Szex és anyaság címmel készülő könyvemhez készítek interjút nőkkel, anyákkal és apákkal. Nőkkel, akik akarnak gyereket, de még előtte állnak a családalapításnak. Kismamákkal, akik már elindultak az anyaság felé vezető úton. Fiatal szülőkkel, akik még a szülővé válás első kihívásaival küzdenek. És sokat tapasztalt fiatalabb és idősebb anyukákkal, apukákkal, aki tudnak mesélni már arról is, hogy milyen azt megtapasztalni, hogy gyermekeink is szexualizált lények.

A könyvemben szó lesz arról, hogy mit jelent nőnek, anyának lenni. Hogy hogyan válunk kislányból szexuálisan érett felnőtt nőkké, és ez hogyan, milyen irányba kanyarodik azzal, hogy anyák leszünk. Mi történik a gyermekvállalás során a testünkkel, a lelkünkkel, a párkapcsolatunkkal, női identitásunkkal. Testről, szexualitásról éppúgy lesz szó, mint szerelemről és a háztartás körüli munkamegosztásról. Személyes és őszinte történeteket keresek. A történeteket név nélkül, az interjúalanyok hozzájárulásával szeretném felhasználni.

Nem közhelyek, nem általános nagy igazságok érdekelnek, hanem a valóság szubjektív, semmihez sem hasonlítható személyes metszetei. Élmények, érzések, hangulatok. Azt gondolom, hogy ezen keresztül tudok egyedül hitelesen bepillantás engedni egy ellentmondásokkal terhes, ámde rettentő gazdag és nehezen hozzáférhető világba. A női tapasztalás, az anyasággal átszínezett női szexualitás labirintusaiba.

És mert éppúgy hiszek a nemek közötti átjárás fontosságában, mint ahogy tapasztalom a férfi és női lét különbözőségeit, ezért örülnék nem csak nők, de férfiak történeteinek, párokénak, és leszbikus nők, anyák történeteinek is.
Azok, akik szívesen beszélgetnének velem erről, kérem, hogy küldjenek egy e-mailt a doradjamila(kukac)gmail(pont)com címre, hogy tudjunk időpontot egyeztetni.

Én kicsit tartottam a fotózástól, mert általában nem szeretem magam meztelenül, vagy akár csak meztelen felsőtesttel mutogatni. Sosem monokiniztem, feszélyezett volna, hogy a melleimet bámulják. Igazából azért tartottam most is a fotóktól, mert tudtam, hogy nem arctalan mellfotót szeretnék kérni Boritól. Tudtam, hogy éppen arról szól ez a történet, hogy szeretem a testem, nincs benne semmi szégyellnivaló, és mint szex-oktatónak, tudnom kell mindezt megmutatni a külvilágnak is. És azért mert ez nem magamutogatás, nem exhibicionizmus, nem feltűnősködés. Ennek a félpucér fotónak más nyilvános képekkel ellentétben nem vágykeltés a célja, hanem egy állásfoglalás: természetes, gyermeket szült és szoptatott testem büszke megmutatása. És nem is feltétlenül mindenkinek, de kifejezetten más nőknek. Azoknak nőknek, akik szintén szültek, szoptattak, vagy majd fognak, és bárkinek, aki úgy érzi, hogy valamiért nem „tökéletes”, nem boldog a saját testével, mert az nem hasonlít a média agyon foto-„stoppolt” ideáljaihoz.

Megnéztem régebbi mellbeszélgetések képillusztrációit. Cicik szemből, fekete-fehéren, szigorú rendben. Arcok, mosolyok, minden nélkül. Azt éreztem, hogy olyan, mintha egy orvosi könyvben lapozgatnék, egy idő után a mellek teljesen személytelenek, érdektelen voltak a „gazdáik” nélkül. Puszta jellegtelen testrészek, kifejezetten medikalizált kontextusban. Nem akartam, nem tudtam semelyik cicivel önmagában azonosulni, nem mondott semmit. Mint amennyire sokat mondott a mellinterjú, amit Bori a könyv írása során készített velem. És azt hiszem ezekkel a „mell-börtönfotókkal” éppen ez volt a bajom, hogy nem voltak beszélő viszonyban magával az interjúval.

