“Két szerelmes pár, mindig együtt jár…”
NLC hetigyors | 2011. január
Az egyik karácsonyi munkapartin egy negyvenöt év körüli nő mesélte, hogy milyen élményben volt része. Ő maga egyedülálló, nincs gyereke, alkalmi kapcsolatai vannak. A húgával és az ő családjával mentek egy bulira, ahol családosok is voltak. Itt valaki megkérdezte tőle, hogy ő melyik kisgyerekhez tartozik. Azt mondja, ez nem első alkalom, hogy csak a külseje, a kora alapján alapból mintha azt várnák tőle legkevésbé, hogy egyedülálló. Nem elvált, nem özvegy, nem anya és nem nagymama, hanem egy vállaltan egyedül élő, de emellett nem egy frusztrált „öreglány”, hanem az életét harmonikusan élő negyvenes nő.
Azzal az élménnyel én is gyakran találkozom, hogy mintha folyamatosan ránk nehezedne az a kimondatlan elvárás: az élet akkor teljes, ha van egy szerető párod, akivel „normális” esetben – ha eljön az ideje – családot is alapítasz. Férfi és nő idealizált szerelme, a monogám párkapcsolat és a klasszikus család mítosza elképesztően jelen van a mai napig. Nemcsak idősebb generációk, de a kamaszok fejében is. Miközben a 21. században élünk, őrült messze azoktól a koroktól, amikor a házasságon alapuló család tartotta össze a társadalmunkat. És ezzel nem azt mondom, hogy ez így jó vagy rossz. Egyszerűen csak körülnézek és azt látom, hogy emberek nagyon sokféleképp élik az életüket, de ez mégsem árnyalja vagy szünteti meg ezt az elvárást. Nem egy olyan fiatal nőt ismerek, akiket a környezetük nonstop azzal nyomaszt, hogy mikor „állapodnak” már meg, mikor lesz rendes, valamirevaló pasijuk, és ha az már van, akkor mikor is akarnak végre gyereket. Persze lehet ezt úgy kezelni, hogy teszek rá, mindenki mondjon, amit akar. De közben ez mégsem ilyen egyszerű.
Tovább...