomra a mell nem erogén zóna, a melleim érintése sosem volt igazán érzéki élmény. Ezzel egyidőben arra is rájöttem, hogy sokáig mennyire nem is gondoltam semmit a melleimről. Sosem voltak fontosak úgy, mint a „nőiségem” jelei. Nekem ez „kimaradt”. Egészen addig, amíg nagyon „láthatóvá” nem váltak és később, amikor a szoptatás után meg új értelmet nem nyertek. Az, hogy mely testrészünk hogyan reagál a fizikai stimulálásra, nagyban függ attól, hogy az agyunk mennyire „támogatja”, mennyire hagyja jóvá a test különféle területeiről érkező jeleket. Ezért sem mindegy, hogy az illető mellek gazdája hogyan gondol a saját mellére, mennyire tekinti azokat szexuálisnak, szépnek, szerethetőnek, nőisége szimbólumának. És ez utóbbi pedig egyáltalán nem problémamentes ügy. Tovább... |