Mert nekem az interjún éppen az derült ki, hogy látszólag ugyan a mellemről beszélgetünk, de valójában magamról beszélek. A múltamról, a jelenemről, a szexualitásomról, a párkapcsolataimról, gyerekkori élményeimről, az anyaságomról, a testemről. A melleim metaforák voltak, szimbolizálták „csupán” mindazt, ami valójában az én egész lényemről szól. Számomra ezért fontos Bori „mell-könyve”, mert sokat megtanultam magamról azáltal, hogy a melleimről kellett beszélnem, gondolkodnom. És ezért volt fontos, hogy teljes lényemet mutassam meg az interjúhoz csatolt fotón, mert ezen keresztül jön át mindaz az érzelem, tudás, amit én a melleimen, a testemen, a meztelenségemen keresztül szeretnék sugározni.

Van egy angol kifejezés – empowerment. Megerősítés – fordítanám sután magyarra. Ezt éreztem, amikor megnéztem a rólam készült fotókat. Nekem nem is a melleim, hanem a szoptatás után megereszkedett pocakom jelent állandó frusztrációt. Ezeken a képeken jó volt látni, hogy a testem így van egyben ahogy, így szép, minden „hibájával”, az anyaság, az élet, az elmúlt évek minden lenyomatával együtt így teljes. Ez vagyok én, ha akarom, ha nem. Szeretem, és köszönöm Borinak, hogy megmutatta mindezt nekem.

A Mellbeszélgetéseket tartalmazó könyv várhatóan idén jelenik meg a Jaffa Kiadó gondozásában.

2010. június 11-én nyílt a varsói Nemzeti Múzeumban az Ars Homo Erotica című, átfogó, lengyel és külföldi kortárs képzőművészek munkáját, illetve számos, a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó műalkotást bemutató tárlat, mely a homoerotika, az azonosnemű szerelem tematikája köré épül. A tárlat meghívottjai között három magyar alkotó, El Kazovszkij, Szabó Benke Róbert és Dallos Ádám is szerepel.

“A kurátor Paweł Leszkowicz koncepciója az volt, hogy a homoszexualitás témáját egyrészt a kulturális tradíció, másrészt viszont az aktuális kisebbségi politika kontextusában vizsgálja. A fiatal lengyel, horvát, orosz, fehérorosz, cseh, német, román, magyar, bolgár, litván, amerikai, szlovák és ukrán alkotók művei mellett, a múzeum gyűjteményének azok a darabjai is kiállításra kerültek, melyekben a homoerotika, mint a vizuális ábrázolásban domináns esztétikai minőség jelenik meg. Ezáltal a tárlat egy újszerű aspektusból mutatja be a művészet történetét, lerázva magáról a nyugati civilizációt átható heteronormatív értékrendet.” forrás és tovább az eredeti cikkhez: varosimaz

A kiállítás szeptember 5-ig látogatható!

1sajtó: Megnyílt a „botrányos” homoerotika-kiállítás a varsói Nemzeti Múzeumban – háttér.hu

VulvaLoveLovely’s Shop Announcement

Shop for handmade Vulva pendants, Vagina pillows, Uterus plushies, Eco friendly cloth menstrual pads and handmade feminist love.

We make many different types of feminist, body positive products: beautiful hand sculpted Vagina pendants, Uterus plushies, Vulva portraits, Vagina pillows, and reusable cloth menstrual pads.

If you don’t see the feminist flair that you are looking for we can make it happen. Shoot us an e-mail at VulvaLoveLovely [!at] Gmail.com with the details.
♥ Please note that all of my designs/photos are copyright protected and may not be reproduced♥

hála és köszönet éles szemű puncikra nyitott barátaimnak, ezt a linket kaptam ma:

leabugyival.freeblog.hu

végre egy női oldal elfojtások, zavar és szépelgő szavak nélkül. bugyi nélkül, csupaszon. olvassátok!

“Az egyik online szótár szerint a pina latin főnév, és valami köze van a bíborcsigához, de ez csak egyetlen találat volt, kétlem, hogy valóban így lenne.

Ő az óriás sonkakagyló. Csak nézz rá, kell-e komolyabb magyarázat? Elvétve tűzpiros gyöngy képződik benne, igazi ritkaság, szinte látom magam előtt. Hallottam a kagylócska kifejezést is, és valószínűleg csak azért undorodtam tőle, mert a pasitól is.
A Word szerint ez egy durva, obszcén vagy bántó szó.
Szerintem a pina öntudatos.
A mézesbödön, na, az obszcén, össze kell zárnom tőle a combomat.
A muff az szőrös, elhasznált, egy félretaposott kozáksapka.
A punci védtelen.
A vulva egy kitörni kész vulkán.
A picsa… nos, a picsára sokáig azt hittem, a segg egyik szinonimája. (De hát kezdő angolos koromban a horgolást is handjobnak mondtam, mígnem a szélessáv beköltözésével egyszer csak szembekerültem egy felnőtt oldallal és megérettem, miért nevettek ki.)
Vezetés közben persze sokkal jobban lehet üvölteni, hogy hülye picsa, mint azt, hogy hülye pina.
A bula buja.
A szeméremtesten konkrétan hangosan kell röhögni.
A kéjbarlang hideg és nyirkos, visszhangzik a sötétben.
A suna egy halkan surranó lábbeli. Bizonyára puha és kényelmes.
A vagina (ezt még a Word is elfogadja, nahát), a vagina olyan hideg, mint egy szibériai hajnal, egy szögletes német nőt képzelek hozzá, állig gombolt blúzzal, vaginája harap, nem barát. tovább…

Illetlen jelenetek a Magyar népmesékben

“Nagy az isten állatkertje és alacsony a kerítés’-témában most a román Országos Audiovizuális Tanácsnak (CNA) sikerült nagyot alkotnia. Figyelmeztetésben részesítették ugyanis a Minimax rajzfilmadó román nyelvű változatát, mivel illetlennek minősítették a Magyar népmesék rajzfilmsorozat szinkronizált változatának egy január elején sugárzott részében megjelenő képeket – írja szerdai számában a Krónika.

A királykisasszony jegyei című epizódról van szó, amiben a furfangos kondásgyerek ráveszi a királykisasszonyt, hogy húzza fel a szoknyáját, aztán még feljebb, aztán még feljebb. Természetesen nincsenek telibe mutatott bozontok, meg csöcsök, minden stilizált, mint általában Jankovics Marcell rajzfilmjeiben, szóval kiakadásra igazán semmi ok.” – részlet a comment:com -ról. A teljes cikk és egy másik bejegyzés a kötöttségek nélkül-ön.

amikor kiértem az Oktogonra és megláttam a több busznyi rohamruhás, ugató kutyákkal várakozó rendőrt. Azt éreztem, hogy szeretnék végre egy rendes országban élni, ahol szabad szabadon szeretni, és ahol a szexualitás nem vált ki ilyen mértékű agressziót. Irtózom az erőszaktól, a gyűlölettől. És nem tudok mit kezdeni a butasággal. Miksa még a kocsiban aludt, ezért nem tudtunk csatlakozni a felvonuláshoz pontban négykor és később többszöri próbálkozásunk ellenére sem engedtek be. Ott álltam egy kisgyerekkel, elmondtam, hogy “kint”, ebben az erőszakos, skandáló tömegben félek, féltem a családomat. “Akkor menjek innen”- mondta a rendőr. De nekem dolgom lett volna ott. Ott bent. A védett (vagy bezárt) “vadak”, a “szeméremsértők” között. Azért jöttem ide, ezen a napfényes, ragyogó szombat délután mert azt hittem, hogy egy vidám menetben hihetek abban, hogy egyszer ez az ország is eljut oda, hogy szabad bármilyennek lenni, és hogy végre senkit nem fog érdekelni, hogy kit szeretek, hogyan és miért. Próbáltam bejutni az aradi utca felől, hiába. Volt egy rossz érzésem, mintha a kordonok nem csupán védelmet jelentettek volna, hanem mintha tényleg inkább bezárták volna azokat, akik bent voltak. Ez nekem nem a szabadságról szólt. És persze nem tudom, hogy egy rugalmatlan védelmi szerv hogyan tudná ezt ügyesebben megoldani, de így nagyon nem volt jó. Kísérteties volt a kismetróval átszáguldani az Andrássy út alatt. Eszembe jutott, amikor még a Szív utcában laktunk, és egy hosszúra nyúlt reggeli után kisétáltunk és csatlakoztunk a tömeghez. Ami akkor sokkal inkább tömegnek tűnt. Igaz az sem volt kevésbé szívszorító, 8 hónapos terhesen próbálni elkerülni az ablakból dobált tárgyakat. És tudom, hogy még San Franciscóban is halnak meg emberek a Pride-on, de ez nem oldja a szorongást. És éppen ezért mert tegnap sokkal kevesebben voltak, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Pedig az egyedüli helyes út csak az lehet, hogy ki kell menni. Elő kell bújni, szembe kell nézni az erőszakkal. Nagyon ajánlom a Harvey Milk életéről készült Milk című filmet. (Sean Penn szenzációs). Az ő élete is erről szólt. Rossz volt tegnap. Rossz volt, hogy nem lehettem ott, csak bután álldogálhattam a rendőrök sorfala előtt, mocskolódó hangos emberek között. Béna, tehetetlen érzés volt.

Egy 20 éves diák kommentje egy katolikus honlapon a MOHA-ban megjelent szexrovatomhoz. Azt hiszem, hogy a cikk magáért beszél, de persze kíváncsi vagyok minden véleményre…

“E katolikus-honlap olvasói nyilván nem lepődnek már meg, ha elmondom, hogy e havilap szexuális tanácsadója kifejezetten beteges, totálisan az élvezetre buzdító tanácsokkal szolgál a hozzá forduló, megtévedt hallgatóknak. Ebben – sajnos – semmi meglepő vagy új nincs. Az ehavi számban azonban valami olyasmit áll, ami még a tájékozott, a nyugatról hozzánk áramló szennyet ismerőket is meglepheti. Azért írom le e cikk teljes tartalmát, mert talán vannak olyanok, akik nem tudják, hogy Magyarországon mára már odáig fajult a helyzet, hogy nyíltan buzdítják a fiatalokat, hogy legyenek homoszexuálisok, éljék ki az ilyen hajlamaikat(…)

A homoszexuális propaganda eredményei elképesztők: az én középiskolás lány osztálytársaim szembeszálltak azokkal a fiúkkal, akik a homoszexualitást ocsmányságnak és undorítónak nevezték. A középiskolai első osztályom év végi kirándulásán a 15 éves lányok egy csoportja olyan mértékű leszbikus ocsmányságot végzett azon az éjszakán, amit még említeni is halálos bűn.

Június 19-én, szombaton 20 órától rendezik meg a Prizma filmművészeti folyóirat nemrég megjelent harmadik, erotikával és pornográfiával foglalkozó számának megjelenése alkalmából tartandó estet a budapesti, VII. kerületi Fogasházban.
20 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetést szerveznek a pornográfia mozgóképes formáiról Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, Farkas Gábor és Sepsi László, a Prizma szerkesztői és Varró Attila filmesztéta részvételével. A vitát 21.30-tól egy pornófilmklasszikus levetítése követi eredeti nyelven, magyar felirattal. Bud Townsend Alice in Wonderland: An X-Rated Musical Fantasy című munkáját 1976-ban mutatták be először. A Prizma Erotika és pornográfia címmel megjelent harmadik száma május közepe óta kapható az árusítóhelyeken. A lap koncepciója mögött az a felismerés áll, hogy annak ellenére, hogy a pornográfia egyfelől az internetes videomegosztókon keresztül a tömegkultúra részévé vált, másfelől pedig az utóbbi évek művészfilmtermésében is feltűnően központi motívumként szerepel, a magyar filmes szaksajtó méltatlanul keveset foglalkozik az erotikus és pornográf vizuális tartalmak filmelméleti és filmesztétikai kérdéseinek feldolgozásával.

This was the 11th year of San Francisco’s annual Masturbate-a-thon, a fundraiser for the nonprofit Center for Sex & Culture on Mission Street. First held in 2000, the event was created to normalize self-pleasure by bringing it out in the open. Dr. Carol Queen, one of the founders, said the goal is to make a charity masturbate-a-thon as mainstream as a walk-a-thon.That day still isn’t here. But about 250 people attended the event this year at 1519 Mission Street, including both masturbators and voeyurs, some of whom had come from as far as Chicago to observe the action. Another 250 people watched the live web stream of the event over the Internet.

While none of the participants came close to the nonstop 9 hour 58 minute masturbation record set last year by Masanobu Sato of Japan, the event gratified the exhibitionists, who wanked away, happy as clams, in front of their audience. Other participants said this year’s masturbate-a-thon was too heavy on voyeurs and live-streaming video, and that they missed the purity of the earlier years of the event, where the main focus of the event was simply the shared sexual energy of people masturbating in a room together.